Egy olyan kulturális potenciállal és múlttal, lélekszámmal rendelkező őshonos népcsoport fontos oktatási igényének teljesítése, mint az erdélyi magyarság – a mostani marosvásárhelyi például –, a mai Európában megkérdőjelezhetetlen kellene hogy legyen. Erdélyi népünket nemcsak hogy megilleti egy magyar tagozat és a zavartalan anyanyelvi képzés egyik egyetemén – melynek román tagozata, ne feledjük, a ceausiszta asszimilációs politika eszközeként jött létre annak idején a tisztán magyar tannyelvű egykori MOGYE-n –, s a román politikai elitnek nemhogy kétségbe vonnia nem lenne szabad annak létjogosultságát, hanem kimondottan ki kellene állnia mellette, és ebben nemzeti konszenzusnak kellene fennállnia. A MOGYE tagozatának ügye ugyanis mielőtt pártok és kormánykoalíciók ügye lenne, mindenekelőtt egy népcsoport létjogából táplálkozik, és Erdély magyar népét nem válthatja le sem Victor Ponta, sem Crin Antonescu, még kevésbé lehet létét pártcsatározások tétjévé tenni.
Ilyen körülmények között a kérdés nemzetköziesítése és európai fórumok elé vitele többszörösen indokolt lehet.
Hogy a MOGYE román tagozata mennyire járatja le magát, ha a hajdani nemzetrontó diktátor politikai akaratának végrehajtásáról most sem tud lemondani, hogy e törekvés mennyire hiteltelenít tanárt és diákot egyaránt, ha részt vesz benne – erre kellene minden józan politikusnak ráébresztenie a román közvéleményt ahelyett, hogy gyáva módon és a magyar kártyát választási célból újra kijátszva, ismételten uszít egy sokat próbált népcsoport ellen. Egy demokratikus közéletnek a MOGYE román tagozatát nem a magyar tannyelv és tudományművelés elnyomására tett újabb kísérletekre kellene buzdítania, hanem arra, hogy trójai faló szerepkörével végleg leszámolva elhárítsa, és ne halmozza az akadályokat a kölcsönösen előnyös megegyezés útjából.
E helyett a legelfogultabb szájtépés kap zöld utat a politikában és a médiában, s az ellenzék a foga fehérjét mutogatja – tulajdonképpen kormányképessége hiányával tüntet, miközben hatalomra tör.