Ebben a közösségben műveltségi szintjét tekintve és generációs bontásban is úgymond képviselve volt a magyar társadalom több rétege, sőt, a véletlen folytán volt köztünk egy hosszú nevű romániai minisztériumi tanács Amerikában élő tagja is, akinek tisztje egy bizonyos tudományágban a hazai doktori disszertációk véleményezése.
Schmitt Pál sajnálatos plágiumügye nem kezelhető egyféle magánügyként, hanem főleg a kelet-európai posztkommunista országok erkölcsi örökségeként fogható fel. Elsősorban a társadalmak kikupálódottabb rétegeit járták-járják át keresztül-kasul azok az információk, hogy egyesek – akik tömeget is képezhetnek – miként szereztek ilyen-olyan diplomát az utóbbi fél évszázadban, s köztük vannak, akik ezt a társadalmi ranglétra több fokán is átlépő karrierépítésben használták-használják fel. Schmitt Pál lemondását a társadalom felmondása, a közösség bizalmának megrendülése váltotta ki, híre ezért okozott általános megkönnyebbülést.
Ez hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha a húsz évvel ezelőtti plágiumügyet az érintett nem bagatellizálja, nem keres kibúvókat, nem hivatkozik arra, hogy a kilencven százalékban eltulajdonított értekezés a kor tartalmi és formai elvárásainak megfelelt. Ez egyébként igaz. A Schmitt-ügy egyik következménye az lehet, hogy az 1993 előtti doktori disszertációkat ebben a vonatkozásban is átnézzék. Sőt, a későbbi időszakok plágiumtermését is számba vegyék, már csak azért is, hogy a diplomaszerzési bizniszt valamennyire visszaszorítsák, s az egyetemek a tudományművelés intézményei lehessenek. (A Schmitt-ügy ugyan nem ebbe a kategóriába tartozik, de ilyen irányban is hathat.) Jelenleg nálunk a doktorképzés vonatkozásában történtek ilyen szigorítások, de ezzel egyenes arányban szaporodnak az ellenvetések is, hogy, úgymond, ezek az intézkedések a tudományos élet fejlődésének lendületét fogják vissza.
Egyébként a magyar tudományos élet – becsületére legyen mondva – a plágiumügy kipattanásának pillanatától az MTA-tól a Professzorok Batthyányi Köréig egyértelmű állásfoglalással mondta-sugallta azt, hogy Schmitt Pálnak távoznia kell. Nem csak az ellenzéki pártok aprehendáltak, hanem a jobboldal egy része is.
Schmitt Pál lemondása azért is fontos és szükséges, hogy a magyar társadalomra zúduló, a nyugati világot is átjáró magyarellenes lobbi ne kaphasson újabb muníciót a támadásokhoz.