Az öntöző- vagy locsolóverseket a népköltészet elevenen élő műfajaként tartjuk számon. Olyan folklóralkotásról van szó, ami falun, városon egyaránt él, sőt, mintha naprakészen "figyelné" a körülöttünk zajló eseményeket, azokhoz igazodik, azokat igyekszik versbe szedni.
Se szeri, se száma a tréfás-humoros versélményeknek, de egyre inkább elterjedőben az erotikus-sikamlós rigmusok is. A locsolkodás szokásának visszaszorulásával azonban itt is változásokra lehet számítani. Lehet, hogy eljött az idő, amikor a húsvéti versekre is jobban oda kell figyelni?
Isten áldja meg e háznak gazdáját,
Fenyőgallyal rakja meg udvarát,
Piros hajnal után vonja fel a napját,
Vígan megélhessük húsvét másadnapját.
(Szakács Imre, 14 éves, Gelence, 1970)
*
Vízbevető hetfű, nekünk es úgy tetszik,
Lássuk a utcákon, hogy egymást öntözik.
Mü es elindulánk annak módjával.
Kérünk piros tojást, igen, de párjával.
Ha párjával adják, meg fogjuk köszönni,
Ha pár nélkül adják, nem fogjuk elvenni.
(Lemhényi Kis László, 43 éves, Kézdikővár, 1978)
Kakas Zoltán gyűjtése
