A néprajzkutató lapunknak saját gyűjtése alapján mesélt erről. "A szánozók bevonulnak az udvarra, körbejárják az egész gazdaságot, az Életet. A kaput már előzőleg kinyitják a háziak, ezzel is jelzik, hogy várják a szánozókat. Vizet hoznak a kútról, és meglocsolják a háziakat, ők pedig a fenyőágakkal beborított szánt locsolják meg, ez nagyon fontos, mert szintén a jó termés érdekében történő esővarázslás része. Régebb bebújt egy meztelen legényke a zöld ágas kóbor alá, ennek lényege, hogy a gonosz megijedjen, ha meztelenül meglát valakit, és így el lehet űzni. Ma már mindenféle műanyaggal burkolózik be a kóbor alatti legény, hogy ne ázzon el a locsoláskor. Egykor a gabonát is úgy védték meg a kalászokat kiverő verebektől, hogy éjszaka vagy hajnalban az az asszony, aki ezt felvállalta, leginkább a gazdaasszony, meztelenül háromszor megkerülte a gabonatáblát. Ez még az ezernyolcszázas évek végén megvolt nálunk is. Kőváron találkoztam olyan emberrel, aki még személyesen emlékezett ilyenre."
Piros tojás a mosakodóvízben
Antalné Tankó Mária gyimesbükki nyugdíjas tanítónő, néprajzi gyűjtő 2004-ben Csíkszeredában kiadott, 1001 Gyimes-völgyi írott tojás című könyvében írja: "Amióta emlékszem, nálunk a családban és általában a gyimesi községekben az öntözésnek is volt egy sorrendje. A fiúk legelőször édesanyjukat és testvérüket locsolták meg, utána meglocsolták a keresztanyákat, nagyszülőket, szomszéd lányokat, és végül, de nem utoljára a sze­retőjüket. A keresztanya keresztgyermekeinek írott tojást adott. A háború előtt és utána is egy darabig a keresztanya a keresztgyermekeinek külön írt tojást, húsvét első napján a nagymisére vitte, és ott külön zsebkendőbe kötve, némi pénz kíséretében átadta nekik. A nagyszülők is unokáiknak külön készítettek írott tojást, azt más nem kaphatta meg. A nagylányok kedvesüknek külön írtak hímes tojásokat, amelyek a többinél szebbek voltak. Szokásban volt az is, hogy húsvét reggelén a mosakodó- vízbe piros tojást tett édesanyánk azért, hogy egész évben egészségesek és szép piros arcúak legyünk. Szokásban volt az is, hogy egy szentelt tojást annyi szeletre vágott édesanyánk, ahányan voltunk a családban, és együtt kellett elfogyasztanunk. Mint gyermek megkérdeztem édesanyámat, ezt miért kell így csinálni. Ő azt válaszolta, hogy otthon is mindig így tették, és a nagymamája azt mondta, hogy ha valamikor az erdőben eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojásokat, és hazataláljanak. Gondolom, ennek a hiedelemnek mélyebb értelme van. A nagy család szétválaszthatatlan egységét, az összetartozást jelképezi. Azt, hogy érje bármilyen baj a család tagjait, az otthonvalókra mindig számíthat. A tojásminták között gyakori az útvesztettnek nevezett minta. Így ez a hiedelem a tojás díszítésében is jelentkezik."
Kicsi húsvét
Árapatakon a húsvét utáni első vasárnapon tartották a kicsi húsvétot, az eladósorban levő leányok ünnepét – ismerteti Kakas Zoltán az árapataki Dénesné Lőrincz Etelka nyomán. "Ezen a napon mentek a legények szeretőjükhöz, és ekkor kínálta fel a leány egy nagy cseréptálba vagy kosárkába előkészítve a 21 írott tojást a legénynek, aki már jövendőbelijének számított. Ebből a 21-ből egy mindig libatojás volt. A legény rendszerint csak egy párat vett át ezekből, amit hazavitt, de nem fogyasztotta el, eltette emlékbe, megőrizve szerelmük jeleként. Nagy bajt jelentett, ha egy is eltört a féltve őrzött tojásokból. De az sem volt jó jel – beteg asszonyt jelenthetett –, ha a tojások közül egy is elszíntelenedett. A kicsi húsvét ünnepét sem tartják már, a szokás a második világháború után elmaradt."