Sajnálja a magyar kormány az évi hetvenmilliót a moldvai csángó gyermekektől, vagy egyszerűen csak utána akar nézni, merre gurulnak a forintok a moldvai magyar oktatási programban?
A kérdésre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetstratégiai államtitkársága adta meg a választ hétfő késő esti közleményében, miszerint véget kell vetni "az átláthatatlan, hanyag és pazarló gazdálkodásnak", de a magyar kormány továbbra is kész együttműködni a moldvai magyar oktatási programban részt vevő tanárokkal és szervezetekkel, s kész tárgyalni a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével is.
A közleményt azt követően adta ki az államtitkárság, hogy az MCSMSZ teljes vezetősége lemondott tisztségéről, mert elfogadhatatlannak tartják azokat a feltételeket, amelyekhez a magyar kormány köti az oktatási program további támogatását. Miután évekig járták a rendőrséget, a tanfelügyelőséget, a Bákó megyei prefektúrát a minden oldalról ért támadások, feljelentések miatt, keserű szájízzel nyelték le, hogy az RMDSZ-nek csupán kampányidőben jut eszébe a csángók sorsa, akkor is csak hangzatos nyilatkozatok szintjén, miután munkájuk révén elérték, hogy a kezdetben kétkedő szülők is belátták, gyermekeik nemcsak apáik, nagyapáik nyelvét, hagyományait tanulják meg a heti három magyar órán és a délutáni foglalkozásokon, hanem olyan szellemi környezetben tölthetik el az erre szánt időt, ami viselkedésüket, magatartásukat is meghatározza – nem értenek és nem is érthetnek egyet azzal, hogy elvegyék tőlük a döntés lehetőségét. Márpedig, ha a csángószervezetet teljes vagyonával együtt bekebelezik egy olyan alapítványba, amelybe a tőke 90 százalékát ő viszi, de beleszólása alig lenne a dolgok menetébe, az nem más, mint az eddig elért eredmények kisajátítása.
Érthető, hogy az oktatási program fő támogatói, a magyar kormány és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (amely a Keresztszülő Programban begyűlt pénzeket és a más típusú magyarországi magánadományokat is kezeli) naprakészen tudni akarja, hogyan gazdálkodnak azzal a pénzzel, amit jól meghatározott céllal folyósítanak a csángószervezetnek, de a gyermektől sem veszik el a játékát csak azért, mert nem úgy játszik vele, ahogy a használati útmutató írja. Lehet segíteni, hogy még hatékonyabban működjék egy rendszer, lehet feltételeket szabni a támogatáshoz, de bizonytalanná tenni, sőt, veszélyeztetni annak további fennmaradását, fejlődését, több mint meggondolatlanság. Egy oktatási programhoz, a moldvai csángók sajátos helyzetéhez nem indítógombra van szükség, hanem a csángó közösség mindennapi nehézségeit ismerő, velük együtt élő tanítókra és szervezőkre.
Kérdéses tehát, hogy az AMMOA–Teleki László Alapítvány–MCSMSZ hármasból létesítendő alapítvány holnapra kitűzött alapító ülését megtartják-e a csángók képviselői nélkül. Ha igen, milyen következményekkel jár az a moldvai magyar oktatási program számára, ha nem, miért volt szükség arra, hogy azzal riogassanak, kigurulhatnak a forintok a csángó iskolatáskából?