Az adóhatóság átejtésére törekvés ilyen vagy olyan értelemben azért persze akár nemzeti sportnak is nevezhető – mondják a cinikusok. Erre szokták rávágni mások, hogy jó, de akkor mit szóljunk ehhez vagy ahhoz a nemzethez, melyről ugye köztudott, hogy... És valóban, nem kell túl messzire menni, a Balkán alján egy nép az államcsőd rémével küzd, bizonyos értelmezések szerint nem utolsósorban épp azért, mert elitje úgy képzelte, fittyet lehet hányni a pénzügyi logikának, minden adóügyek legfőbb ítélőszékének. Az adó az államé, az állam pedig mi vagyunk – tanítják az iskolában. Az egyes polgár alapviszonyulása azonban más vonzások erőteré­ben alakul. És torzul el.
Mégis, mennyire igaza van a székely gazdá­nak – vélekedtem, amikor nyomába eredtem a jelenségnek, felderítendő az idegenkedés természetét. Az ugyanis nem "emberi" – hogy divatos fordulattal éljek –, mennyire irtóznak falvakon a fináncoktól. Szerintem jól tudják, miért, történelmi tapasztalat áll mögötte. Én tulajdonképpen messzemenően megértem a földműveseket, hogy amennyire tehetik, kerülik még a lehetőségét is annak, hogy a pénzügyesekkel kapcsolatba kelljen lépniük.
Az alábbiakban ennek okai mellett mégis inkább a jelenség hátulütőiről lesz szó. Korábbi riportjaimban a másik fél ugyanis bőven kifejthette álláspontját.
Országos és nemzetközi panoráma
No de mi történik a román mezőgazdaságban úgy egészében véve? A téeszvilág széthul­lása-szétverése úgyszólván hetek, történelmileg egy pillanat kérdése volt, és jó másfél évtizedig a parcelláját, illetve parcelláit visszanyert tulajdonos – ki hazatért, ki nem, gondoljuk el, 2005-ben fele a birtokosoknak váro­son élt – semminémű adó fizetésére nem volt kötelezhető, ha jogi személyiséggel nem rendelkezett a "vállalkozása". Nem is igen lett volna neki miből, állítják a szakértők, mert az ország gyárakból kiakolbólított, falura visszahú­zódott része, mely kezdetleges eszközeivel ön­fenntartó mezőgazdálkodásba kezdett, tulajdonképpen kilépett az időből, a naturális gaz­dálkodásba süllyedt jórészt vissza, termékcserére állt át, ahol lehetett, a pénzforgalomtól elszigetelődött. E rémkép ugyan torzít, de elemei valóban megtalálhatóak voltak az újgazdák világában a kilencvenes évek elején. Európa talán legkorszerűtlenebb birtokstruktúrája jött létre egyik napról a másikra a té­eszek romjain, egy birtok átlagnagysága két hektár körül mozgott, az is szétforgácsoltan a határban.
A küzdelemnek volt egy hősi vonulata, mely a piacorientált korszerűbb mezőgazdálkodás felé mutatott, iparkodtam magam is megragadni valamit e törekvések legjavából a Háromszék hasábjain megjelent írásaimban. De a példaadó, kiutat építő gazdák mögött ott vergődnek a mai napig a törpetulajdon birtokosai, akiknek csak az adófizetés nem hiányzik. Tulajdonképpeni jövedelmük jóformán nincs is, élelmüket termelik meg és etetik fel egypár állattal, esetleg a tej és a támogatás hoz valami pénzt a konyhára. Különben egész életük és tevékenységük kívül zajlik a pénzviszonyokon és a 21. századon, nekik az adó halálos ítélet is lehet. Nem túlzok, íme, mit olvastam Ilie Şerbănescu közismert román közgazdasági szakírótól. Azt írta az Adevă­rulban 2005-ben, hogy a földadó bevezetése – 2006-ban szánta rá magát a hatalom – tulajdonképpen a kisgazdaságok tömeges felszámolásához vezet majd, megkondítja azok lélekharangját. Persze, nem egyik napról a másikra, de végső kihatásában. E "sokkot", mint írja, két dolog fogja némileg tompítani: az idősebb nemzedék fizikai elmúlása magától vezet majd a földkoncentráció felgyorsulásához, és hasonló irányba hat az is, hogy a városiak lesznek az elsők, akik igyekeznek túladni falusi örökségeiken. Nos, e folyamatok valóban észlelhetőek. A koncentráció fájdalmasságán nem tudom, mennyire enyhített a két említett körülmény, de az is lehet, pont fordítva kellene értékelni azt, ami történt.
Nos, a földadó volt az első adófajta, melyet kivetettek a falura, most újabbak bevezetésén dolgoznak. Legutóbb a földjüket bérbeadóknak üzenték meg, terményben kapott árendájuk után is adózniuk kell.
Apropó, szubvenció. Maga az adószakember mondja: a mezőgazdaság ráfizetéses. Ezért indult be a támogatási rendszer, ezt részben (és következetlenül) az állam, egyre inkább azonban maga Brüsszel nyújtja. A földalapú stb. támogatási formák nyílt bevallásai annak, hogy a mezőgazdaság nélkülük nem tudna létezni. Nem hajt hasznot, csak ha a termelési folyamatba, a piaci viszonyokba beavatkozik egy felsőbb szabályozás.
Marad a kérdés: ha nem jövedelmező, akkor ugyanbiza, mit adóztatnak meg?
Hallgassuk meg, mit mond a szakember.
Előbb a kérdés
Előbb a kérdést kell megfogalmaznunk. Utóbbi faluriportjaimban a társasági formákról, a földművesi vállalkozás lehetséges jogi személyiségéről írtam, s a dolgot nem magam fundáltam ki, nem légből kapott a gond, a falujárás győzött meg arról, igenis, ez foglalkoztatja a gazdák jó részét pontosan az adózás, illetve hát a pályázási lehetőségek, a támogatási rendszerek igénybevétele kapcsán. A falu új fogalmakkal ismerkedik, új félelmeket és reményeket táplál, ahogy a polgárosodás utat tör magának a koponyákban is. Lapunk külső munkatársa kéznél volt:
– Folyik a vita, nem sikerült még tisztázni a dolgot – tájékoztat Incze Péter. – A magánszemélyként dolgozó nem fizet semmit a helyi földadón kívül. Ami a pfa-t illeti (persoa­nă fizică autorizată – magyarítsuk bejegyzett természetes személynek), erről Édler András képviselő azt állítja, nem kell adóznia, a pénzügyesek azonban az ellenkezőjét mondják. Háromszor hívtunk össze a mezőgazdasági igazgatósággal közösen tanácskozást ebben az ügyben, még mindig nem tiszta, mi a teendő. Rengeteg a probléma. Felső-Háromszéken megriasztották az embereket, amikor a burgonya átlagtermése kapcsán kezdtek adót kiszámolni a különbözetre.
Megemlítettem, amit a gazdáktól hallottam: hogy ők családi vállalkozásként, illetve bejegyzett természetes személyként 16 százalékos adót fizetnek jövedelmük után. Egy helyt pedig întreprindere individuală-ként határozta meg a gazda a maga tehenészetének jogi besorolását, nevezzük egyéni vállalkozásnak. Hogy állunk ezekkel?
Mielőtt az adóhatósághoz fordulnánk, kérjük ki a szakigazgatóság véleményét is.
– A pénzügy szintjén is megoszlanak a vélemények. Tudtommal az egyes megyékben sem egységes a gyakorlat egyelőre – magya­rázza Könczei Csaba vezérigazgató. – Az biztos, hogy Józsi bácsi azért ódzkodik a pfa-tól, mert nem akar jövedelmi adókulcs alá kerülni. A pfa-tól felfelé ugyanis már adózni kell. Több tárgyalást kezdeményeztem, de végső állásfoglalás még nem született. Ködös az ügy.
A vezérigazgató úgy tudja, a megyében nyilvántartott 13 ezernél több gazdaságból alig pár száz a "bejegyzett természetes vagy jogi személy, de az ő adózásuk jelenti a problémát".
A pénzügyi álláspont
Ambrus Attila pénzügyi vezérigazgatót előbb a társasági formák meghatározására kértem.
– A pfa tulajdonképpen egy gyűjtő­fo­galom, az orvosok, ügyvédek, közjegyzők egyszerű pfa formájában vannak bejegyez­ve a kereskedelmi kamaránál. Kérhetem az întreprindere in­dividuală bejegyzését is. Mindkettő ugyanazon vállalkozási formához tartozik, az elvárt könyvelés is ugyanaz, tehát az elbírálás is. A különbség az, hogy az egyéni vállalkozó alkalmazhat mást is, míg a családi vállalkozásban (régebb asociaţie familială-nak nevezték) csak családtag vehet részt. Létezik asociaţie între persoane fizice autorizate is, azaz a bejegyzett természetes személyek és az egyéni vállalkozások összefoghatnak társulási szerződést kötve. Abban megszabhatják, hogyan osztják el a jövedelmeket. A családi vállalkozásban megkövetelik, hogy az illetők egy háztartásban éljenek és legalább negyedik fokú rokonok legyenek.
– Melyik az előnyösebb forma?
– Attól függ, az illető mire törekszik, mennyi a földje stb. Nálunk a gazdák legtöbb­je ős­termelő, tehát nem vállalkozási formában mű­veli a földet. Van pár hektárja vagy több, megdolgozza, ellátja belőle a családját, a fölösleget meg eladja a piacon. Őstermelői engedéllyel. Nem fizet adót, mert őstermelő. A baj ott kez­dő­dik, hogy nálunk a piacon nem tudom hány va­lódi őstermelő árul. Ha ős­termelői engedéllyel narancsot árul, az már átlépett a határon, akárcsak az, aki paprikát árul olyankor, amikor ná­lunk nincs. Ott a vita az útszélen árult krumpli­ról: a terméket engedélyezett, egészségügyileg megfelelő helyen, tehát a piacon kell áruba bocsátani. Aki ennyivel nem éri be, pályázni akar, azt az unió akkor fogadja el, ha kiadásaival el tud számolni. Kapsz pénzt, de számolj el vele, mondd meg, mire kéred, mire költötted. Itt kezdődnek a legalacsonyabb szintű társasági formák: bejegyzett egyén vagy egyéni vállalkozás.
– Valljuk be, földműveseink 90 százaléka for­mailag őstermelő, holott jó részének már jo­gi személynek kellene minősülnie. Nem vállal­ja, mert fél az adózástól és az ellenőrzéstől.
– Lehetne, de nem az. Hibás a mentalitás. Könyvelést kellene vezetnie, és ezt elutasítja. Az adó mindössze 16 százalék, amit a nyereség után kell fizetni. A jövedelem és a költség közti különbözet után tehát. Erre kell még egy 5,5 százalékos egészségügyi biztosítást fizet­ni. Ettől vannak bepánikolva?
– Hogy állunk az áfával, az általános forgalmi adóval?
– Áfafizetők csak akkor lesznek, ha üzleti forgalmuk meghalad egy bizonyos küszöbértéket. Ez 35 ezer euró, de – figyelem – 2007-re számolva. Tehát 118 ezer új lej. Na, egy 10–20 hektáros vagy akár nagyobb gazda normális körülmények közt nem haladja meg ezt a forgalmi értéket. E fölött van a kft., a korlátolt felelősségű társaság. Én me­zőgazdasági részvénytársaságról a megyében nem tudok. A kft. azért előnyös nekik, mert ha forgalmuk meghalad egy bizonyos értéket, és jön egy kereskedelmi üzletlánc, az áfás számlát kér. Egy több száz hektáros cégnél a nyilvántartás is megköveteli a profi könyvelést, a profi pénz­ügyi tanácsadást. Ők kinőtték a pfa-rendszert.
Előnyök
Keményebb dió következik. A vezérigazgató fejtegetését ezt követően a jogi személyiség vállalásával járó előnyök felvázolásának szentelte:
– Félnek a könyveléstől, pedig az könnyen meg­tanulható és egyszerű. Megijeszti őket az adózás. Tudatosítani kellene, a nyereség utáni 16 százalékos adó nem nagy. Egy néhány hektáros gazdaság, ha nagyon jól megy, akkor sem hoz óriási jövedelmet. A mezőgazdaság veszteséges ágazat, azért kap támogatást. Ha 10 ezer lej a nyereség, az után 1600 lej adót kell befizetni. Viszont előnyökkel jár. Nem fáj a feje, árulhat bárhogy, számlával adhat el. Beléphet a piacra. Még fontosabb, hogy egyesületeket, szö­vet­kezeteket hozhat létre, mint teszik azt Ma­gyar­országon. Azok felvállalják a képviseletet. Nem mindegy, hogy tíz magán­vállalkozó jelentkezik egy üzletláncnál, vagy egy termelőcsoporti képviselet, mely már eleve nagy mennyi­ségről, nagy összegekről tud tárgyalni. Egy nagyvállalkozó, ha választhat, nem a sok kister­melőt, hanem azt választja, aki egyben, folyama­tosan nagy mennyiséget és szavatolt minőséget tud szállítani. Ha többen vannak, fellépésük vevőként is más: például vetőmagvásárláskor meg­szabhatják feltételeiket, mert az eladó őket fog­ja előnyben részesíteni a sok kicsivel szemben, még akkor is, ha alacsonyabb árat vív­nak ki maguknak. Az országban akkor fog működni a mezőgazdaság, ha erre ráébredünk. Ha mi ébredünk fel hamarabb, nálunk működik majd.
Eddig a pénzügyi szakember fejtegetése. A kérdést és az eszmecserét nem tekintjük lezártnak, még visszatérünk rá.