Különös, istenadta ajándék a medvehagyma (Allium ursinum) az erdei növénytársulásokban! Amikor a konyhaművészetben jártas leányom kétféle recept szerint is elkészítette – előételként, zöld salátának túróval és tejföllel, illetve napraforgómaggal és olajjal –, ismerőseim körében megérdemelt sikert aratott, bár erős fokhagymaíze, -aromája egyéni tartózkodó megítélést is kiváltott.
A medvehagyma levelét, ahol kedveli az árnyékos, nyirkos, humuszos erdei talajt, szőnyegszerű tömegben találjuk áprilisban, májusban. Amikor később csillagszerű, apró fehér virágai is megjelennek, már nem tanácsos levelét gyűjteni (megváltozik, és nem kellemes az íze).
Ugyanakkor arra is ügyelnünk kell, hogy ne tévesszük össze a hasonló élőhelyű és még nem virágzó gyöngyvirág levelével, mivel ennek a kellemesen erős illatú növénynek minden része mérgező! A gyöngyvirág levelei mindkét végükön elkeskenyednek, míg a medvehagymáé alapjuknál vállasak, kissé bevágottak.
Ha termőhelyére (bükkös, gyertyános, tölgyes) egyszer rátaláltunk, oda évente tavasszal bizton visszatérhetünk. Érdemes ugyanakkor védelméről is gondoskodnunk: egy tőről csak egy levelet vágjunk le, meghagyva az "alvó" hagyma táplálékforrását a levelekben.
A medvehagyma az új étkezési rendben, a reformkonyhán évről évre népszerűbb fűszerként (fokhagymát pótolva), de salátaként, akár levesekben, pizzára szórva, szószokhoz, ecet és olaj ízesítőjeként is szolgál. Nyers zöldségkeverékként vagy párolva, csalánnal és spenóttal, salátaboglárkával vegyesen vitaminokkal és ásványi sókkal gazdagítja a télen kimerülő szervezetünket.