...s a kemence szádában kenyérsütés után rotyogó töltött káposztához hasonlatosan a múzeum ízét, illatát, a körülötte fészket rakó játékos humor szellemességét, a hatalommal való feleselést párállta-párállja maga körül a kezdetektől fogva.

A Nemes Fazekas Céh szimbólumfazekának hasán ugyanis a Magyar Címer színesen ékeskedik, amelyet az intézmény névadója és a véle szolidáris alkalmazottak a cserépégető rakott kemence tetejére helyeztek, s a koronás fazekat a fal felé fordították, hogy a hatalom szeme világa elé ne kerülhessen a tiltott szimbólum... És ha "olyan" vendégek érkeztek, szólóban, kettesben vagy egész csapatban, akkor a szolgálatos múzeumi ember egyetlen mozdulattal a korsó címeres hasát a látogatók felé fordította. Nem kellett elnyomásról, hatalmi tiltásokról papolni, a Nemes Fazekas Céh hasas edénye már az első lépésnél mindent elmondott. A rendszerről, lehetőségeinkről és lehetetlenségekről. A hatalom kijátszásának eshetőségéről és kötelességéről is. A címeres fazék aztán ráhangolta a látogatót arra, hogy minden kiállított tárgyban és eszközben az edény üzenetét keresse és meg is találja. És ebben a történetben az a csodálatos, hogy a cserépfazekat közel három évtizeden át senki sem jelentette föl, nem súgta be. Ez ennek a fazéknak a legnagyobb kincse.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum a címeres fazék mellett a történelmet, az eszméket is úgy bújtatta, hogy ezek a beavatottak sokasága számára láthatóak, érzékelhetőek és követhetőek legyenek. Ennek a politikai bújócskázásnak köszönhető, hogy ebben a múzeumban találhatott otthonra a Kárpát-medence legteljesebb miniatürizált népviselet-gyűjteménye, Zsuzsi és Andris baba. A több száz babát úgy raktározták el, hogy a "raktár" ajtaja az arra érdemesek számára mindig megnyíljon. Hogy a közelről és messziről érkező látogatókat önvizsgálatra is késztessék a néma babák: a népi és magyar értékmentés dolgában mindent megtettek-e? A fazék és a népviseleti gyűjtemény mintegy keretbe fogta mindazt, amit Incze László és munkatársai a felső-háromszéki tárgyi és szellemi értékmentés dolgában elvégeztek.
A múzeum története, Incze László lénye és cselekedetei arra is kiváló példázatok, hogy a folytonos siránkozás és sopánkodás vagy a nagyot mondások idejében kiszorítsák a hatalmat gyakorlókból azt, amit egyáltalán lehetséges, megpróbálni sokszor a lehetetlent is. Incze László, a múzeum névadója Bod Péter urammal együtt vallotta: "Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek."
A múzeum névadója akkor is a hazáért élt és cselekedett, amikor az már nem is létezett, csak a virtuális világban és a kézdivásárhelyihez hasonló intézményekben lehetett rátalálni. Incze László még sok titkot és kibeszélni- valót hagyott ránk örökül.
Az a gazdag és tanulságos emlékanyag, amely lényéhez kötődik, nem fér el egy hasas fazékban. Holta után immár az intézmény neve, munkája őrzi, ápolja, és Háromszék, az erdélyi magyarság nagyjai közé emeli ezt a törékeny fizikai alkatú, de lélekben és cselekedetekben oly gazdag férfiút.