Nem terjedelmes vidék Székföldje. A Baróti-hegyek vonulata eleve leválasztja a történelmi székely hazától, s csak a közös történelem és a hegyeken átvezető Székelutak képeznek jelképes kapcsokat, emlékeztetve minket, "hegyen innen valókat", hogy Hidvég, Árapatak, Erősd és Előpatak vidékén (nem számítva ide a történelem fintoraként hozzájuk ragadt Lügetet, Nyáraspatakot) esett az anyanyelvünket beszélők száma. A történelmi magyar egyházak mentik ugyan a még menthetőt, de lépten-nyomon kísért a kérdés: miért esik körön kívülre ez a térség, mi lenne az a mentőcsomag a tömbmagyarság részéről, melyet egy süllyedő hajó áldozatai megérdemelnének? Igen, magyar szórvánnyá gyérül a Székföld, szapora léptekben halad a beolvadás, észrevétlenül megszűnnek magyar iskolai osztályok, magyar anyanyelvű gyermekek tanulnak román osztályokban, satnyább a magyar töltetű közművelődési mozgalom, mint az 1968-at követő "fellendülés" idején.

Felemás módon?
Erősd teljesen a körön kívül esik. A menetrend szerinti buszjárat már csak emlék, vezetékes telefonhuzalait ellopták, s az út menti, üresen meredező telefonpóznáknak sem kegyelmeztek: kivágták sorban valamennyit! Erősd már végvidék, holott világhíres neolitikumi régészeti lelőhelyként külhoni régészek Mekkája lehetne, hírnevét a Bibó család is öregbítette. Túl az egyre rozogább olti hídon már egy más világba lépünk: a barcasági Botfalu középkori lutheránus templomának harangtornya felkiáltójelként figyelmeztet, hogy a Nyugatra vándorolt szászság hűlt helye ez, ahol már végképp eltemette múltját egy valamikori művelt népesség.
– Az erősdi gyermekek egyikének sem adatik meg, hogy magyar óvodába és iskolába járjon, de olyan eset is előfordul, hogy azt az erősdi magyar gyereket, aki bejár Sepsi­szentgyörgy­re, román iskolába íratták be – tájékozódtunk a helyzetről Ráduly-Baka Zsu­zsanna erősdi református lelkipásztortól. – Mi itt, az egyházon belül próbálunk segíteni ezen a helyzeten. Vallásórák alkalmával saját anyanyelvükön tanítjuk őket írni-olvasni, és próbáljuk serkenteni őket arra, hogy megismerjék, megőrizzék és megszeressék kultúrájukat, hagyományaikat. In­dítottunk egy kis néptánccsoportot, amelynek tíz tagja van. Nagyon lelkesek, felcsíki táncokat tanulnak, s könnyen megeshet, hogy májusban be is fogják mutatni itthon. A két nagyobbik gyerekem oktatja őket, ők a sepsiszentgyörgyi Százlábacska csoport tagjai. Lehet, hogy egy kívülálló nem tud olyan közel férkőzni a kicsinyekhez, mint a két szintén gyerekkorú. S van is eredmény, mert ezek a gyerekek most már nem manelét hallgatnak, hanem szívesen jönnek a parókiára szombat és vasárnap délután is, jól érzik magukat, népdalokat énekelnek, táncot tanulnak.
– Tud-e jobbítani a lelkész híveinek magyarságtudatán, hiszen már régóta vegyes az erősdi faluközösség?
– A hívek, a gyermekek szülei is nagyon megszokták azt, hogy ebben a vegyes népi közösségben élnek, hogy az számukra mindennapi. Lehet, nem is tévedek, amikor úgy sejtem, jobban is érzik magukat. Könnyű nekik, úgy érzem, ilyen felemásan élni.
Nincs tér arra, hogy bemutassuk Erősd település történetét. Az egyházvezetés azonban törekedett arra, hogy templomában megörökítse a falu szabadságharcosainak és világháborús hőseinek névsorát. A 2012-es esztendő azonban mélyebben nyúl majd történelmünkbe, mert május utolsó vasárnapjára hármas ünnepet rögzítettek. Éltes Barna fiatal szobrásztól olyan térplasztikai munkát rendeltek, amely a templom épületét veszélyeztető óriás millenniumi emlék-feketefenyő törzséből készül. Ennek és a templom felújításának falutalálkozó keretében tartják az avatóünnepségét. Ez lesz az első falunap Erősdön.

Cioflec Örvényében
Egy idős helybeli férfiember szavait idéztük, aki fiatal munkanélküli és unatkozó romák társaságában álldogált a gyalogjárón. "Uram – mondta –, nem érdekes, hogy én ki vagyok, az a szomorú, hogy itt csak a választások előtt támad fel a magyar párt, hogy az iskolán és a templomon kívül nem él a kultúra, lehanyatlott a magyar élet!"
Hogy milyen volt az egykori árapataki élet, Romulus Cioflec Örvény­ben című regényében rátalálunk. Az árapataki örvény igazán csak most kezd forogni.
– Mi nem mondjuk azt, hogy itt nincsen szükség a kultúrára, de ahhoz megfelelő ember is kellene, aki szereti azt szervezni, van kezdeményezőkészsége – véli Dumitru Mari­nescu polgármester és Nicolaie Cucu alpolgármester, akitől a községgondok felől érdeklődtünk. – Sajnos, csak Elő­patakon van rendezett kultúrotthonunk, ahol működik is egy fiatal román fiúkból álló kultúrcsoport, akik a farsang idején járták a környéket, kiszálláson voltak Szitabodzán. Magyar kulturális megnyilvánulásról nem tudunk. Az árapataki és erősdi kultúrotthonainkat csak ebben az évben tudjuk működőképessé tenni: a községközpontban hamarosan befejezzük a belső munkálatokat, és folytatjuk az épület külső felújításával. Kerítéssel vesszük körbe, és bejárati kapuval lezárjuk a környékén való átjárást. Az épület mellett van egy fúrt kút, amelyből vizet vezetünk a konyhára. A terület egy része a vízügyi vállalat tulajdona volt, de sikerült velük kiegyeznünk, megosztottuk, hogy leválaszthassuk a mi részünket. Erősdön is az épület külső részét fogjuk tatarozni, de a legnagyobb gond az, hogy nincs ivóvizünk a konyha számára. Arra gondoltunk, hogy az iskola udvarán lévő kútból, mert elég jó a hozama, átvezetjük a vizet a kultúrházhoz. A tavalyi száraz­ság miatt nagyon alászállt a vízszint, vannak olyan udvari kutak, amelyekből el is tűnt a víz.
– Mintha megmozdult volna az élet Előpatakon. Elkészült a kezelőközpont, élénk az érdeklődés a telkek iránt.
– Az Olt Turisztikai Társaság eladta minden vagyonát Előpatakon – folytatta a polgármester. – Több jelentkező jelezte, szívesen befektetnének itt hétvégi házakba, minipanziókba. Már a 2. számú villának is megvan a tulajdonosa. Nyilván, a fejlődés legfontosabb feltétele az infrastruktúra. Az ivóvízzel még állunk, ahogy állunk, az uniós szintű kanalizálás a közeljövő kérdése. Az új kezelőközpont természetesen új szín a leromlott fürdőhely arculatán. Beindításá­nak legnagyobb akadálya a gyógyvízzel való ellátás. Úgy tudjuk, ezt a volt előpataki meleg fürdő kútjából biztosítják majd. Megindult a folyamat, a kérdéssel megbízott geológus a fővárosi Országos Ásvány­víztársaság jóváhagyására vár. Ott a mi tulajdonunkban a régi előpataki faluháza, a volt Veresborvíz-vendéglő épülete, amit visszakaptunk, és szeretnénk majd nyereségesen értékesíttetni. Benyújtottuk a papírokat az ottani kiürített kórház visszaszerzésére. Ezt az épületet fel lehetne újítani, és szál­láshelyeket kialakítani a majdan kezelésre ide érkező betegek számára. Mi úgy érezzük, hogy Előpatak fel fog ébredni hosszan tartó álmából: van szép, kibővített iskolája, új óvodája, gazdag látnivalóval rendelkező környezete, és bővült az ipara is: a történelmi múltú borvízpalackozó mellett néhány hónapja beindult egy korszerű, szárnyashúst feldolgozó üzem. Akárhol fúrunk, mindenütt ásványvíz tör fel a mélyből. A Farbükk-hegy alatt, a vízválasztó közelében lemélyített fúrásból is ásványvíz jött a felszínre.
– Sikerült-e az elmúlt évben megoldást találni a cigánysággal való együttélésre? – kérdeztük az alpolgármestert, aki elmondta, hogy csak két betörésről kaptak jelentést.
– Van gond a roma közösséggel, de együtt kell élnünk velük. Ha kiderül az idő, a Székelút környékén lemélyített fúrásból bevezetjük a cigánytelepre az ivóvizet, a Porondon kialakítunk számukra néhány közös csorgót.

Osztályterem a fásszínben
Hogy a község egyik legsúlyosabb gondjára rápillanthassunk, az iskolába irányítottak. "Bővítése évek óta húzódik – mondták. – A tan­felügyelőség listáján a második helyen szerepeltünk, s amikor Bukarestben érdeklődtünk, a mi iskolánk nem volt az igénylők között!"
Az író-szerkesztő Romulus Cioflec nevét viselő iskola igazgató-tanárától, Dúló Szilárdtól az összesen 1030 tanulót számláló iskolahálózat gondjai felől érdeklődtünk. A népi hagyományairól híres árapataki magyarság annyira megfogyatkozott, hogy a 400-as létszámú központi iskolában a magyar anyanyelvű tanulók létszáma alig haladja meg a húszat.
– Jelenleg két összevont osztályba tizennégy alsó tagozatos, az V–VIII. osztályban pedig hét magyar ajkú tanuló jár – mondta az igazgató. – Két-három magyar gyerek jön majd az előkészítő osztályba. Ez a mi statisztikánk, mondanom sem kell, hogy nem sokkal népesebbek a román osztályok sem, a különbséget minden tanintézményben a román anyanyelvű roma tanulók teszik ki. Nem a tanulólétszám a mi nagy gondunk, hanem az, hogy évek óta befejezetlenül áll az iskola egyik szárnya, tanteremhiánnyal küszködünk. Az induló két népes első osztályból egyiket a fásszínből kialakított osztályteremben, a másikat pedig, ha megkapom az orvos beleegyezését, a köz­ségi körorvosi rendelő egyik szobájában kell elhelyeznem. Ha ez így megy tovább, és nem kapjuk meg a rég beígért kormánypénzt, nem lesz más megoldás, mint hogy három váltásban szervezzük meg a tanítást.
Árapatakon pályázatot nyertek egy új óvoda építésére, Hete cigányfaluban pedig amellett, hogy szűk az iskola, minden nyomor ellenére valóságos demográfiai robbanás tapasztalható, bővíteni kellene az egyre romosabbá váló tanodát, indokolt a főjavítása is. Hetének jelenleg egyetlen reménye van: a pünkösdista vallású cigányok jóakarója, a holland alapítású, nagyváradi székhelyű Pro Roma Egyesület.