A huzat nehézségként és nyomorúságként is értelmezhető: ojtozi utunkon panaszözönbe ütköztünk, keresve kutattuk azt a rést az ottaniak életében, ahol besüt egy nyalábnyi fénysugár. Mert ok nélkül panasz nincs, ám azt is sejteni lehet, hogy a felhők mögött valahol mindig kék az ég.

Amíg füstöl a gyár kéménye
Dr. Páll Andorral, a lemhényi székhelyű Toro Impex Kft. tulajdonos igazgatójával többször volt alkalmunk beszélgetni. Szavai­ból kiéreztük, hogy számára "az ojtozi deszkagyár" magyarságtudat és nemzetiségpolitika szempontjából valahol többet jelent, mint nyereséget: azt, hogy kenyeret tud adni a magyar, csángó és román környékbelieknek, és azt, hogy nem szerette volna ócskavashalomban látni, mint sok más helyen ezen a tájon, az egykor életet adó régi gyárak gépi felszereléseit. Bebarangoltuk a gyár és a rönktelep környékét, bekopogtattunk egy-egy munkásbarakkból átalakított lakásba. A gatterek, a gépek és rönkrakodók zaja nem zavaró, ellenkezőleg, biztató jele annak, hogy Ojtozban van kenyérkereseti lehetőség, nem kell mindenkinek vándorbotot vennie a kezébe.
Tusa Csaba üzemvezetőtől megtudtuk, hogy jelenleg 58 alkalmazottat foglalkoztat a gyár, s abból 45 ojtozi. A nyersanyag lassan fogyatkozni kezdett, de aggodalomra még nem ad okot. Amikor a szociális juttatások felől érdeklődtünk, azt is elmondta, hogy a nehéz ojtozi tél idején hulladék fával, cándrával segítették az arra szoruló munkásokat, élelmiszerért sem kell messzire menniük, mert a cég munkásüzletet nyitott a gyártelepen. A gyár jelen pillanatban is exportra dolgozik – mondta Páll igazgató. A jó minőségű ojtozi gőzölt bükkfa deszka Szíria és Egyiptom felé veszi útját, megtartották a régi ügyfeleket. A fenyőanyagot az országban értékesítik. Éppen rakodtak a kiváló minőségű, első osztályú faanyaggal a nagy teherbírású kamionok, a deszkagyár telepén pezsgett az élet, az egyik kávézó előtt még "éveges sör" is jutott az asztalra.
Az exportanyag válogatásánál dolgozó asszonyok annak adtak hangot, hogy Oj­tozban általában nagyon nehéz az élet, a gyáron kívül kevés a munkahely a fiatalok számára, nincs művelődési lehetőség, nincs semmilyen művelődési és sportélet, pedig óhajtaná a lakosság. Nagy nehezen azt is elmondták, hogy minimálbérért dolgoznak, 720 lejt keresnek. "Nem elégedetlenségünket tetézzük ezzel, örvendünk, hogy ennyi is van – fűzték hozzá. – Amíg füstöl a gyár kéménye, addig nem lehet nagy baj."
Egyik kisgyerekes magyar asszony arról panaszkodott, hogy két gyermeke román óvodába jár, mert magyar nincs Ojtozban, és így öt magyar ovis nem jogosult a magyar oktatási támogatásra sem, holott a román elemista iskolások, akiknek opcionális magyar órájuk is van, megkapják azt.
Panaszuk ügyében felhívtuk Ferentzi Lászlót, a berecki Comenius Általános Iskola igazgatóját, aki elmondta, hogy Ojtozban nem román, hanem vegyes óvodai csoport működik, a magyar nyelvet ismerő óvónő tanítja a gyerekeket, akiknek anyanyelvükön is szervez oktatási programokat. Jár az öt magyar kis óvódásnak a támogatás, a szülőket nem tájékoztatták megfelelően, jelentkezzenek hát a dossziékkal!
Nem arany, mégis fénylik
– Kevés a szociális segély, kevés a nyugdíj, nincsen kereseti lehetőség – panaszkodtak a helybeliek. – Itt még a félnormás postást is felszámolták. Bereckből jön egy fiatalember, kíséret nélkül, ő intézi a postai dolgokat. Isten őrizz, hogy útközben valami baja legyen, amikor hozza a nyugdíjakat, könnyen kirabolhatják! Akkor aztán nézhetünk a pénzünk után! Nézze, a főút mellett tíz fiatal asszony áll a huzatban, az esőben, és kínálja az átutazóknak a pityókás házi kenyeret, sütik a kürtőskalácsot, hogy pótolni tudják a pénzt, ami a konyhára kell, a túléléshez szükséges. Sok a beteg, s mindenki tudja, hogy az orvosság drága, minden analízist külön meg kell fizetni. Ojtozban a legnehezebb az élet!
– Valóban ennyire nehezek itt a mindennapok? – kérdeztük a Sánta lóhoz címzett büfé tulajdonosát, Kiss Lászlót, aki már a régi rendszer idején is vendéglátó-ipari egységet vezetett.
– Igaz. Most már csak szállingózik felénk egy-egy fogyasztó. A gyári munkás nem hozza ide a pénzecskéjét, minket kimondottan az átutazó forgalom tart fenn. Nagy a pénztelenség, nagy a nyomor.
Egy-két férfiembert is szóra lehetett bírni, akik elmondták, hogy van helye a panasznak, de aki erejében van, és akar dolgozni, nem hal éhen itt sem, mert az Anselmo Szállodában is vagy tíz ember keresi meg a kenyerét, s ott vannak az erdei vágterek, ahol többen dolgoznak.
Mérlegeltük a panaszözönt, hitelt adva annak, ami igaznak tűnt számunkra, és létjogosultnak. Kerestük azt, ami nem arany, mégis fénylik, ami jó, és amiről csak akkor beszél az ojtozi ember, ha kérdezik. A panasz könnyebb, mint a józan mérlegelés.
– Láttuk, hogy elkészült a ravatalozóház – hoztuk fel példaképpen.
– Az nem az élethez tartozik, az is szükséges, tudjuk, mert tőlünk is gyűjtöttek, amikor folytak a munkálatok – jött a felelet.
– A ravatalozót a berecki községi tanács elkülönített pénzalapjaiból készíttettük el – tájékoztatott Dimény Zoltán polgármester. – A kivitelezésre a Toro Impex Kft.-t kértük fel, amely nemcsak a szükséges faanyaggal segített, hanem munkaerővel is. Teljesen új födémet és gerendázatot kapott az épület, nem kis munka adódott a falakkal, bevezettük a vizet, villanyvilágítást, padlócsempe került a terem aljára.
– Az ingatlanban valamikor az ojtozi plébánia működött, s valóban, mi is gyűjtöttünk a hívektől a ravatalozóra, amely az épület első felében található. Szeretnénk a hátsó részt is kijavíttatni, erre pályázni akarunk, ha lesz rá kiírás – sorolja Boros László kézdimartonosi plébános, ugyanis Ojtoz a martonosi mater filiája, ahol 275 megkeresztelt katolikust tartanak nyilván. Nem fejeződött be templomunk külső-belső tatarozása, festése-meszelése még hátramaradt. Jelenleg a vízelvezetés folyik, mert az épület műemlék, és védett. – Én magyarul tartom a miséket, híveim között jócskán vannak katolikus csángók is.
Ojtozban tizenöt református vallású ember is él, aki a berecki missziós egyházközséghez tartozik, amelynek tizenöt szórványgyülekezete van Felső-Háromszéken – tudtuk meg Raff Róbert missziós lelkipásztortól, aki azt is elmondta, hogy imaházat tartanak fenn Be­reckben, és közösen használják az oroszfalvi templomot. Ojtozban a református hívek lakásán tartanak rendszeresen bensőséges hangulatú istentiszteletet, gyakran katolikus hívők is részt vesznek.
Kántor Ibolya és Szőke Julianna gyártelepi lakó említette: Dimény Zoltán polgármester ígéretet tett arra, hogy rendezni fogják a lakók által megvásárolt szolgálati lakások alatti terület tulajdonjogi helyzetét. Ezt követően a nevükre tudnák telekkönyveztetni a házat és a telkeket is azok tulajdonosai. Történt-e ebben az ügyben előrelépés? – kérdeztük a polgármestert.
– A terület az egykori brassói fakitermelő vállalat, a Brafor és részben az erdő-közbirtokosság tulajdonát képezi. Felmérettük a helyeket, szakértőket kértünk fel, ügyvédet fogadtunk, és bírósági úton fogjuk rendezni a tulajdonjogot, ami tehát folyamatban – folytatta Dimény Zoltán. – Víztisztító berendezést rendeltünk az ivóvíztároló mellé, mert esőzések idején zavarossá válik az ivóvíz, amit a patak mellett készült kutakból nyerünk. Most remény mutatkozik arra, hogy tiszta lesz az ivóvíz.
Az Ojtoz vizének völgyében kénes (szulfátos és kénhidrogénes) gyógyvíz található, azon büdös gyógyvizek csoportjába tartozik, amelyeket a kézdimartonosi fürdőben használnak, s a lemhényi Farkas-patakban is nagy hozammal jönnek a felszínre. Minden utunk alkalmával sürgetik az idős ojtoziak, hogy szorgalmazzuk a helyi tanácsnál olyan kisebb reumatikus gyógyfürdő létesítését, amilyen a múlt század derekán ott működött.
Unaloműző kiállítás
A gyártelepen barangolva figyeltünk fel egy különleges módon feldíszített nyári lakra. Gazdája, a 75 éves sósmezei Bokor Mihály készséggel fogadott. Az épület külsejét és belsejét is telerakta színes képekkel, szentekkel és nem szentekkel, táj- és színészképekkel, cigarettásdobozokkal, üvegcímkékkel, színes műanyag gyerekjátékokkal, csecsebecsékkel, CD lemezekkel, a szabadon maradt helyeket műanyag palackok színes kupakjaival díszítette. Az idős nyugdíjas házaspár nyugalomban, elégedetten éli életét, de a házigazda unatkozik. Unalmában hódol mindennek, ami színes. Nem háborognak, nem panaszkodnak, örvendenek, hogy csendben tölthetik hátralevő éveiket, s még egy kicsi egészségük is van.
– Mindketten itt dolgoztunk a gyárban – mondta a feleség, Anna néni. – Én bohánai vagyok, odabentről. Itt ismerkedtünk össze az urammal a gyárban. Innen jöttünk nyugdíjba. Van öt gyermekünk és tíz unokánk! Katolikusok vagyunk.
Anna néni éreztette, hogy ártatlan hobbi az, aminek a férje hódol, s nem kis iróniával Sinaiának nevezi a nyári konyhát, mármint a szín alját – vendéget vár a kiállítás, azért Sinaia, mint az üdülőhely!