Az utóbbi hetekben két, Magyarországgal kapcsolatos publicisztikai írás hatott rám üdítően és pezsgően. Stefano Bottoni neves történész a Limes geopolitikai olasz folyóiratban közölt esszéjében leszögezi: rosszul informált, arrogáns és eredménytelen kritikákat fogalmazott meg az unió Magyarországgal szemben.
A másik publicisztikai írást, a Csahosok, pitik és árulók címűt régi ismerősünk, Alexa Károly jegyzi, aki már a 70-es, 80-as években nyakába vette Erdély szellemi és fizikai útjait, és miután fiatalon "kijárta" ezeket az iskolákat, egy ideig a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója is volt.
Az idézett olasz lapban Bottoni az MTA Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársaként úgy veszi védelmébe a stratégiai gondolkodású Orbán Viktort, mint akinek kezdeményező javaslatait az európai bürokraták és politikusok előítéletekkel kezelik. "A jelenlegi miniszterelnök politikai térnyerése nem hirtelen felemelkedésre vezethető vissza – állapítja meg. – Orbán összetett, meghatározó, az európai politikai gondolkodástörténettel szoros egységet képező, ugyanakkor néha arról leváló politikus. A liberális mainstream sokáig dédelgette, és most ugyanúgy meg is tagadja anélkül, hogy meg akarná érteni azokat a (néha provokatívnak tetsző) politikai kezdeményezéseket, amelyek tökéletes összhangban vannak az európai gondolkodás fejlődésével, és egyenesen következnek a Nyugat–Kelet szembenállásból." Bottoni az Orbán-ellenes uniós hangulat tombolása közben leszögezi, hogy Orbán az egyedüli kelet-európai politikus, aki egyelőre még szembe mer szállni azzal az irányzattal, mely szerint a posztkommunista Európa egy olyan óriási kereskedelmi platformmá alakulna át, amely a német mozdony szolgálatában áll.
Orbán képes volt a Fideszt tömegpárttá átalakítani. Ezzel párhuzamban kiszorította a hatalomból a szocialista-liberális erőket, amit a vesztesek "politikai árulásként" fognak fel, és Orbánra még egykori hívei és csodálói is kígyót-békát rákiabálnak, romaüldözéssel, antiszemitizmussal gyanúsítják, és egy autoriter rendszer kialakítását varrják a nyakába. A tényekre, természetesen, fütyülnek, a 2002 és 2010 közötti hanyatlást eredményként propagálják. Orbán fõ "bűne", hogy próbál megszabadulni a nyugati gyámságtól, és határozottan kommunistaellenes. A belföldi ellenerõk pedig minden nyugati személyi és pártokhoz kötődő kapcsolatot kihasználva, a magyarországi állapotokat eltúlozva a hazugságok özönével árasztják el a világot.
A másik szerző, Alexa Károly, rendkívüli irodalmi és politikai műveltségéből is ízelítőt nyújtva, írásában erkölcsi kínpadra kényszeríti azokat a magyar renegátokat, név szerint Göncz Kingát és Tabajdi Csabát, akik a Magyar Szocialista Párt európai frakciójának tagjaiként elárulták... Mit is? "Azt nem mondhatjuk, hogy a hazát – írja Alexa –, arról ők mit sem tudnak." Eladták azt az országot, amely azért küldte őket az EU legmagasabb fórumára, hogy nemzetük érdekeit érvényesítsék.
De álljon meg a menet, nekik nemzetük sincs. "A látvány csúf, de maga a tény nem rendíthet meg senkit, olyannyira megszokott. Idestova száz éve. S bennem most nem a Jászi Oszkárok és Szamuelyk vérben keringőző párosai, nem is a Rákosi–Kádár-féle bitóbarkácsoló duettek áriái képződnek meg, hanem két sor Madách Imrétől: »Az árulás emelt fővel kacag, / S tőrt élesít a Konvent padjain.«" Alexa a Czuczor–Fogarasi-féle Nagyszótárból is idéz: "Gonosztett, mely általán a haza érdekeit veszélyeztető alattomos vagy nyilvános cselekvésben áll. Különösen, a haza gyöngéinek ellenség előtti felfödözése, s a haza megrontására célzó szövetkezés és egyetértés az ellenséggel. Árulásnak mondatik betűszerénti értelemben, mennyire a gonosztevő a hazát áru gyanánt tekinti, s az ellenféltől gonosztettért jutalmat kap vagy legalább remél."
Most még a politikai fejlemények ama fázisában vagyunk, "amikor az árulás emelt fővel kacag".
