Népszavazás a választási rendszerrőlTőkés: lelkiismeretük szerint döntsenek

2007. november 22., csütörtök, Közélet

A választópolgárok lelkiismeretére kell bízni, hogyan válaszolnak majd a november 25-ei népszavazás kérdésére — nyilatkozta a Háromszék kérdésére Tőkés László királyhágó-melléki református püspök.

Mint ismeretes, a szavazóknak arra kell válaszolniuk, hogy egyetértenek-e a kétfordulós, többségi választási rendszer bevezetésével, amelynek keretében valamennyi honatyát névre szólóan, egyéni kerületben kellene megválasztani. Az elv nemes és megszívlelendő, ám a rendszer bevezetése hátrányos lehet a magyarság képviselete számára — fejtette ki Tőkés. Mint mondta, az ideális az lenne, ha ezt a rendszert ötvöznék azzal az elvvel, amelyet 2004-ben Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt ismertetett, miszerint valamennyi kisebbség számára hivatalból számbeli arányának megfelelő helyet kellene biztosítani a parlamentben. Tőkés egyúttal destruktívnak nevezte az RMDSZ viszonyulását a kérdéshez, hogy bojkottra szólítja fel a magyarságot. ,,Már régen be kellett volna nyújtaniuk egy olyan módosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a magyarság számbeli arányának megfelelő képviseletet biztosítsanak" — fűzte hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2007-11-22: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy a hidvégi születésű sydneyi
PÉTER ANNA
2007. november 19-én tragikus körülmények között elhunyt.
Emléke fölött őrködjék az örök szeretet.
Özvegye, Gábor,
gyermekei, Tünde és Attila
4201488
2007-11-22: Közélet - Farkas Réka:

Minden szavazat fontos

,,Szavazatukkal az emberek kijavíthatják azt, amit a politikusok elrontottak, és helyreállíthatják az egységet" — véli Antal Árpád képviselő. Meglátása szerint, ha nagy számban mennek el a magyarok voksolni, esély van arra, hogy az RMDSZ két képviselője és Tőkés László egyaránt eljusson az Európai Parlamentbe.