Mert a tegnap Palika leesett a hintáról, vérzett a térde, és sírt. Én azt mondtam, ne féljen, amire katona lesz, meggyógyul, és abbahagyta a sírást. Szeretek a barátaimon segíteni, azért leszek orvos, soha senki ne sírjon.
Ma a barátainkkal játszunk az oviban, holnap már átsétálunk az iskola udvarán. Tegnap ötödik osztályba felvételiztél, ma már kilencedik osztályba vizsgázol, holnap érettségire készülsz, holnapután pedig elhagyod az iskola udvarát. És amikor kilépsz, azt gondolod, kijöttem az iskola kapuján, végre ennek is vége! Nagyot tévedsz, mert nem kimégy, hanem besétálsz az élet kapuján. Míg kicsi voltál, alig vártad, hogy nagy legyél, és megtehesd mindazt, amit a nagyok. Hát most te is felnőttél! Vagy talán már észre sem veszed? Most már nagy vagy, MINDENT SZABAD! Persze, a sok nagybetű alá feltüntették: ha vállalod a következményét. De az már nem is érdekel. Nem mész egyetemre, belecsöppensz a nagyvilágba, mint légy a tejbe, s azt hiszed, a Paradicsomban vagy. Aztán rájössz, hogy az élet habos torta, csak nem mindig tudod lenyalni a habot. Kissé elszomorodsz, de magadban azt gondolod, nem akkora baj, majd csak te is megtanulod. Nem mész egyetemre, mert kaptál munkát, nem vagy igényes, a pénzed pedig elég arra, amire szeretnéd, ha jól beosztod. Aztán telnek-múlnak az évek, szüleid sem fiatalodnak. Egyszer csak elköltöznek a csillagokon túlra, és rájössz: magadra maradtál. Már nem szereted a munkádat, mert nem marad utána semmi, amire a gyermeked büszke lehet, elfog a sírás, miközben felteszed a kérdést: Mi az élet? Miért csupa szenvedés? Tényleg, csak ennyit érek, éltem s meghaltam?
Míg a válaszon töprengsz, megszólít egy kedves hang. Odanézel, és a szomszéd kislány néz vissza rád, akivel már régen beszélgettél: Hát nem lettél orvos?
Molnár Andrea