Elültettem őket, és 2010-ig minden kora tavasszal, amint a hó elolvadt, kibújtak a hóvirágok, majd a halvány égszínkék mogyoróaljak, végül az örökzöld virágaim.
2010-ben a tulajdonostársaság vezetősége szerződést kötött a Tegával a tömbház körüli zöldövezetek karbantartására. Amikor a Tega dolgozói megjelentek motoros fűnyírójukkal és sövénynyírójukkal, megkértem a fűnyírós urat, legyen szíves, ne tarolja le a virágos részt. Meg is mutattam, hol, körbe is tűzdeltem, még fehér szalagot is kihúztam, másnap mégis tövestül kiirtották az összes virágot. 2011-ben, amikor ugyanez a csoport megjelent, egy mappás fiatalember is jött velük, akinek elpanaszoltam a történteket. A válasz egyszerű volt: ezek az emberek nem kertészek, hanem lakatosok, bádogosok, villanyszerelők stb. Másnapra a megmaradt páfránybokrot is kiirtották, valamint a másik oldalon levő, 70 centi széles és mintegy három méter hosszú gyöngyvirágtelepet is teljesen letarolták, sőt, a szomszédos virágágyást is, amelyben néhány szál tulipán, nárcisz és paprikavirág nőtt.
Lehet, hogy olvasó embertársaim hitetlen Tamásnak képzelnek, de nem hiszem, hogy Sepsiszentgyörgyön létezne olyan ember, aki nem tudja megkülönböztetni a közönséges füvet – amelyet a tehenek, lovak, birkák és kecskék legelnek – ezektől a virágoktól. Azt sem hiszem, hogy létezne valaki, aki a páfránybokrot összetévesztené a bürökkel vagy labodával. Ám ha már így állunk, akkor a pénzünkért – ugyanis a zöldövezet-karbantartásért havonta fizetünk – elvárnám, hogy a Tega vezetősége tanítsa meg az embereit arra, mit és hogyan kell csinálniuk. Most már tartok attól, hogy a még megmaradt négy japánbirs-cserjét és az aranyesőt is kiirtja valaki, bosszúból – de hát mit tegyünk, ez a mi eredeti demokráciánk...

VÁNTSA KÁROLY, Sepsiszentgyörgy