Őshazája a Földközi-tengert határoló vidék, innen terjedt el egész Európába, ahol kedvelt dísznövénnyé vált. Akkor sem túlzunk, ha haszonnövénynek nevezzük, mivel kopár fal fedésére vagy tüskéivel védő zöld sövénynek, netalán a téli szűkösség idején madáreleségnek tekintjük.
Tavasszal fehér virágcsokraival, az ősz kezdetétől piros, narancsvörös csokros bogyóival díszíti kertünket. Apró, fogazott szélű levelei, ha zord telünket meg is sínylik, amolyan fél örökzöldként ellenállnak a fagynak.
Vonzó, színes bogyóit a szakirodalom mérgezőnek tartja az ember számára, amigdalin-, emulzin- (cianid) tartalma miatt, máshol azt jegyzik meg, hogy csak annyira ártalmas, mint a hasonló összetételű barackmag (melyet szívesen fogyasztunk). A fényképen látható bokorcsoportot néhány nap után ismét megtekintettem, de már egyetlen bogyót sem hagytak rajta a madarak.
Igénytelen növény, sem a talaj, sem a kitettség tekintetében nem kényes, bár a napsütötte helyet bőséges terméssel hálálja meg. Metszeni, alakítani bármilyenre lehet, de virágot, termést csak az egy évvel korábbi hajtások hoznak. Ezeket meg kell hagynunk. Magvetéssel, de inkább dugványozással szaporíthatjuk.
