Leleplezni a hatalom rétegeit
A János király (Örkény Színház, Budapest) előadását követően alig fértek el a művészek a képtár beszélgetőasztalánál: Bagossy László, az előadás rendezője azt fejtegette, a társadalomkritikának is beillő, a hatalmi elit működésére villantó politikai pamfletben – a történetben az is szép, hogy "véletlenül" ez foglalkoztatja az embereket – nem lehet rámutatni X-re vagy Y-ra, ugyanis szándékuk szerint a hatalom rétegeit mutatják meg. Bagossy dicsérte a szentgyörgyi közönséget, mondván, érezni lehetett, hogy igazi, színházon nevelkedett közönség nézte az előadást, nemcsak akkor, amikor éppen nevettek, hanem akkor is, amikor nem, mert azt "nem érdemeltük ki". Pogány Judit megemlítette, próbáltak groteszkebbül játszani, az "mindenkit egy kicsit feljebb kattint", a lordok pedig a "politikai meccsek" igaz­ságait fogalmazzák meg.
Mácsai Pál, a teátrum színészdirektora elmondta, az Örkény Színház honlapjára felteszik az összes kritikát, függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz fényt vet a társulatra, a Reflexről pedig úgy vélekedett, sikeres fesztivál, az egész nagyon imponáló és európai, szégyen, hogy egy ilyen rendezvényből Romániában van négy-öt-hat, ehhez képest otthon (Magyar­országon) "kullogunk". A mostani János király-előadást "nemigen bántották", de már 1983-ban is játszott ebben a darabban, akkor Brezsnyevre, Honeckerre, Ceauşes­cu­ra asszociáltak, most meg Merkelre és társaira. A görög válság kirobbanása után a budapesti nézők jobban kezdték szeretni ezt az előadást – fűzte hozzá.
A Fülöpöt, Franciaország királyát alakító Gálffi László úgy fogalmazott, ez az uralkodó a "legveszélyesebb fajtából való", szerethető, de mocskos ember. A beszélgetés során felmerült, hogy bele kell-e feküdni a dagonyába, "ha én belelépek ebbe a disznóólba, de úgy, hogy felhajtom a nadrágom szárát, ez a folyamat érdekes, amint az ember megköti kis kompromisszumait". Szó esett az előadás bábszerű jellegéről, jelmezekről – régiek, páncélok, lovagi öltözékek keverednek a "menedzseri viselettel", azzal, ami a politikai marketingben jellemző, melynek egyik fő ismérve, hogy az egyik oldal nyakkendője más színű, mint a másiké – és díszletekről. Bagossy szerint a lepattant háttér a "színház valamiféle elhasználtságára" utal, a múlt nyomai jelennek meg a hátsó falon, ez a díszlettervező ötlete volt, "kis történelmi buké", hiszen itt ezer éve jön-megy a függöny, évszázadok óta koptatja mindenféle hatalom ezeket a rekvizitumokat...

Vissza az írott szóhoz
Legalább húsz éve rendez magyar színházakban is, mi a különbség román és magyar társulatok között? – kérdezte Sebestyén Rita dramaturg a Rosencrantz és Guildenstern halott (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár) előadás rendezőjétől, mely 2009 óta számos díjban részesült. Victor Ioan Frunză elmondta, amikor ezt a folyamatot elkezdte, a magyar "kínai" volt számára, de azóta harmincöt előadást rendezett, mint mondta, nem beszélhetünk magyar vagy román színházról, hanem magyar nyelvű és román nyelvű színházról. "Olyan művész vagyok, aki közeledik a magyar kultúrához" – hangoztatta, megjegyezve: a színészek között viszont fontos különbséget érzékel, szerinte ugyanis egy középszerű magyar színész képes egy közepes minőségű alakításra, egy román színész viszont nem. A magyar színészek és rendezők pontos kérdéseket vetnek fel, ezekre válaszolnak is – fűzte hozzá. Erősnek tartja a magyar színházi életet, miközben a román stagnál, csak térségünkben négy-öt magyar nyelvű színház működik, és ez beszédes. Balázs Attila ehhez még hozzáfűzte, fontos a magyar nyelv dallamossága is, ezt hangsúlyozták az előadás során. Frunză szerint fontos a szereplők közötti viszony, illetve a cím pontos értelmezése, ha egy rendező megérti, hogy Rosencrantz és Guildenstern élő halott (hullaházban is láthatóak), akkor meg lehet rendezni ezt a darabot, ugyanakkor, ha valaki tisztában van azzal, hogy minden tanár "kinyírja" a tanítványát, akkor színre viheti a Leckét.
Katona László szerint nagyon jó a darab szövege, viszont a próbafolyamat során az előadás végig, az utolsó pillanatig változott, bemutató előtt jött az ötlet, hogy a végén kölcsönösen eltemessék egymást. Azt is megjegyezte, várakban "sokkal jobban működik az előadás". Frunză elmondta, ezzel az előadással egy alkotói folyamatot zárnak le Temes­váron, korábban bemutatták a Hamletet is, az a társulat, amely hozzányúl ehhez a darabhoz, érettnek tekinthető – noha véleménye szerint maga a Hamlet nem "monumentális, inkább egy családi történet", míg a Rosencrantz és Guil­denstern halott című darab egyike a legtitokzatosabb színműveknek. Kiderül az előadásból, ha valaki választ, boldogtalan lesz, viszont ha nem választ, akkor még boldogtalanabb – vélekedett a rendező. Ebben a darabban nagyon fontosak az elhangzó szavak, a színház visszatér a szavakhoz, nagy színészek nagy szövegek mentén formálódnak. A rendezői önzés ideje eltűnőfélben – mondta Victor Ioan Frunză –, ez a színház egyik legfontosabb változása, visszatér az írott, kifaragott szóhoz, a többi néma csend...