Kinda Zalán háromszéki mezőgazdasági szakembernek van egy érdekes meglátása. A közismert, sokfelé megfordult szakértő szerint a székelyföldi mezőgazdaság abban tűnik ki, hogy – sportkifejezéssel élve – jól vette a rendszerváltás akadályát.
Ami számunkra, közvélekedésünk pesszimizmusra hangoltsága okán kimondottan meglepően hangzik, azt állítja, a Székelyföld más romániai, például a moldvai régiókkal szemben lépéselőnyt harcolt ki magának, és többeket kimondottan lekörözött. (Eggyel több ok, ugye, hogy óvjuk, ami a mienk.) Mindezt Kinda Zalán mint a fejlesztési kísérletek ismerője állítja, aki az illyefalvi székhelyű LAM kezdeményezte folyamatokban tevőlegesen is részt vett. Az alapítványhoz fűződő emlékeiről és a modernizáció két évtizedes tanulságairól kérdeztük.
Illyefalvától Svájcig
Kinda Zalán viccesnek találja, miszerint 1991-ben anélkül sodródott bele a dologba, hogy tudta volna, a szálak Illyefalvára és a Kató Béla akkori református tiszteletes körüli csapathoz vezetnek.
– Abban az évben Szőcs Csaba kézdivásárhelyi polgármester és az akkor létrejött gazdakör mezőgazdászképzést szervezett svájci tanulmányúttal összekötve. Jómagam és Moldován Csaba agrármérnök letettük a vizsgát, majd harminc fiatallal kimentünk Svájcba. Orbán Dezső gazdaköri elnöknek köszönhetem, hogy elkísérhettem őket. Akkor hallottam említeni, hogy a dolog Kató Bélától indult. Én az állatnemesítő intézetben dolgoztam akkor, technikusommal, Dancs Adorjánnal együtt utaztunk ki. De nem akármilyen társaság járt kinn, Szarvadi Loránd is velünk volt például. Ott négy hónapi kemény munka várt ránk. Én egy öregek házához kerültem, ahol 80 tehenet kellett ellátni, az üszőkkel együtt kétszáz állat volt. Itthon farmfőnök voltam, más munkához szoktam. Nos, ott reggel négytől este hatig tartott a szolgálat. Azt mondja a német munkás mellettem: "látszik, otthon nem dolgoztál"... Ő viszont nem tudta azt, hogy egy súlyos közlekedési baleset után is mertem vállalni azt a nehéz svájci fizikai munkát. Azt hittem, franciául mindenki beszél, ott kezdtem németül tanulni. Graubünden kantonban volt a település, minden héten egy nap lementünk a mezőgazdasági iskolába, a többit pedig végig dolgoztuk. 25 kilót fogytam akkor. Másként kezdtem a tehéntenyésztést látni, mint korábban. Harminc tehenet felvittünk az Alpokba, és sajtot készítettünk. Egy alkalommal átmentem gyalog a technikusomhoz a szomszédba, ő autóval behozott, s akkor kisütöttük, hogy sajtgyárat kellene alapítani itthon. Egy bálványosi kétnapos találkozóra emlékszem még, jött a svájci Leo Mayer az evangélikus HEKS Alapítványtól, s másnap a Szent Anna-tó körül sétálva szóba jött megint Kató Béla. Részt vettem Kézdin egy gyűlésen, ahol arról tárgyaltunk, hogy mindenki kezdjen valamilyen magánvállalkozásba. De annyira nem értettünk hozzá, hogy egyik hozzászóló, autószerelői műhelyről beszélt, s azt mondta, ő SRI-t akar alapítani S. R. L. (Kft.) helyett, mire nagy kacagás támadt. Emlékszem, Rancz Sándor, aki ma vaddisznó és mangalica vadasparkot vezet Kézdialmáson, tejgyárban gondolkodott, akárcsak a technikusom, akivel aztán elhatároztuk, kiszállunk Illyefalvára. Akkor ismertem meg Kató Bélát, akkor tudtam meg, a svájci útra is a HEKS-en keresztül ő küldött ki. Moldován Csaba, aki Bajcsi Ákossal ma pityókát termeszt, korábban felvetette, hogy alapítványt kellene létrehozni. Ezt ő még Svájcban elmondta, mikor ott a tanulmányút végén egy St. Moritz-i kirándulásra vittek, és megbeszéltük, hogy gépeket lehetne behozni egy alapítványon keresztül. Közben meglátogattam Kató Bélát, és a két törekvés találkozott. Kézdin akarták létrehozni az alapítványt, jött Leo Mayer a HEKS képviseletében, ott volt Jakabos Csaba, ott Ötvös, az ügyvéd. Mi Kovásznán laktunk, ott szállásoltam el semleges helyen a svájciakat. Találkoznunk kellett Ranczékkal és Szőcs Ubullal, aki gattert kívánt alapítani. A svájciak latolgatták, kit támogassanak. Még Svájcban történt, hogy Moldován Csabát és engem tájékoztattak, Romániába pénzeket akarnak irányítani, s ott osztották le a szerepeket, a HEKS is megkapta a magáét. Másfél millió svájci frankról volt szó. Kató Béla megbeszélte a dolgot Franz Schuléval. S mikor mi az említett gyűlésen szóvá tettük a javaslatot, senki nem jelentkezett, terveik nem voltak még készen, hát felállítottunk mi egy magánsajtgyárat Kovásznán – mi ketten Dancs Adorjánnal, Antal Tibor tehenes gazdával és Damó Csaba vállalkozóval.
Forrongó világ és régi emberek
– Álljunk meg egy szóra! Mi lett a gazdakörökkel? Mintha elpárologtak volna, úgy eltűntek.
– Olyan gyújtó hangú beszédek hangzottak el Kovásznán még akkor! Orbán Dezső, Szőcs Ubul, Apor báró voltak a mozgalom kézdivásárhelyi részlegének vezetői. Mezőgazdasági sztrájkot helyeztek kilátásba: "Nem adunk élelmet a városnak, ha nem gyorsítják fel a visszaszolgáltatást!". Pont Svájcba menetelünk előtt szólt Antal Tibor, hogy a kollektívet meg lehetne venni, s közben odaadták másnak. Nagyon olcsón. A 35-ös törvény alapján egyesületeket lehetett volna létrehozni, de ezek a mozgalmak lejártak, lecsendesedtek idővel. Sokszor elmondom, Nyugaton működnek, és szükség van rájuk, száz éves múltjuk van. Nálunk valamiért sem a tagok, sem a vezetők nem boldogultak, nem tudták átvenni a valamikori szövetkezeti vagyont sem... Sokan elkezdték, de valahol mindig leállt. Ott a dán modell, a német példa, de nem sikerült egyiket sem követni. Nem tudom, miért, de mindenik elakadt.
– Svájcból tehát egy alapítvány tervével tértek haza. És még mivel?
– A harmincból ketten voltunk harminc év fölöttiek. Teljesen ismeretlen terep a számunkra. Ott mindenfélét elsajátítottak kartársaink, s mikor hazatértünk, mindenikünk át akarta venni a gazdaságot az apjától – és senkinek nem adták oda. Itt, nálunk az öregek a fiataloknak nem adják oda a gyeplőt. Ezért volt nagy a gondolat, hogy az alapítványnak ebbe bele kell avatkoznia. Megbeszéltük Kató Bélával, a HEKS Alapítványnak akkor Brassóban volt kirendeltsége, annak vezetője Schule, akit Kató Béla ismert. Ő küldte őt a gazdaszövetséghez, s onnan toborozták a tanulmányútra az embereket. De már Svájcban hallottuk, itthon békétlenkedtek: a papok mit foglalkoznak ezzel? Ezek a marhaságok már elkezdődtek. Na, mondom, csak azért is keressük meg Kató Bélát. A HEKS támogatásával már azelőtt megcsináltuk a kovásznai sajtgyárat, miként említettem.
Az alapítvány vitája
– Eljött az Alapítvány létrehozatalának ideje. Kovásznán találkoztunk, Szőcs Ubul, Orbán Dezső, Kató Béla, Dancs Adorján és Barbara Schulzer Svájcból, aki megtanult magyarul, és Kommandón beindított egy sajtgyárat. Vendéglőbe akartunk beülni, de Orbán Dezső azt mondta, a securitate lehallgatja. Jó, mondtam, menjünk hozzánk a lakásomra. Ők különben azért jöttek, tartsanak szemlét a sajtgyárunkban. Nos, ott a lakásomon Orbán Dezső és Szőcs Ubul összevesztek. A svájci hölgynek fordították az elhangzottakat. Kató Béla közbeszólt: ő nem engedheti meg, hogy a kezdeményezés elhaljon. A két öreg úgy akarta, a polgármesteri hivatalban legyen a központ. A svájci úgy vélte, alapítványt kell bejegyeztetni. A svájci nálunk aludt, s másnap lementünk Lemhénybe, ahol ugyancsak egy sajtgyárat vettek tervbe. Szőcsék azzal jöttek, hogy gattert is építhetnénk. S ahogy a régi rendszerben szokás volt, vacsorára hívtak. Leo Mayer akkor váltott. Ott volt őzhús, vaddisznó – régebben így intézték a dolgokat. A svájci felmérgelődött. Amikor a gattert említették neki, elvörösödött. Mondom Adinak: "nézd meg, itt baj lesz". Ez lett volna a kézdiek javaslata. Na, felülünk az autókra, hogy lemegyünk Illyefalvára. Mikor ott a gyűlés megkezdődött – még csak a papi lak és az imaterem volt készen –, jött egyik részen Kató Béla, Orbán Miklós, Barabás Mihály, Birtalan Ákos, a kézdiek részéről pedig Apor Csaba, Ötvös, Jakabos Csaba s mi ketten Dancs Adorjánnal. A két összeveszett öregúr már nem jött el. A svájcit felmérgesítették. Azt kérdi egyszer: mit keres itt egy nagy fémgyár igazgatója? Mit egy ügyvéd? Szőcs szerint: titkárnőre lesz szükség, élete végéig funkció, egyebek, mire a svájci megszólal: ha ügyvédre van szükség, akkor külső embert kell megfogadni. A gyárnak meg mi köze ehhez a dologhoz? S felolvasták a Birtalan Ákos statútumtervezetét, azt jónak találták. Erre feláll az ügyvéd: mindjárt kezdődnek az esti hírek, ők mennek haza. Menjenek. Szóval, egy nyugati típusú alapítványban egyeztünk meg, megválasztották a kuratóriumot, benne Leo Meyer, Kató Béla, Orbán Miklós, Apor Csaba és ötödiknek én.
A piacgazdaság logikája
– De önök nem tőkéssé akartak előlépni? Hát egy nonprofit alapítvány tőkéjét kezelni nem hozhat akkora hasznot. Miért felelt ez meg önöknek? Nem érezték úgy, hogy több hasznot hozó lehetőségtől esnek el, amíg ezzel foglalkoznak?
– Nekem Svájcban megmondták, Magyarországon megerősítették, hogy egy ilyen posztkommunista országban senki nem hajlandó befektetni, s emiatt egy ilyen nonprofit alapítványnak kell berobbantania a dolgot. S mi végül is a HEKS-től kaptuk a már működő sajtgyárunkra a pénzt, amit vissza kellett fizetnünk. Szóval, nem akartam kimaradni. Még vitatkoztunk egyet arról, mit jelent a "segítség" és mit az "ajándékozás". Kató Béla leszögezte: a kínaiaknak nem halat kell adni, hanem meg kell őket tanítani halászni. Ahhoz, hogy beinduljon az erjedés, az itteni bankok még nem adtak ilyesmire kölcsönt. Az alapítvány viszont igen, amit persze törleszteni kellett. A kamat helyett kezelési költség volt rátéve. A cél az volt: betanítani a tőkés mentalitást, a normális életmenetet. Itt még állami vállalatok vegetáltak, az embereknek fel kellett ocsúdniuk. Valóban szükség volt egy mintaadó intézményre. Így jártunk a sajtgyárral is, több évre szóló kölcsön volt, utóbb átkerült az alapítványhoz, és annak törlesztettünk. A mi sajtgyárunk volt a példa: a svájciak nem ajándékba adták a pénzt. Az ajándéknak nincs értéke, nem becsülik. A legdrágább dolog, ugye, a levegő, de nem értékelik, mert ingyen van. Ha valaki befogná az ember orrát és száját, két percen belül a vagyonod is odaadnád egy slukk levegőért, de addig nem becsülöd, mert ingyen kaptad. Így járunk a pénzzel is. Ha öledbe hull, és nem kell megadnod, nem becsülöd. Ezért dőlt be rengeteg más segélyfajta. Se szeri, se száma nem volt a negatív példáknak. Kató Béla nyugati modelleket tanulmányozott, akárcsak Birtalan Ákos közgazdász. Jellemző: megjelent akkoriban egy furcsa újságcikk arról, hogy az alapítvány kétes ügyleteket folytat. Mert mi az igazi segítség? Az újságíró az után érdeklődött, kaptak-e vetőmagot és gépeket az alapítványtól, illetve közvetlenül a HEKS-től, azaz az alapítványon kívül. Akkor történt, hogy Kató Béla a behozott gépekkel az öregek földjeit ingyen megműveltette, s valami olyan vélemény alakult ki bizonyos körökben, hogy azt mondja: vajon, ha megművelte ingyen a földeket, és hazavitte a termést, ki tudja, mennyit lopott el? Na, erre jelentette ki Kató Béla: ő tiszta lelkéből végezte, amit végzett! Nem az emberek a hibásak, akik a cikkben nyilatkoztak, hanem ő. Nem szabad ingyen odaadni semmit, annak nincs értéke, s csak gyanút ébreszt. S talán ezért hullott végül termékeny talajra az ő ötlete, a fejlesztési alapítványé, s nem az, amit őzhússal s ezzel-azzal akartak mások "beetetni" a svájciakkal. Győzött ez az elképzelés, és beindultak a LAM-programok.
(folytatjuk)
