Színházról, tehát világunkról esett szó azon a szombat délutáni sepsiszentgyörgyi rendezvényen, amelyen Kovács Levente színházi rendezővel beszélgetett Bogdán László író. A Gyárfás Jenő Képtárban Kovács Levente Ránézek az életemre című interjúkötete kapcsán azt mondta, az erdélyi színház az önidentitás megállapításának fázisait éli, ettől tartja azt érdekesnek, sokszínűnek.
Ínyenceknek való kultúranapi csemegét kaptak azok, akik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott professzorának arcvonásaira voltak kíváncsiak, hiszen Kovács Levente nem csupán életét szentelte a színháznak – például közel tíz évig Tompa Miklóssal közösen több időt töltöttek a teátrum falai között, mint saját családjaikkal –, annak legapróbb momentumairól is lenyűgöző közvetlenséggel és magas művészi színvonalon beszél. Vérbeli színházi ember. Rendezései révén egy időszaka – az 1981 és 1991 közötti – Háromszékhez is erőteljesen kötődik, így kötetének – melynek egyik fő vonzereje, hogy erőteljesen sugárzik belőle a vásárhelyi "feeling" (hangulat) – látószögébe Sepsiszentgyörgy és Várad is bekerül. Kovács beszélt a nyolcvankilenc előtti és utáni erdélyi színházról, előbbi megfigyelt teátrum, melyben olykor még gesztusokat is letiltottak, aztán a ’89-es változás után arra gondoltak, újabb darabok kerülnek elő az írók fiókjaiból, de kiderült, "minden fiók üres".
Az 1989-es választóvonal utáni időkre az identitáskeresés jellemző, melynek két fő vonala a "mindenevő" színház, illetve a Tompa Gábor és Bocsárdi László gondolkodásmódja által meghatározott teátrum, ezek mellé újabban felsorakoznak a megerősödő alternatív magánszínházak is. Más világban kell most rendet, magasra mutató értelmet vetíteni, vélekedett Kovács, az elmúlt húsz év fő tanulsága a nyitottság, a világ dolgaira való ráfigyelés igen erős feladata a színháznak, annak a politikától – nem a napitól – sem szabad elszabadulnia, az élet nagy kérdéseiben a színháznak igen fontos a szerepe. Problémaként említette, hogy nincs kultúrakoncepció, nem tudjuk, mit vár a nemzet a kultúrától, csak azt látjuk, egyetlen szempont van, hogy a kultúra "olcsóbb legyen, mint a tavaly".
Kovács Levente – aki szenvedélyes gombfocisként négyszer volt Erdély-bajnok – százötvenre becsüli az általa rendezett színházi előadások számát, végszóként pedig azt mondta, kegyelmi állapot, hogy azzal foglalkozhatott, amit nagyon szeret, s szívében immár "gyűrűkkel" úgy véli: amit gondolt, hogy meg kell tennie, megtette, a többi már csak ráadás.
