Ez nemcsak azért figyelemre méltó, mert külföldről tért haza, hogy a kulturális rendezvénysorozatot népszerűsítse, hanem mert fontosnak tartja "közvetíteni" a képzőművészeti alkotásokat, erre ma már a nyugati kiállítóterekben igen nagy hangsúlyt fektetnek.

A sepsiszentgyörgyi származású, művészettörténészi diplomáját Budapesten szerző Sebestyén Ágnes Svájcból érkezett haza, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Kőnig Frigyes képzőművész sepsiszentgyörgyi rendezvénysorozatának egyik szervezője (a tárlatokat Háromszékre telepítő csa­pat másik két tagja Kerezsi Nemere és Musát Arnold). Múzeumpedagógus a budapesti Magyar Nemzeti Galériában, korábban ösztöndíjakkal Olaszországban és Németország­ban tanult, nemrég két-három évre Svájcba költözött, jelenleg ott dolgozik.
Eddigi munkája során azt tapasztalta, "nem elég létrehozni a kiállításokat, bármilyen gyönyörűek, fontosak lehetnek azok a művek, amelyeket bemutatunk, ha a közönség számára idegenek maradnak, ha csak azt a nagyon szűk réteget vonzzák be, amelyik ismeri ezeket, akkor ennek nincsen értelme". Egy német ösztöndíj során szembesült azzal, hogy húszezer eurókat költöttek képzőművészeti tárlatok szervezésére, művészeket utaztattak a világ egyik részéből a másikba, de végül a helyi közönségből négy-ötszáz ember volt kíváncsi az alkotásokra, "úgy éreztem, hogy légüres térbe került az a kiállítás, mert nem volt elég közvetítő program". Úgy véli, a képzőművészet nagyon fontos az emberek életében, viszont el is kell juttatni hozzájuk, ehhez viszont közvetítőkre van szükség, mert "nem lehet meg mindenkinek az alkotások megértéséhez szükséges tudása, nagyon sok minden húzódik egy-egy mű mögött, amit érdemes megismerni; még a legműveltebb, a művészetet leginkább értők számára is van olyan háttér-információ, amit nem tudhatnak, az csak akkor derülne ki, hogyha maguk is beszélgethetnének a művésszel".
Sepsiszentgyörgyön nem előzmény nélküli a tárlatvezetés, több hasonló kezdeményezés volt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben, beszélgetéseket szerveztek a művészekkel, akik közül néhányan meg is szólaltak a megnyitón. A Székely Nemzeti Múzeumban többször szerveztek családi napot, újabban a képtárban is sort kerítenek rá.
Ma már több, művek közvetítésére vonatkozó szakma létezik, például a londoni Tate Modern Kortárs Művészeti Múzeumban hetvenen dolgoznak azon, hogy ismertessék a tárlatokat, speciális csoportok, vakok, idősek számára is szerveznek programokat. Az ilyen jellegű szakmai képzés nem csak művészettörténészeknek szól, egyre több helyen létezik múzeumi mediáció, a múzeumpedagógián vagy a muzeológián belül is tanítják ezt. Magyarorszá­gon még gyerekcipőben jár a képzőművészeti alkotások ismertetése, de az elmúlt három-öt évben rengeteg támogatást fordítottak ezekre a programokra. "Igazából Né­met­­országban találkoztam ezzel a szemlélettel – összegez Sebestyén Ágnes –, amikor pályázatokat írtam, és leadtam egy kurátori koncepciót, bár­mennyire jó lehetett az, függetlenül attól, hogy milyen művészeket hívtam meg, addig nem kaptam támogatást, amíg nem tudtam felmutatni egy olyan közönségprogramot is, amelynek háromszor olyan összetettnek és átgondoltnak kellett lennie, mint a kurátori koncepció."

*

Sebestyén Ágnes Resicabányán született, családjával Sepsiszentgyörgyre költözött, a Mikes Kelemen Főgimnáziumban érettségizett, utána Magyarországon tanult. "Úgy gondoltam, hogy csak a művészettörténet szakot végzem el Budapesten, de egyetem után egyik állásajánlat jött a másik után, ott maradtam." Budapestet tekinti otthonának, de évekig tartó "elidegenedés" után "itthon is megtalálták" a feladatok, több, Háromszékhez kötődő programot vállalt, érezve, hogy egyre több szál köti ide. Múzeumpedagógusi tapasztalatát használva "gyermekkönyvet" is írt Sepsiszentgyörgyről.