Szeretnénk hinni, hogy a színvonalas, igen magas mércét állító rendezvény szellemisége amolyan figyelmeztető, a mindenkori minőség irányába terelő lelkiismeretként továbbra is jelen marad térségünkben. Erre ugyanis nagy szükségünk van, nemcsak a színház, a kultúra iránti elkötelezettség okán, hanem azért is, mert alkotó értelem nélkül nincs vállalható jövő.
A Reflex fesztivál nemcsak a kortárs színház legjavát hozta Sepsiszentgyörgyre, hanem ezáltal abban is eligazítást nyújtott, hogy nézve, értelmezve az előadásokat életünkkel, lelkiismeretünkkel kapcsolatos kérdéseket tegyünk fel. Mindenekelőtt önmagunknak, hiszen maga a kérdésfelvetés legalább annyira fontos, mint a válasz. Mert a színház mindenkor tükröt tart, s az már a néző dolga, mit lát meg abban.
Természetesen, lenyűgöző az előadások "sokszínű esztétikája", mely miként a fesztivált megálmodó Bocsárdi László fogalmazott, bizonyítja, hogy a színház "nem elpusztulófélben lévő jelenség, hanem olyan élőlény, amely reflexszerűen reagál arra, ami a világban történik". Az előadásokat eleven színházi műhelyként egészítették ki a késő esti beszélgetések, melyek nemcsak azért fontosak, mert a kortárs színházi alkotók legjobbjai vallottak gondolkodásmódjukról, hanem mert külön­böző szemléletek kerültek egymás mellé. Valójában nem is lényeges, kinek lehet igaza – Victor Ioan Frunză rendező például azt állította, a Hamlet családtörténeti darab, nem igazi tragédia, maga Hamlet herceg pedig az eltévelyedett értelmiségi megtestesítője, ezzel szemben litván kollégája, Oskaras Koršunovas megrendítő, a lét nagy kérdéseit taglaló előadást rendezett ugyanabból a színműből – hanem az a fontos, hogy e vélemények által betekinthettünk a színházi alkotók műhelynaplójába. Miként többen állították, az előadások az élő, lélegző emberről szólnak. Rólunk, ahogy a remek vilniusi színészek fogalmaztak.
Szinte sorsszerű az összecsengés aközött, ami a Reflexen történt, és amit a március végi színházi világnap alkalmából írt az amerikai színészóriás, John Malkovich. Szavait emberi hangon, tisztán fogalmazta, bátorítván a világ teátrumaiban dolgozó társait, hogy "munkátok legyen mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi, segítsen elgondolkozni azon, mit is jelent embernek lenni; kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva sikerrel fogalmazzátok meg a hogyan éljünk? alapvető kérdését".