Hősünk gyakran kiszökött a végtelen szavannákra, ott töltötte az egész napját. Nagyokat trombitált. Mélyen belélegezte Afrika bódító illatát. Kergette a többi állatkölyköt. Lefröcskölte a tudálékos majmokat. Ilyenkor lelkesen lengette az ormányát, és nagyon boldog volt. Ennek az idilli állapotnak azonban hamarosan vége szakadt.
Egyszer egy nyári zápor jól eláztatta a kis kék elefántot. Megfázott szegény Kalandorr. Anyukája akárhogyan is gyógyítgatta, a kis elefánt náthája nem akart elmúlni. Szegény Kalandorr nem mehetett többé a szavannára. Csöpögő, eldugult ormányával nem érezte már a virágok illatát. Fájós fülével nem hallotta a szél játékát. Trombitálni sem volt már kedve a sok köhögéstől. Szomorú volt, de egy napon feltámadt benne a régi vágy: menni, menni... Valahol biztos tudják a megoldást az ő bajára. Megkérdezte legjobb barátját, Karikát, a Kakadut:
– Karika, te messzire ellátsz a majomkenyérfa tetejéről, mondd meg nekem, hol tudnak meggyógyítani!?
Karika még a távcsövét is elővette, úgy kémlelte a messzeséget.
– Kalandorr – mondta a kis elefántnak –, az óceánon túl van egy hely, ahol tudnak neked segíteni. Ott él egy varázsló. Van egy varázseszköze. Ha azzal kitisztítja az ormányodat, megszabadulsz végre a náthától.
– És hogy jutok oda? – kérdezte lelkesen a kis elefánt.
– Át kell repülnöd az óceánt. De vigyázz, mert az óceáni levegőtől nedves lesz a bőröd! Szárítkozz meg a Napocska fényében, miután partot értél. Sok szerencsét! – fűzte hozzá még búcsúzóul Karika, a kakadu.
Kalandorr, a kis kék elefánt, aki megelégelte, hogy folyton náthás, elindult hát, hogy meggyógyuljon.
Ment mendegélt, és hamarosan elérte az óceánt, egy hatalmas, végeláthatatlan víztömeget. – Karika szerint át kell repülnöm – gondolta a kis elefánt. Vajon hogyan, hiszen nem vagyok madár, szárnyam sincs – keseredett el. Hirtelen azonban észrevett egy repülőt. Ott állt a parton, mintha csak rá várna. Gyorsan beleült. Feltette a pilótasapkát, amit benne talált, és elindította a motort. Rövidesen már az óceán felett szállt. Sűrű felhőkön át vitt az útja, közben jó mélyeket lélegzett a friss, sós levegőből. Már lassan kezdte érezni az illatokat is.
Tíz perc múlva leszállt a túlparton. Valóban nyirkos lett a bőre, ahogyan Karika megjósolta. Gyorsan a napocska felé fordította fejét, élvezte a simogató meleget, és a ragyogó fénysugarakat. Még jobban kezdte érezni magát. Már a füle sem fájt, újra hallotta az óceán morajlását és a szél suhogását. Újult erővel ment tovább.
Hamarosan rátalált a varázsló házára. Illedelmesen köszöntötte:
– Szép napot! Karika küldött. Kalandorr vagyok, a kis kék elefánt. Kívánságom csupán két trombitálás; ennyi: újra egészséges akarok lenni! – mondta.
A varázsló barátságosan fogadta. Lefektette egy kényelmes ágyra, és varázseszközével kitisztította a kis elefánt beteg ormányát. Közben csak annyit kért tőle, hogy jól hajtsa hátra a fejét, és ismételgesse a nevét: Kalandorr, a kis kék elefánt...
– Ó, hát csak ennyi volt!? Nem is fájt – mondta Kalandorr, mikor végeztek.
Boldogan rohant haza, és másnaptól újra egészségesen kergetőzött a többi állatkölyökkel. Itt a vége, fuss el véle. Ha kíváncsiak vagytok Kalandorra, a kis elefántra, utazzatok el Afrikába! Biztosan ott találjátok!
(Forrás: www.kalandorr.hu)