Azt már az induláskor is mindenki tudta, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása nem egy út végét, hanem az elejének a kezdetét jelentette. Beigazolódott, amit józanabb pillanataikban talán maguk az egyetemalapítók és továbbvivők is sejtettek: nem volt egy fáklyás menet.
Az eleve kódolt többségi nemzeti gáncsok mellett fel-felbukkant a potenciális konkurenst félő Babeş–Bolyai féltékenysége, és előtűntek az újonc gyermekbetegségei is. Az akkreditáció hiányából fakadó államvizsga-képtelenség kiszolgáltatottságát a "jóakarók" sokszor konvertálták gyatra minőségű oktatássá, de egy-egy nyílt színi vagy még idejében szőnyeg alá söpört házi konfliktus is táplálta a gyakorta szajkózott verdiktumot: nem lesz ebből gálickő.
Mégis lett, de úgy tűnik, egyelőre az akkreditációval sem jutott nyugvópontra a Sapientia ügye. Mert a rögtön és logikusan felmerült költségvetési támogatás kérdésében a törvényes utak bejárásának kísérlete helyett máris az került az előtérbe, hogy mit, miért nem lehet. A román oktatási törvény szerint ugyan elméletileg kaphatna pénzt az állami büdzséből, mégis éppen az illetékes szaktanács magyar tagja hívta fel a közfigyelmet ennek kivitelezhetetlenségére.
Bár jól és hitelesen is hangzik, hogy az egyetem tevékenysége a román államot tehermentesíti például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosításával, s ezért költségvetési "figyelemre" érdemesül, maradjunk azért a törvénynél. Annál a jogszabálynál, amelyről Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja úgy tartja, hogy soha nem kínált lehetőséget a magánegyetemek állami költségvetésből történő finanszírozására. Ebben az esetben egyértelműen a törvény betűje tolakszik az előtérbe, hiszen ilyen címszó valóban fellelhetetlen a jogszabályban, ám az akkreditáció elnyerésével az egyetem és hallgatói igenis kaphatnak támogatást kutatási programokra. Ebben a tekintetben pedig nem áll rosszul a Sapientia, amelynek – nem mellékesen – több kutatás kapcsán sikerült külföldi sikerpályán futó, elsősorban műszaki értelmiséget hazahívnia.
Ennek ellenére a Sapientia esetében éppen a magyar érdekképviselet által jelölt tag kész lezárni a vitát azzal, hogy nincs törvényes lehetőség, még akkor sem, ha a vonatkozó jogszabály meglehetősen homályos és sokféleképpen értelmezhető. Talán a hasonló esetekre találták ki a mondást: ilyen szövetségesekkel nincs is szükségünk ellenségre...
