A közjó érdekében kifejtett munkássága a székelyek nagyasszonya címre is feljogosítja. 1842. február 5-én született Kolozsváron. Szülei gondos nevelésben részesítették, Budapesten nyelveket tanult és képzőművészeti ismereteket sajátított el, kivételes tehetséggel megáldott személy volt.
Fiatalon megszervezte Zágonban a jótékony célú nőegyletet, korszerű óvodát hozott létre. 1872-től élete végéig Kézdivásárhelyhez kötődött. A város polgársága felkarolta az általa megálmodott Erzsébet árvaleánynevelő-intézet létesítését.
Stefánia 1886-tól a számára legkedvesebb helyet, az intézményt választotta otthonául. Itt oltárképeket, portrékat készített. Megfestette Trefort Ágoston (1817–1888) akadémikus, művelődéspolitikus, közoktatási és vallásügyi miniszter nagyméretű portréját (1885). Többek között az ő munkája a Szent Mihály-hegyi római katolikus templom főoltárának képe, amely védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázolja (1899), de a gelencei katolikus nagytemplom Szent Antal-oltár fülkéjében Szent Ilona 2x1,5 méter méretű képe is.
1906. május 26-án, 64 éves korában hunyt el. Kívánsága szerint a nevelőintézet udvarára épült kápolnába temették. Ide helyezték el emléktábláját is. Az utódintézményben, a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központban őrzik a nagyasszony portréját, a Bálint Olga igazgató által vezetett intézmény épületében pedig az alapítók emléktábláit. 2006. május 26-án az utódintézmény és a Szentkereszty Stephanie Egyesület emléknapot rendezett a nagyasszony halálának századik évfordulója alkalmából.
Nevét viseli a Szentkereszty Stefánia Kórházalapítvány. Közreműködésével 1991-ben helyreállították a nagyasszony nyugvóhelyét, a Szentkereszty-kápolnát, a kórház udvarán elhelyezték portrédomborművét (felvételünk), Vetró András alkotását, Lemhényben pedig Szentkereszty-emlékszobát avattak.
2010-ben Kézdivásárhelyen emléknapot tartottak, amikor a bárónőt ábrázoló olajfestményt adományozott a temetkezési kápolnát gondozó utódintézménynek Kosztándi Jenő helybeli festőművész.