Darwint 1942. február 19-én reggel érte – Pearl Har­bor­hoz hasonlóan – derült égből villámcsapásként a japán légitámadás. 188 repülő ontotta a bombákat, 40 percen át, több hullámban támadtak a gépek. Nyolc hajót elsüllyesz­tettek – köztük egy amerikai rombolót –, megsemmisítettek 22 repülőgépet, épületek tucatjait robbantották rommá, a halálos áldozatok száma pedig 240 volt. Auszt­ráliának saját földjén mind a mai napig ez a legnagyobb háborús vérvesztesége.
A japánok 1943 novemberéig még kb. hatvanszor intéztek légitámadást a földrésznyi ország ellen, ám egyik sem volt annyira pusztító, mint a legelső. Mégsem kelt túl nagy híre, aminek több oka is van.
A támadás tíz héttel Pearl Habor tragédiája után történt, így az még elhomályosította Darwin hírét. Az amerikai halálos áldozatok száma tízszerese volt a darwininak, repülőből csaknem kilencszer annyi semmisült meg, hajóból viszont csak négy süllyedt el, igaz, kilenc súlyosan megsérült. Arányait tekintve Ausztrália veszte­sége még súlyosabbnak is mondható az Egyesült Álla­mokénál, ám híre eltörpült. A mindössze négyezer lelkes városnak nem volt telefon-összeköttetése, csak távíróval tudott kapcsolatot tartani. Ez még nem lett volna nagy baj, ha a támadás nem kelt teljes pánikot és fejvesztettséget az illetékesek soraiban. Sem a katonai, sem a polgári védelem irányítói nem végezték a dolgukat, mivel japán inváziótól tartva szó szerint szétfutottak, Ausztrália pedig szégyenként élte meg a történteket, és nemigen kívánta történelme lapjain megörökíteni.
A bombázást követően még napok elteltével is teljes volt a zűrzavar. A légierő helyi parancsnoka szájról szájra terjesztette utasítását: gyülekező a bozótosban! Ahogy lenni szokott, az információ sokat torzult, és négy nappal később a légierő 300 katonája még mindig nem került elő, feltehetően jó páran a bokrosban bolyongtak, közülük többekről azt hitték, hogy elszöktek. Az egyik katona csak 13 nap múlva került elő, ő egészen Mel­bourne-ig kutyagolt. Hason­lóan ügyefogyott volt a polgári vezetés ténykedése. Egy Aubrey Abbott nevű férfi volt a terület irányítója, aki a katonai csendőrséghez fordult segítségért, hogy Dar­winban véget vessen a fosztogatásnak. Abbott kapott ugyan embereket a csendőrségtől, ám azok nem léptek fel a fosztogatók ellen, hanem részegre itták magukat, és csatlakoztak hozzájuk. Abbott közben fő feladatának saját borospincéje védelmét tartotta, és hogy elmenekítse a darwini bankból a készpénzt – ami talán nem a legfontosabb egy romokban heverő város életében.
Az sem segített a helyzeten, hogy az ausztrál miniszterelnök ezalatt kórházban volt kimerültség miatt. Kor­mánya előbb-utóbb értesült a darwini támadásról, és megtudta a veszteség pon­tos adatait, ám visszatartotta közlésüket, nehogy pánik törjön ki az országban.
"Darwin Ausztrália történelmének nem dicső fejezete, de ez nem ok arra, hogy feledésbe merüljön" – össze­gezte hetven év elteltével a történéseket Duncan Kenne­dy, a BBC brit sajtóorgánum újságírója.