Mindenekelőtt a medence délkeleti sarkát figyeljük! Próbáljuk észrevenni a tekintélyes homokpadot, mely a talajvízszint közel másfél méteres csökkenése miatt került szárazra. Igen, hidrogeológiai értelemben történelmi szárazságról beszélhetünk. A fövő puliszka hangjára emlékeztető, erős szortyogást-rotyogást ("pökődözést") az okozza, hogy az északi deszkafal tövében, a legerősebb szén-dioxid felfúvás már nem a deszka mögött tör fel, hanem előtte talál utat magának, ugyanis a vízszint a medence bélésének aljával épp egyezik. Figyeljünk fel arra is, hogy az iszap sokkal vastagabb, viszkózusabb, mint eddig. Ez érthető, hisz a Pokolsár üregében a finom homok mennyisége állandó, csak a vízmennyiség változhat, s most épp mélyponton van. A gázfeltörés hozama és dinamikája a megszokott. Kitöréstől nem kell tartanunk.
Néhány mondatban vázoljuk a hidrogeológiai szárazság okát is, mert ami most történik, az a sors iróniá­ja. Tavaly ugyanis, augusztus elejétől négy hónapon át nem hullott számottevő csapadék. Aztán jött a tél. A felületén fagyott, tehát vízzáró talajon (Kovászna ti­zen­hatezer hektáros közigazgatási területére számítva) 20–25 milliárd liter vízegyenértékű csapadék fekszik hó és jég formájában. Eközben alatta "szomjazik" a mélyebb szerkezet, mert gyakorlatilag hatodik hó­napja (!) nem jutott vízutánpótláshoz. A Pokolsárba belenézve szemtanúi lehetünk tehát egy alattomos, lap­pangó "sivatagosodásnak". Hogy tavasszal a fent em­legetett irdatlan hómennyiségnek mennyi lesz az elfolyási frakciója, és mennyi víznek sikerül beszivá­rog­nia a mélybe, ezt a rendhagyó tél miatt nehéz előre látni.