Mifelénk manapság is ritka az olyan székely család, ahol a lányok, asszonyok ne festenének, írnának piros tojást.
A háromszéki tojásírási hagyományok egy kötetbe gyűjtése emiatt kettős jelentőségű: mintegy katalógusként tárja elénk a valaha is készített helyi tojásmintákat, ugyanakkor a tojásdíszítés különböző technikáinak részletes leírása révén az olvasó megismerheti, akár meg is tanulhatja ezt a művészetnek is beillő kézművesmesterséget. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa kiadásában megjelent, Háromszéki írott tojások című kézművesalbumban Kakas Zoltán néprajzkutató ezt a kettősséget valósítja meg.
A könyv megjelenését hatalmas munka előzte meg, mert nem csak a meglévő ismeretanyagot, a húsvéti szokásokról, tojásdíszítési technikákról írt szövegeket és a különböző egyéni, illetve múzeumi tojásgyűjteményekről készült fotókat kellett összeszerkeszteni, hanem előbb tojásra kellett másolni a ma már csak rajzokban ránk maradt legrégebbi mintákat. Malonyai Dezső A magyar nép művészete második kötetében közölte (1909-ben) a szilágysomlyói származású, kézdivásárhelyi pedagógus, iskolaigazgató Balázs Márton kétszázötvenkét húsvéti tojásrajzát, ezeket másolta le három hozzáértő tojásíró a szerző megbízásából, mintegy rekonstruálva a száz évvel ezelőtti húsvéti tojásokat. Így kerültek a könyvbe B. Szendrő Csilla esztergomi népi iparművész, a sepsiszentgyörgyi Beke Zsuzsa és a kézdivásárhelyi Opra Etelka másolatairól készült fotók, amelyek Kolumbán Hanna munkáját dicsérik, miként a többi fénykép is, amely a kötet szerzőjének, a Székely Nemzeti Múzeum és jelenkori tojásírók, -patkolók, -azsúrozók gyűjteményeit örökítették meg.
Az írott tojások gyűjtését Kakas Zoltán a hatvanas években kezdte, hátizsákban hordta össze annak a hatalmas gyűjteménynek egy részét, amely szinte teljes skáláját őrzi az elmúlt évtizedekben még élő hagyományként fellelhető háromszéki mintakincsnek. A könyvben helynevekkel és a tojás írójának nevével együtt közli a tojásfotókat, és külön fejezetben ismerteti a húsvéthétfői orbaiszéki szánozást, a felső-háromszéki határkerülést, a hagyományos öntözést, vízipuska-készítést, a húsvéti ételszentelést, az árapataki muzsikás tyukmonyázást, az apácai kakasütést, és locsolóverseket közöl az 1940-es évekből. A tojásírás és -festés részletes leírását, a növényi festékek bemutatását a levélrátétes technika ismertetése követi, majd a szerző egy ritkább technikát tár az olvasó elé, a viaszíráson alapuló tojásmetszést. A tojáspatkolás szerszámai és az eljárás a lópatkolásra emlékeztet, csakhogy egy ilyen sérülékeny felületen sebész kézügyességet igényel a minták elhelyezése, rögzítése. A tizenhatos beosztású tojásos táblákon nyomon követhető a népi motívumkincs ezernyi változata, a táblamagyarázatban a tojásdíszítőkről, tojásos adatközlőkről olvashatunk rövid ismertetőt.
Kakas Zoltán és Kolumbán Hanna kézművesalbuma tartalmát és kivitelezését tekintve is értékes kiadvány, mintakatalógus és oktatókönyv is egyben, ugyanakkor valóságos leltára a múltbeli és jelenkori tojásdíszítő szokásoknak.
