Miközben útban Székelyudvarhely felé, Szentegyházasfalu előtt balra kanyarodtunk, azzal voltam elfoglalva, hogy mi értelme lehet egy háromszéki családnak a lakóhelyétől közel száz kilométernyire építkeznie, a Hargita nyugati lejtő-lábánál, a szentegyházi fennsík Szelterszfürdő felé bevágódott szurdokában.
Megérkeztünk a piros fedeles hétvégi meseházhoz, és mindent megértettem. Háromszéki ismerősünk, a Vargyas pataka hatalmas, vulkanikus eredetű kövek között hánykolódik, a családiasra méretezett, kétszintes épülettel szemben, a patakon túl a természetes várfalszerű ,,kőrakás" egymagában is olyan látvány, amiért érdemes idejönni. Nem ,,a gyimesi hegyek kőből vannak rakva" népdal mintájára és kádenciájára építette a természet, nem, mert a gyimesi rétegesen lapos homokkövekből van kirakva, ez a szelterszi kőfal pedig évmilliókkal ezelőtt a föld mélyéből kibuggyant láva: a kihűlés, megmerevedés után a kéregmozgások és az erózió által széttöredezett, tyúkpajtányi, kutyaólnyi ,,morzsákra" aprított kőzet.
A társaságunkban hancúrozó kislány megmutatja a hétvégi házuk alatt lévő természetes vízesést. Fölötte, amíg az ár el nem mozdította helyéről, átívelt egy szál fenyő, rajta lécbordázat, hogy az egyensúlyt tartani lehessen. Természetesen, bővizű forrás is van a közelben. Az erdei úton fogatos szekér egy egész rakomány borvizet szállít, a pillepalackok műanyag ládákban glédába állítva utaznak. Sejtem, hogy a fuvaros megrendelésre szállít, ez a gyógyvízbeszerzés is hozzátartozik a völgy családias hangulatához. A terepet jó gombászóhelynek nézem — az is, mondják a gyerekek —, sőt, azt is megtudom, hogy a víkendház gyepes udvarán májusban nárcisz illatozik. Dédelgetett és védett növény, a Szentegyházához tartozó háromszáz hektáron honos.
A Vargyas pataka innen a nyugat-hargitai fennsíkot átvágva, a Vargyas-szoros felé zubogva zúgolódik valami miatt. Ott már nem vulkanikus eredetű sziklákkal torzsalkodva cserfel, hanem alattomos lassúsággal oldja-marja a mészkövet, Erdély egyik legcsodálatosabb barlangrendszerét, víznyelőit és vízkeleteit nagy furfanggal építve ki.
A Hargita a Kárpát-medencében élő magyarság szimbólumhegye. Hajlottam arra, hogy azt higgyem, a hegyóriást körülfelhőző mítoszok, a népdalok miatt ekkora a híre és vonzereje. Ezen a szelterszi kitérőn veszem észre, hogy ez fordítva működik, maga a táj párállja elő, az andezit- és trachitsziklák között vágtázó patakok zubogják elé, a borvizek buggyantják föl a mondákat és legendákat, a madarak előénekesekként szerzik a népdalokat. Itt értem meg, hogy a kanadai Sziklás-hegységet is ismerő, indián feleséget választó fiatal háromszéki barátom miért Homoródalmás alatt vásárolt magának telket, és épített házat, tervez pisztrángos tavat. Svédországba szakadt háromszéki korosztálybelije valahol a Madarasi Hargita alatt szerzett telket, egykori, Németországba disszidáló barátai szintén.
Csodálatos hely ez, annak ellenére, hogy a Vargyas tisztán habzó vize mennyi ,,modern" háztartási hulladékot, kirándulók eldobálta szemetet szállít és rak ki a partjára, amelyet a helybeli szemetelők a maguk mocskával pótolnak fel, s nem csak tájesztétikailag teszik tönkre a vidéket, hanem a saját egészségüket is veszélyeztetik a mérhetetlen szennyezéssel.
Ezért írtam, hogy a Vargyas vize zúgolódva zubog alá.
Észak-Amerika — és a világ — legelső nemzeti parkjában, a Yellowstone nevűben a mésztufa-képződmények közelében láttam egy sor villaszerű épületet. Ma szállodák, de valamikor kaszárnya-, laktanya-rendeltetésük volt az oda kirendelt katonák számára, akik a múlt század elején egyszerűen lelőtték azokat, akik felszólítás ellenére nem hagyták abba a természet rongálását, kifosztását és szennyezését. A mi esetünkben nem a hadsereget kellene kirendelni, hanem azokat a belső parancsolatokat kötelezővé tenni, hogy ez a természeti kincs a miénk, a székely közösséggé, s nem csak jó hírnevünk, hanem gazdasági, turisztikai érdekünk is, hogy ez megmaradjon és tisztán maradjon.
Termálvíz a Hargita térségében
Honi lapban olvasom, majd magyarhoni hírportálon köszön vissza az a hír, hogy Szentegyházán, éppen abban a térségben, ahol mi tartózkodunk, 35 fokos termálvizet találtak 400 méteres mélységben. A 60-as években vasércet kerestek, termálvízre bukkantak, de a furatot betömték, a hévíz a vlahicai vasgyárat nem érdekelte. Az egyik szentegyházi vállalkozó megvásárolta a területet, ,,megfúrta" a földet, s az említett mélységből a lenti gázok a magasba lökték a meleg vizet. Bartos Attila, a tulajdonos termálvizes strandot tervez, ha a szükséges dokumentációkat elkészítteti, és a jóváhagyásokat megszerzi.
A mostani furat közelében van már egy kétmedencés hévizes gyógyfürdő, Szentegyháza Gyöngye. A mostani fúrás mélyebb rétegekben talált vizet. A két hévízforrás is jelzi, hogy Székelyföldnek eme csücske mennyi meglepetést tartogat, és mennyi értéket tartalékol számunkra.
A Vargyas felső folyásának egy darabkájáról szóltam. A Magyar Alföld és a Pannon terület termálvizeiről annak kapcsán írtam hónapokkal ezelőtt, hogy a Magyarországot sújtó energiaválság és az orosz energiafüggőség ellenére képtelenek a világ egyik legjelentősebb hőenergia-tartalékát kihasználni. A fejlesztések többnyire a termálfürdők kialakításánál kihűlnek. A riportsorozatot itthon nem közöltem, gondolván, hogy ez nem a mi ,,ügyünk". Szerencsére nem volt igazam, lám, Szentegyháza megcáfolt. De hozzánk közelebb is van cáfolat: Kisgyörgy Zoltán több ízben is felhívta arra a figyelmet, hogy az Olt völgyében, Málnásfürdő fölött 26 Celsius-fokos hőforrásra akadtak. Fúrni kellene. Nagyobb mélységekbe is. Vidékünkön máshol is buggyannak elő meleg források, amelyek, megtörténhet, hogy vulkáni utóműködéssel kapcsolatosak. Tusnádfürdő esetében ez nyilvánvaló.
Vargyas szavunk, mondják, a varjú nevét őrzi. Varjas tulajdonképpen. Érdekessége, hogy a patak felső folyására is kiterjedt ez a név, annak ellenére, hogy egész hegység választja el Erdővidéktől. Szeltersztől hét kilométerre kezdődik a csodálatos hegyszoros, de innen, Szelterszről bármelyik irányba indulunk, fantasztikus természeti értékekre-szépségekre lelünk. Dobogó-fürdő, Kirulyfürdő, Szurdukbükke, Cseretető, Veresbükk, Kőris-forrás, Kőkút-mező — gyönyörködöm a beszélő nevekben, megmosolygom a más nyelvre torzított tájneveket a térképen, szememet behunyom, hogy a patakparti szemetet ne lássam, s arcomat belemosom a Vargyas hűs vizébe.
