Az 1948-as gyászos emlékű államosítás alapvetően változtatta meg Romániában a tulajdonviszonyokat. A diktatúra bukását követően – hiszen a román alkotmány rögzítette a magántulajdon szentségét – megkezdődött a kommunista hatalom által eltulajdonított területek, épületek stb. (vagy legalábbis ezek egy része) visszaszolgáltatásának ügye. Ezzel együtt megkezdődtek a végtelen viták a jóvátételről, a kárpótlásról.
Ez nem ment zökkenőmentesen, s most finoman fogalmaztunk, Mircea Dinescu már az elején figyelmeztetett arra, hogy halból lehet ugyan halászlét főzni, de halászléből visszavarázsolni az élő halat lehetetlen. Vagyis úgysem lesz, lehet olyan, amilyen volt.
Ennek ellenére folyt a visszaszolgáltatás, az ingatlanpiacon megjelentek az okos fiúk, akik a reményt vesztett tulajdonosoktól bagóért (az épületek vélt vagy valós értékének töredékéért) felvásárolták a visszakövetelt ingatlanokat. Ez különösen Bukarestre és a nagyobb városokra volt jellemző. Folytak a végtelen perek is, sok önmagát kiebrudaltnak ítélt tulajdonos az európai bírósághoz fordult, beperelve a román államot.
A strasbourgi bíróság 2010 őszén kötelezte Romániát, hogy vizsgálja felül az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyét. A bíróság tizennyolc hónapot adott arra, hogy alakítsák át az erről szóló törvénykezést. Erre legújabban a kormány vitára bocsátott törvénytervezete kirívó és diszkriminatív módon korlátozná a kommunizmus ideje alatt elkobzott ingatlanok után járó kártérítések értékét. Nem a reális értékén kárpótolnák a tegnapelőtti, tegnapi tulajdonost, hanem csupán a követelések 15 százalékát fizetnék ki 10–12 éves határidőn belül. (A kormány közleménye leszögezi azt is, hogy a törvénytervezet nem teszi lehetővé az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását sem.)
Ez egyszerűen szégyenteljes és arcpirító, s nem felel meg a strasbourgi bíróság elvárásainak sem, és nem orvosolja a román jogrendben a strasbourgi bírák által sérelmezett strukturális problémát sem. Sőt (!), ha a törvénytervezet hatályba lép, újabb pereket eredményezhet, hiszen a még nem kárpótolt tulajdonosok teljes joggal diszkriminatívnak érezhetik a megoldást, hiszen az elmúlt években a szerencsésebbeket már nagyjából az ingatlanok teljes értékén kárpótolták, s ehhez képest belőlük egyenesen gúnyt űznek. A tulajdonosok érdekeit védő szövetség máris perelni akarja az államot.
Tipikusan a róka fogta csuka meséjéről van szó, az állam nyerni akar az ügyön, oly módon, hogy megrövidíti saját állampolgárait. Curat murdar, idézhetnénk az egyre aktuálisabb Caragialét. Ezúttal le is lehet pontosan fordítani: "tiszta mocsok."
