Török harci helikopterek iraki falvak fölött

2007. november 14., szerda, Világfigyelő

Török harci helikopterek csapást mértek tegnap több elnéptelenedett észak-iraki falura, kurd gerillák feltételezett búvóhelyeire ― közölték iraki tisztségviselők és török hírtelevíziók. Az észak-iraki kurd regionális kormány szóvivője tagadta ezeket a jelentéseket.

A török Dogan hírügynökség szerint a légitámadás célpontja öt iraki helység volt a határtól nyolc-tíz kilométerre. Iraki rendőrségi forrásra hivatkozó értesülések szerint a gépek az iraki hadsereg olyan kiürített őrhelyeire mértek csapást, amelyeket kurd gerillák vettek birtokba. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása a légicsapásokról. Dzsamal Abdullah, az észak-iraki kurd regionális kormány szóvivője is tagadta a légicsapásokról szóló jelentéseket. A török miniszterelnök hétfőn kijelentette pártja több tagja előtt, hogy ,,közeleg" a beharangozott észak-iraki hadművelet ideje ― szivárogtatta ki egy neve elhallgatását kérő parlamenti képviselő. A hadművelet előkészületeként százezer török katonát vontak össze már korábban a határ mentén.

A kormány az előző hónapban kapott felhatalmazást a törvényhozástól a határon átnyúló katonai akciókra. A meghirdetett cél a törökországi kurd szakadár fegyveresek észak-iraki táborainak felszámolása. Az Egyesült Államok és Irak óva intette Törökországot a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki támaszpontjai elleni nagyszabású támadástól. Attól tartanak, hogy a török invázió destabilizálná az erőszaktól sújtott arab ország viszonylag nyugodt északi térségét. Az amerikai hatóságok ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy megosztják Ankarával a kurd lázadók állásairól és mozgásáról szerzett hírszerzési értesüléseiket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2007-11-14: Világfigyelő - x:

Valós-e az MKP radikalizálódása, a támogatottság visszaesése?

A Magyar Koalíció Pártjában (MKP) végbement tavaszi tisztújítás óta folyamatosan a párt radikalizálódásáról ír a sajtó, a szlovákiai felmérések pedig a támogatottság ,,ennek megfelelő" visszaesését jelzik.
2007-11-14: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

Sólyom elégedetlen a gyűlöletbeszéd-törvénnyel
Sólyom László államfő véleményezésre megküldte az alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvényt. Az államfő álláspontja szerint a polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvény több szempontból alkotmányellenes.