Állami gondozott gyermekekről, múltjukról, jelenükről, jövőjükről beszélgetünk, s megrettent a kép, mit társairól, saját sorsáról elmond. Aki kikerül a rendszerből, nem tud megkapaszkodni. Több mint hetven százalékuk külföldön hányódik, ott is kevesen kapnak valami alja munkát, legtöbben hányódnak, s ha már minden kötél szakad, prostitúcióra adják fejüket. Fiúk, lányok egyaránt. Haza-haza jön egyik-másik, de jó hírt csak elvétve hallani róluk. Itthon sem jobb a helyzet, nehezen kapnak munkát az árvaházakból kikerült gyermekek, főként ha romák.
Őszinte megrendüléssel panaszolja, hogy barátai, volt osztálytársai, akik koruk miatt épp most ősszel kerültek ki az otthonból, béreltek egy kis lakást, de csak alkalmi munkából tengetik napjaikat, s legutóbb is, mikor meglátogatta őket, néhány csomag csipszen kívül az égadta világon semmi ennivalójuk nem volt. Cigányok, s emiatt szóba sem állnak velük a vállalkozók. Napszámból néha valami csurran-cseppen, de az olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, az albérlet sokba kerül, élelemre alig marad.
És az Isten őrizzen meg mindenkit a betegségtől – hallom az öreges mondatot. – De hisz ti fiatalok vagytok – vágok közbe –, a betegség ritka a ti korotokban, és úgy tudom, az intézetben nevelkedett fiataloknak, ha nincs jövedelmük, 26 éves korukig a megyei egészségügyi biztosító igazolványt ad biztosított voltukról.
Nem adtak, igaz, mikor ottjártam, nem azt mondtam, hogy intézetből kerültem ki, hanem azt, hogy nincs semmi jövedelmem. Egy pártfogómnak köszönhetem, magas beosztású ember, hogy legutóbb, mikor beteg voltam, nagyon beteg, megvizsgált egy főorvos, ekográfot is készített, azt mondta, hasnyálmirigy-gyulladásom van, de még a kórházba sem utaltak be, mert nincs biztosításom. S gyógyszert is alkalmi háziorvosom adott, mert látta, nincs pénzem, hogy azt a rengeteg orvosságot, amit felírtak, megvásároljam. Mi nem vagyunk olyan egészségesek, mint a rendes körülmények között felnőtt fiatalok, az intézetben – míg ott voltam – sokat féltem, a nagyok ijesztgettek, aztán családi házba kerültem, ott gyógyítgatták a lelkemet is, de most ismét tele vagyok félelemmel, szorongással. És mert sokat éhezem, könnyen beteg is leszek.
Vass Máriával, a megyei gyermekjogvédelem igazgatójával osztom meg a hallottakat. Túlzásnak tartja, hogy a gyermekvédelem ernyője alatt nevelkedett fiatalok hetven százaléka elkallódna. – Igaz – ismeri el – , akik kisiklanak, nemigen jönnek vissza hozzánk, mi jórészt csak azokról tudunk, akiknek így-úgy, de sikerült megkapaszkodniuk. És higgye el, vannak ilyenek is. Kevesen mennek el a rendszerből, zömük 26 éves koráig tanul, vagy lehet, nem tanul, de marad. Mert addig fizeti az állam. Van egyetemet végzett gyermekünk, néhányan, főképp a lányok egészségügyi asszisztensek lettek vagy lesznek, mások szakiskolát végeztek vagy végeznek. Néhányan munkát is kaptak, pár évvel ezelőtt a városi tanács néhányuknak lakást is adott, tavaly a szociális otthonban biztosítottak két vagy három helyet. Azok megvannak. Egyik lány, aki főiskolát is végzett, megtakarította a havi állami gyermeksegélyét, és összegyűlt annyi pénze, hogy vásárolhat magának egy szerény garzonlakást. Ezek a megnyugtató példák, s annak is bizonyítékai, hogy tanulniuk kellene, mert ez az egyetlen út a felemelkedésükhöz. Sajnos, kevesen veszik ezt komolyan, s akkor döbbennek meg, hogy nincs életlehetőségük, amikor kikerülnek a rendszerből. Azt sem tagadom, hogy a cigány származású gyermekek sorsa nehezebb, és ők vannak többségben. Ezer gyermek közül, akik az állami gondozás ilyen vagy olyan formájában nevelkednek megyénkben, kilencven százalék roma származású. S ha valaki örökbe akar fogadni, indulásból leszögezi, szőke, kék szemű fiút vagy lányt szeretne.
Megegyezünk abban, a rendszer nem tökéletes. De a nagy baj mégis később zúdul rájuk, mikor onnan kikerülnek. Nincsenek az életre felkészülve, védtelenek, sérülékenyek és élhetetlenek. Gyermekéveik alatt középosztály színvonalon éltek, ölükbe hullt minden. Sem a ruhának, sem a drága zenecuccoknak, sem a számítógépeknek, de még a naponta asztalra kerülő ételnek sem volt értéke. Az élet más. Bőrük színe miatt elutasító, kirekesztő, kegyetlen. Nem csoda, hogy némelyik útonállónak érzi magát, s az sem, ha valóban azzá válik.