Nem kevés azon magyarok száma Romániában, akik furcsállották, többen megütköztek Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottsága elnökének a csíkszeredai sajtótájékoztatón elhangzott kijelentésén, miszerint "európai és világviszonylatban is egyedülálló helyzet alakult ki a magyar–román kapcsolatokban", és ezt a viszonyt stratégiai szövetségnek nevezte.
Pillanatnyilag mire alapozódik ugyanis ez a "stratégiai szövetség", amikor tudjuk, hogy a román "stratégiai partner" az autonómiáról hallani sem akar, a régióátszervezésekkel Székelyföldet akarja román súlypontú térségekhez sorolni, és hogy még egy példával megtoldjuk a hosszú-hosszú sort, emeljük ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetet. Ez ugyanis csak brutalitásában különbözik az 1990-es véres márciustól, eszmeiségében ugyanaz, csak éppen nem dorongokkal és cujkától felajzva, hanem "civilizáltabban", "demokratikusan", az egyetemi autonómiára hivatkozva hajtják végre a román "diákfelkeléssel" is ékesített magyarellenes szellemi gyilkosságot.
Ezek a tények.
A diplomáciának és az országok és nemzetek közötti kapcsolatoknak vannak azonban más dimenziói is, amelyek felülírhatják a napi kötődésű politikai lépéseket. Magyarországnak Románia például a kettős állampolgárság biztosítása ügyében partnere volt, és ma is az. A magyar diplomácia Románia moldvai politikáját kihasználva – amely lehetővé tette a Pruton túliak román állampolgárságának megszerzését – saját stratégiai törekvéseinek szolgálatába állította, és megelőzte azt, hogy a két ország között egy magyar–szlovák típusú konfliktus alakuljon ki, és távlatilag a Kisantant újraéledésének kedvezzen.
A való igazság az, hogy Romániának mint a keleti tömbtől levált országnak ugyancsak szüksége van a magyar partnerségre. Az unióbéli közös fellépés reményében is. Fontos lenne, hogy a román EP-képviselők is támogassák a magyar ügyeket (erre volt példa az Európai Parlamentben a Magyarország elleni támadások során, amikor a román néppárti delegáció szavazatával is kiállt Budapest mellett).
Bizonyos törekvések egymáshoz pászításának friss példája a Timok-völgyi, azaz szerbiai vlachok román nemzeti identitásának elismertetése Szerbia uniós betagolódása előtt. Ez a törekvés – ha most nem is sikerül, mert a hangadó hatalmak tegnapi énjüket megtagadva Románia ellen fordulnak –, a kérdés elvi megfogalmazása, illetve európai parlamenti felvetése azt a törekvést segíti, amely hangsúlyosan magyar érdek is: az őshonos nemzetisége jogainak elismerése és a jogok gyakorlásának megteremtése. A szerbek a történelem során ugyanúgy bántak a Timok-völgyi románokkal – ők a vlach megnevezést használják –, mint a román állam és az egyházak a moldvai magyarokkal. A vlachok sorsának politikai és jogi rendezése román nemzeti ügy, amely a hasonló típusú magyar ügyekkel társulva felerősödik. Bár a vlach téma magában hordozza azt is, hogy az ehhez az etnikumhoz tartozó "szerbbarát" vezetők egy része sem óhajtja a románsághoz tartozást. (A jelenség, ugye, ismerős, hisz a csángók között is tömegesen mutatkozik.)
Szóval, Németh Zsolt csíkszeredai kijelentése nem a napi tényeken, hanem távlati célok elérésének szándékán alapul. Martonyi János magyar külügyminiszter nemsokára Bukarestbe látogat. Bár a tárgyalások témaköréről keveset vagy semmit sem tudunk, de vannak megkerülhetetlen gubancok, mint éppen a MOGYE ügye, a kisebbségi törvény elfogadása stb. Az természetes, hogy Németh Zsolt csíkszeredai kijelentésével ennek a találkozónak a hangulatát is előkészíti.
