Esztelneken két ravatalozóház épül

2007. november 21., szerda, Közélet

A választási kampányban tett ígéretükhöz híven Esztelnek vezetői két új ravatalozóház építését tervezik. A kurtapatakinak már nekifogtak, az alsóesztelnekit tervezik.

A kurtapataki költségeit az esztelneki önkormányzat, valamint a kurtapataki közbirtokosság fedezi, tagonként száz lejjel járulnak hozzá az építkezéshez. Az esztelneki megépítéséhez szintén a községháza járul nagymértékben hozzá, de a hívek adományaira is számítanak. Az új ravatalozóház az alszegi templom mellett, a Pap kertben épül fel, idén az alapot szándékoznak kiönteni. A ravatalozóház mögött új temető kapna helyet, hiszen a jelenlegi már betelt — tájékoztatott Varga Attila polgármester. Az alsóesztelneki római katolikus plébánia új lelkipásztora Ilyés K. Imre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-11-21: Közélet - Fekete Réka:

Rekord fizetésemelés a tanügyben

Egyetlen esztendőben sem növekedett annyit a tanügyben dolgozók fizetése, mint idén, a legutóbbi béremelést október 1-jétől kapták, új fizetésüket a napokban folyósították.
2007-11-21: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Vita a Lábasháznál

Nem tudja befejezni a Lábasház felújítását a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, mert a szomszédos ortodox templom vezetői nem engedik meg a hozzáférést ahhoz a sarokhoz, amelyet nemrég köveztettek ki.