Téli legeltetés — nagy fagy esetén kiegészítő takarmányozásról kell gondoskodni
Mint már írtunk róla, a húsmarhatartás nem bír el költséges tartási és takarmányozási rendszereket. Ezért ajánlatos a legeltetési időszakot a lehetőségek szerint minél hosszabbra nyújtani. A fejlettebb húsmarhatartású országokban már sikeresen alkalmazzák az egész télen át tartó legeltetést, ami nagymértékben csökkenti a téli takarmányozás költségeit.
A legeltetési szezon megnyújtása — a széna etetéséhez képest — a tél folyamán akár kétlejes megtakarítást jelenthet naponta tehenenként, ám aszályos körülmények között nem mindenki rendelkezik elegendő mennyiségű legelővel. A háromszéki gazdálkodók többsége hagyományosan a szántóföldekről és a kaszálókról teremti elő téli takarmányszükségletének jelentős részét. Az elegendő mennyiségű legelővel rendelkező gazdálkodók is készítenek szénát, ahogyan mindig is tették, tekintet nélkül a költségekre, mert ez a hagyomány. Sok tenyésztő viszont hajlamos túlbecsülni a téli időjárás korlátozó hatását a megnyújtott legeltetésre Háromszéken, pedig az utóbbi évek időjárása erre rácáfol (a hó nem maradt meg hosszú ideig a legelőkön). Amerikai szálastakarmány-legeltetési szakértő kutatásai során bebizonyította, hogy a tehenek képesek harminc centiméteres havon is áthatolni, és megkeresni a takarmányt. A hat milliméter körüli jégréteg viszont megállítja őket, és ekkor mindenképp szükséges kiegészítő takarmányozásról gondoskodni, szénát és silót etetni.
Egy másik amerikai kísérlet szerint egy hektár kukoricaszár legeltetésével 1000 kg széna takarítható meg. Összehasonlították egy hagyományos (nyári szakaszos legeltetés, téli széna és silóetetés, fedett színnel ellátott telelőkertekben) és egy olyan rendszerben történő tartást, ahol a nyári rotációs legeltetést a kukoricaszár és felhagyott (nem legeltetett) szakaszok téli legeltetése követett. Megállapították, hogy utóbbi esetében kevesebb, mint 200 kg szénát etettek meg tehenenként, míg a telelőhelyen tartott állatok három tonna szénát fogyasztottak el egyedenként. A végeredmény azt mutatta, hogy mindkét csoportban azonos volt a reprodukciós teljesítmény. A tartaléklegeltetéssel munka is megtakarítható, mivel sem a takarmányt, sem a trágyát nem kell szállítani. Megfelelő téli legeltetés esetén az állatok kellően teltek, és nyugodtak, amikor kint vannak legelni, még akkor is, ha esik az eső vagy hull a hó, és jól tartják kondíciójukat.
Az egész éven át tartó legeltetés viszont néhány változtatást is igényel. Hogy megfelelően tartalékoljuk a legelőt télire, optimális esetben hetven napig tartó fűnövekedésre van szükség. Így a területet augusztus elejéig le kell legeltetni, vagy szénát készíteni rajta, és ezt követően addig hagyni növekedni a füvet, amíg el nem fagy októberben vagy novemberben. A téli tartaléklegelőnek szánt területek túl korai (augusztus előtti) megőrzése nagyobb mennyiséget biztosít ugyan, de csökken a szálas minősége. Egyes kutatók szerint az augusztus eleji felhagyás mellett ajánlatos a mintegy 45 kg nitrogén hatóanyag kiszórása, ami hektáronként közel 1000 kilogrammal növelheti a szálas hozamot.
Világszinten egészen új téli legeltetési módszert is kezdtek alkalmazni: nyár közepén-végén takarmánygabonát vetnek (rozsot, árpát), az a téli fagyok beálltáig magtermést hoz, amelyet aztán a fagy konzervál.
