Nád-országon innen, Sás-országon túl, két vadalmafa között terült el Szarkaláb király birodalma. Volt benne három rozzant viskó, három földbe vájt putri, no meg egy kidőlt-bedőlt falú, erről-arról támogatott kunyhó.
Abban a kunyhóban éldegélt Riogi bácsi, szarkaláb király nyugalmazott udvari madárijesztője.
Húsvét közeledtekor vette a kalapját, s kopogó falábán elbicegett valamerre. Hogy merre, senki se tudta, senkinek se mondta, ezért is nevezték el "titokzatos" Rioginak. Hej, pedig be sokan is szerették volna tudni: hová tünedezik el húsvét tájt az öreg Riogi bácsi?
Bizony, mindmáig se tudná senki, ha egy kotnyeles kis csóka el nem kotyogta volna a Csókatéren a Garabonciásnak, aki aztán elhíresztelte fűnek-fának. Így tudtam meg én is.
Riogi bácsi ringyes-rongyos köpönyegében, lyukas kalapjában egyenest Kökörcsin felé vette az útját. De nem ment a városba, a kalácsvári keresztútnál befordult a kökörcsini Nagyerdőbe. Ám ott is csak a Kerek Tisztásig ballagott. A Kerek Tisztás kellős közepén belefújt egy fűzfa sípba. A harmadik sípszóra – uramfia! – odasereglett a világ minden rókája.
Kis róka, nagy róka, megtermett és apróka, mind köréje gyülekezett, mind elébe állt.
Amikor a legöregebb sánta róka is elővánszorgott, imígy dörrent rájuk a vén madárijesztő:
– Emlékeztetőül hívott egybe titeket, Nyúlrettegi Rókanépség, Riogi, a Mezők Ura, hogy figyelmeztessen a rég megkötött egyezségre!
Erre a legöregebb róka mély meghajlások közepette Riogi bácsi elé sántikált, s minden rókák nevében így felelt:
– Mezők Ura, biztosítlak, a Nyúlrettegi Rókanépség jól tudja, mi az egyezség: húsvét előtt egyetlenegy nyúlnak sem eshet bántódása a kökörcsini Nagyerdőben!
A sunyi rókanépség bólogatott sűrűn, s hajlongott alázattal, miközben karban zúgta ezer és ezer rókatorok:
– Rókaháj és rókamáj, ezt ígérte a rókaszáj, s ígéretünket megtartjuk, a nyulakat békén hagyjuk, fessék meg a hímes tojásokat, s vigyék széjjel a világba, addig nem lesz egyiknek se bántódása!
Riogi bácsi helyeslően bólintott a fejével, s hármat tapsolt a kezével. A harmadik tapsolásra tenger nyúl gyűlt a tisztásra.
– Kedves Tojásfestő Nyuszik, van-e felpanaszolnivalótok?
Jaj, lett erre sírás-rívás, s a legöregebb nyúl térdre borult az öreg madárijesztő előtt:
– Hallgasd meg a mi panaszunkat, Mezők Ura! Igaz, hogy a rókanép most nem kerget meg egy nyuszit sem, békén hagynak bennünket, de egy ismeretlen ellenségünk minden áldott éjjel összevissza maszatolja a Legszebb Húsvéti Tojásokat!!! Hiába állítottunk őrséget, éjszakáról éjszakára odalesznek a Legszebb Hímes Tojások!!! Jaj nekünk!!! Mit tegyünk???!!!
Héthatárba hallatszott a nyuszik zokogása.
Riogi bácsi erősen törte a fejét, s közben mind egy szálig alaposan szemügyre vette a rókákat, de azok állták a tekintetét. Bizony, nem jutott a Rejtély nyomára. Végül is azt határozta el, hogy ő maga lesz a strázsa.
Hanem ötöd fertály órányi strázsa után ott nyomta el az álom a Tojásfestő Műhely kapujában. Hortyogása elhallatszott Kalácsvárig, Kökörcsinig.
Amikor a kökörcsini öreg torony rossz órája elütötte az éjfélt, egy nyúlbőrbe bújt apróka, icipici kis róka lopakodott a Tojásfestő Műhelybe.
Belebotlott egy vödörbe, beleesett két csöbörbe, összekevert egy tucat festéket, s aztán nagy áhítattal, egy tűzre való, ócska meszelővel sorra bemaszatolta a legszebb tojásokat.
No, az első csörömpölésre felébredt Riogi bácsi, de nem termett tüstént talpon, félig hunyt szemhéja alól lesett ki a nyúlbőrbe bújt garázdálkodó rókafira. Hanem amikor a Legislegszebb Hímes Tojást vette a kezébe, egyszeriben hozzáugrott, s fülön csípte őkelmét:
– Lesz nemulass, feketeleves, csúf idő, hófújta szeles! – dörrent rá keményen Riogi bácsi a pórul jártra. – Nem mented az irhád, te rosszcsont!
Hanem azért a másik kezével csak belenyúlt szakadt lebernyege lyukas zsebébe igazlátó pápaszeméért, hadd lásson be véle a kis imposztor szívébe! No, de alighogy föltette az orrára, máris leesett az álla:
– Szélforgó és papramorgó, ki hinné: nem rossz szándékkal jött szegény, meg akarta tanulni a tojásfestés csínját-bínját, művészetét, de a nyuszik elkergették. Ezért jött hát éjente nyúlbőrben, túljárva az őrség éberségén. Festeni akart.
– Így van, így, szóról szóra – szepegte a csupa festék rókafi.
– Ó, de ilyet! Sose hittem volna! – csapta össze a kezét Riogi bácsi.
Ám ahogy elengedte a kicsi róka fülét, az – uzsgyi! – elszaladt, tán még most is szalad.
