Múltja és jelene alig van a kultúra területén a testvértelepülési civil kapcsolatoknak, de jövőjéért már megtették az első lépést a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kezdeményezésére összegyűlt szervezetek.
A napokban tartott találkozón az egyesületek, alapítványok képviselői elmondták, milyen jellegű együttműködésben érdekeltek, az önkormányzat vállalta a kezdeti közvetítést, de azt szeretné, ha később a szervezetek önállóan építenék kapcsolataikat a magyarországi testvértelepülések civil társadalmával.
A Sepsiszentgyörgyön működő hatvan kulturális szervezet idén száz rendezvényre kapott pályázat útján támogatást az önkormányzattól, a kapcsolatépítő találkozón közülük tizenkilenc képviseltette magát. Keresztély Irma, a helyi tanács kulturális, oktatási, sport- és ifjúsági bizottságának elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: tavaly októberben azért hívták meg a magyarországi testvérvárosok kulturális bizottságainak képviselőit, hogy feltérképezzék, miként látják ők az együttműködést szentgyörgyi szervezetekkel, és annak a találkozónak a hozadékaként érkeznek a testvérvárosok civil listái, valamint az igénylés, hogy milyen programokban lennének érdekeltek. A korábban főként a rendezvények kölcsönös látogatására kiterjedő kapcsolatokat ki kellene bővíteni a közös pályázatírásra, továbbképzésre, táboroztatásra, közös versenyek szervezésére, ugyan eddig is voltak ilyenek, de nem mindig testvérvárosok között, hanem egyéni ismeretség alapján kiválasztott településekkel — szögezte le Keresztély Imra. Sőt, a kört ki kellene terjeszteni egy belső, helyi körre, mert nem ismerik a helyi szervezetek eléggé egymás tevékenységét, így gyakran párhuzamosan szerveznek hasonló rendezvényeket — mondta. Az önkormányzat kulturális bizottsága vállalta, hogy negyedévenként szervez hasonló találkozót, a legújabb pozitív példákat minden alkalommal bemutatják, de nem kívánják koordinálni az együttműködést. A jelenlévők kérték, hogy a testvérvárosokba utazó sepsiszentgyörgyi küldöttségekbe minden alkalommal hívjanak meg egy-egy civil szervezeti képviselőt, az ötletet a bizottság elnöke jónak tartja, és ígérte, lehetőséget kerítenek erre.