Baross Gábor a továbbiakban is folytatta munkahelyteremtő tevékenységét. A magyar államvasutakkal és az azt kiszolgáló egységekkel – mint a Diósgyőri Vas- és Acélgyárral – is érintkezésbe került, és elérte, hogy ennél a gazdasági ágazatnál is több száz munkahelyet ajánlottak fel a székely munkaerő befogadására: kovács, lakatos, famunkás, asztalos, fényező mesterségeket űzők előtt nyílott elhelyezkedési lehetőség. Ezek az üzemek arra is hajlandóak voltak, hogy évenként tíz-húsz fiatal munkásjelölt kiképzését saját költségükön vállalják.
1891. május 10-én Baross miniszter újabb lehetőségekkel hozakodott elő Potsa főispánnak címzett levelében. A fiumei bútorgyár hajlandónak bizonyult Vrattán lévő gyártelepén mintegy száz székely családot letelepíteni, akik faesztergályozással, nádfonással és fényezéssel foglalkozhattak volna. Azon túlmenően, hogy munkalehetőséget nyerhettek volna az oda telepedő székelyek, a miniszter nemzetpolitikai szempontból is megfontolandó lehetőségnek tekintette a fiumei felajánlást: "Ha a szóban forgó ajánlat megvalósítása és száz székely családnak a magyar tenger mellékén letelepítése sikerülne, úgy ennek azon kívül, hogy a kivándorlás és ezzel a nemzeti erő csökkenésének megakadályozására egy újabb lépés történne, a jövőre nézve még azon haszon is lehetne, hogy a tenger mellékén jelentékenyebb számú magyar családok letelepedése által ott idővel a magyar elem megerősítetnék. Felhívom tehát méltóságodat, hogy tegye azonnal különös gondoskodása tárgyává a közölt ajánlatot és ha a kitelepedésre vállalkozni kívánó legalább 10 olyan család jelentkeznék amelynek 1–2 tagja a fent említett munkákat teljesíteni képes, úgy lépjen azok telepítése iránt a fiumei fabútorgyár igazgatóságával közelebbi érintkezésbe, nekem pedig tegyen jelentést. A cég érdekében úgy az odautazást, mint netalán ingóságuk odaszállítását lehetőségig megkönnyíteni hajlandó vagyok."
A magyar királyi államvasutak igazgatósága 1891 júniusában arról értesítette Potsa Józsefet, hogy budapesti főműhelyükbe egyelőre öt kőműves nyerhetne elhelyezkedést. Feltételként annyi kikötésük volt, hogy nőtlen, ép, egészséges fiatalok jelentkezzenek, és valamilyen fával vagy vasanyaggal dolgozó kézművesmesterséget értők legyenek.
Háromszék vármegye országgyűlési képviselői is fő feladatuknak tekintették a székely kérdés, illetve a vidék gazdasági fejlődése szükségességének minél szélesebb körben való népszerűsítését, nemkülönben a kormány és a politikai elit figyelmének felhívását a vidék súlyos gazdasági és szociális problémáira. Ebben a tekintetben elsősorban nagy hatású publicisztikái, de országgyűlési felszólalásai által is Beksics Gusztáv, Sepsiszentgyörgy képviselője tűnt ki. Ide sorolhatjuk még dr. Székely György sokrétű érdek-képviseleti tevékenységét, de a többi helyi illetőségű honatya is lehetősége szerint igyekezett a kijelölt célt szolgálni. 1885-ben a Székely Nemzet helyi újság értékelte Beksics Gusztávnak a székelység helyzetét feltáró és azt több irányból is megközelítő erőfeszítéseit, melynek következtében a politikai közgondolkozásban egyre inkább teret hódított a székely kérdés. Más alkalommal Beksics honatyai és közírói elkötelezettségéről azt írják, hogy amióta mandátumánál fogva a székelyek iránt való szeretetét, a helyzet komoly ismeretéből merített tapasztalatait bevitte a parlamentbe, s ezt a sajtón keresztül is terjesztette, azóta van székely kérdés.
(folytatjuk)
