Erdély első városi táncházát 1977 februárjában rendezték a kolozsvári báb­színház próbatermében. Kezdeményezője Könczei Ádám néprajzkutató volt, aki tudomást szerezve a Magyaror­szágon már elindult táncházról, Kolozs­váron dolgozó széki fiatalokat kért meg, mutassák meg a kolozsvári egyetemistáknak is a népi táncaikat. Az induláskor Kovács Ildikó bábrendező és Kal­lós Zoltán néprajzkutató is sokat segített a mozgalom meghonosodásában és erdélyi elterjedésében.
A közösségi szórakozásként indult civil kezdeményezést a román kommunista hatalom megpróbálta saját ideológiai céljaira felhasználni, de miután rájöttek, hogy ez nem sikerült, a nyolcvanas évek derekán ellehetetlenítették a táncházat. Konkrétan nem tiltották be soha, de zaklatták a résztvevőket, akik közül emiatt sokan külföldre telepedtek, illetve a hatóságok mondvacsinált ürügyekre hivatkozva megtagadták a termek rendelkezésre bocsátását.
A táncház ma is él Erdélyben. Soha nem volt ilyen sok fiatal népzenész, technikailag képzettebbek, mint elődeik, ugyanakkor elméleti háttértudásuk szegényesebb. Emellett a mai nemzedékeknek az is új helyzetet teremt, hogy a népzenével csak közvetítőkön keresztül kerülnek kapcsolatba, hiszen ma már az erdélyi falvakban sem élnek a néptáncok, nincsenek nép­zenészek. De az elmúlt 35 év alatt gazdag anyagot sikerült összegyűjteni Erdély­ben, ahol nagy hatása volt a közélet számos területére a táncháznak. Könczei szerint egyebek között az erdélyi hivatásos és nem hivatásos táncegyüttesek megalakulása is erre vezethető vissza.
A főszervező szerint az erdélyi táncház addig tart, amíg lesz rá társadalmi igény. Jelenleg ez létezik, és abból fakad, hogy még mindig alkalmas találkozó helye a magyar fiataloknak. Emellett a táncház maradt szinte az egyetlen olyan hely, ahol különböző nemzedékek tagjai szórakozhatnak együtt. Ma már nem mozgalom, hanem rétegkultúra, amely Erdélyben elég nagy népszerűségnek örvend – mondta Könczei Csongor.