Vannak helységek a hóviharoktól próbált Buzău megyében, ahol hét-nyolc-tíz napja nincs villany, már elfogytak a templomi gyertyák is, ülnek a sötétben a reményt vesztett emberek, világít a hó, már ha kilátnak a betemetett házak ablakán, fogytán az élelem, s ahogy a házról házra járó pap jelenti, egyre több a halott. Persze, mondja egy kormánypárti politikus, Mircea Toader, meghalnak, mert isznak, s a kocsmából hazafelé menet elesnek az úton, és megfagynak, a hatvan vagy nyolcvan halott, a hó és fagy áldozatai közül csak egy fagyott meg a kocsijában, a többi az úton... Ide csak annyit, a képviselő úr nem hallgatja a naponta elhangzó jelentéseket, Arafat doktor ugyanis beszámol az okokról: fagyás, gyógyszerhiány (zárva vannak a gyógyszertárak), infarktus...
Mindez elkerülhető lett volna, ha a nép nem lenne lusta, ahogyan a miniszterelnök állította még szombaton, arra hivatkozva hogy "míg a katonák dolgoznak az utak eltakarításán, az érintettek, akikért dolgoznak, melegben ülnek házaikban. Mennyi ideig fizethetjük még a lustaságot?" – kérdezi. Nyilván, szereptévesztés áldozata. Ő és a kormány senkit sem fizet – többek között a részegesek és a lusták fizetik őket az adójukból, amíg meg nem halnak. Igen, elkerülhető lett volna az eddig 86 haláleset közül nagyon sok. Ha egyszerűen működött volna a szervezett hóeltakarítás. Nyilván, "az állam nincs felkészülve a lakosság igényeinek kielégítésére!" – mondja csavaros eszű államelnökünk. Miért? Milyen igényeik vannak a világtól elzárt embereknek? Azt szeretnék, hogy takarítsák el végre a hótorlaszokat, s szabadítsák ki őket a hó rabságából. Erre viszont tényleg nincsenek felkészülve azok a magáncégek, amelyek Európában a legdrágábbak, egy kilométer út takarítása nálunk több mint ötezer euróba kerül, szinte háromszor többe, mint például a skandináv államokban. De ezek a cégek nincsenek erre a helyzetre felkészülve, nincsenek megfelelő gépeik sem. Amikor szerződtek, nyilván, jó üzletnek látszott mindez, hisz évek óta enyhék a telek. De vajon a minisztérium, amely szerződést kötött velük, ellenőrizte-e felszerelésüket?
Közben kirúgják a Transelectrica vezetőjét, mivel bejelenti: csökken a termelés, nő a fogyasztás, nagy a kivitel, összeomolhat a rendszer. Ahelyett, hogy az áram exportját leállítanák – ez nyilván a cégeknek jól jön, hiszen Szerbiába vagy Bulgáriába szinte háromszoros áron adhatják el az áramot –, Băsescu, aki ehhez is ért, akár az egészségügyhöz, megnyugtat mindenkit, ez nem igaz.
Valóban, mi történik velünk? Meddig tart még a téli rémregény?