Elsőként Ferencz Csaba gazdasági igazgató érintette a témát. A találkozón rövid előadással fellépő, székely ruhás gyerekek látványából kiindulva fogalmazott: fontos megőrizni a népviseletet, továbbadni a következő nemzedékeknek, ez is a megmaradás egyik feltétele lehet. Farcádi Botond főszerkesztő nyomatékosított: itt élünk, itt akarunk élni, ebben is szeretne támaszt nyújtani a lap. A székelység történelmének boncolgatásába kezdett rögtönzött előadásában a lap külső munkatársa, Kádár Gyula történelemtanár, aki Székely­föld határán és Székely hazát akarunk című kötetét is elvitte a találkozóra. Nem kell megijedni a címektől, Románián belüli önrendelkezést kívánunk, helyi döntés- és törvényhozási joggal. Székelyföld területi autonómiájával az itt élő román nemzetiségűeknek is jobb lesz – mondta. Összegzésként megállapította: a hely­beliek tudják a legjobban, mi a jó nekik a szülőföldön való megmaradáshoz. Kuti János kökösi humoreszkje oldotta a hangulatot – a szerzőről viszont megjegyezték, írásai alapján nem gondolták volna, hogy ilyen komoly ember –, de a ropogós kacagás után újból komolyra fordult a szó.
A közelgő önkormányzati választások kapcsán Sztolyka Ilona nyugalmazott tanítónő kérte a lap segítségét: "Nem akarom bűnbe vinni, de egy kis eligazítást elvárnánk arról, melyik párt mit akar. Egyenesen, gerincesen kell írni erről" – mondta. Székely­föld mondvacsinált problematikájáról megjegyezte: miért nem ismerik el hivatalosan is? Évszázadokkal ezelőtt is így nevezték, írtak róla, most miért nem lehet? – tette fel a kérdést. Bokor Ágnes a magyarság marosvásárhelyi térvesztése kapcsán jegyezte meg félig viccesen, félig komolyan: vajon mekkora öröm, hogy az egykori színmagyar város jelenlegi polgármestere épp bácsteleki származású.
Veress János – aki hosszú évek óta Kökösben él, de azért még mindig szentivánlaborfalvinak érzi magát... – szintén a közelgő választásokról szólt. Minden választáson fűt-fát megígérnek, de aztán nem tesznek semmit. Meddig mehet ez? – hangzott el a nyílt kérdés.