A napfény által Magyarország keleti határvidékén kétszeresen érlelt almából, birsből, kajszibarackból, körtéből, meggyből és királylányka szőlőből különleges lekvárokat, illetve gyümölcspárlatokat készítenek, amelyeket már három kontinensen keresnek az ínyencek. A régi, manufakturális körülmények között gyártott ötvenféle, Tarpa márkanéven forgalmazott termék valóságos fogalom lett Európában, Ame­rikában és Észak-Afrika országaiban.
A Tisza partján fekvő, ezeréves múltú Tarpa környéke évszázadokkal ezelőtt is híres volt a gyümölcstermesztésről és -feldolgozásról. Egy 1755-ből fennmaradt írás a leggyümölcsösebb helyként említi a települést, kiemelve: "a lakosok nem szántással, hanem gyümölcshordozással keresik kenyerüket, melyből szép hasznot vesznek". A gyümölcs egy részét a környéken élők házi receptek alapján, saját maguk készítette eszközökkel fel is dolgozták, s a régi vásárok keresett terméke volt a cserépedényben árult szatmári szilvalekvár és a fonott üvegben, butykosokban kínált szilvapálinka. A régi öregek szerint a termékek különösen finom ízét a nap adta, amely – mint állították – "kétszeresen érlelte nyár végén, ősz elején a szatmár-beregi táj gyümölcseit". Úgy magyarázták: a közeli Kárpátok hegyeiről visszaverődik a nap fénye, így a sugarak duplán érik a gyümölcsfákat, növelve gyümölcseik zamatosságát.
A hagyományos gyümölcsfeldolgozás a múlt század végén a tradicionális recepteket még ismerő öregek kihalásával azonban egyre inkább a múlt homályába veszett, mígnem két magánbefektető 1995-ben el nem határozta: létrehozzák a Tarpai Manufaktúra Kft.-t, üzemet építenek, és a manufakturális körülményeket meg­tartva, folytatják az ősök lekvár- és pálinkafőző tevékenységét. A tarpai üzemben készült szilvalekvárt és szilvapálinkát négy évvel később, 1999-ben Ki­váló Magyar Termék díjjal tüntették ki, egy év múlva a baracklekvár, majd további egy esztendővel a mézes dió is megkapta az elismerést. A külföldi piacokon is hódítani kezdett a tarpaiak terméke, egymás után nyerte Európa-szerte az arany- és ezüstérmeket. A tarpai üzem­nek ma már a hagyományos lekvárok és pálinkák mellett biotermék-változatai is a piacra kerültek, továbbá érlelt és úgynevezett ópálinkákat is gyártanak. Az utóbbiakat hároméves érlelés után palackozzák. Több termék eredetvédett, ami tovább emeli egyébként is jelentős piaci ázsiójukat.
A termékek sikere – vallják a társaság vezetői és dolgozói – a zamatos, egészséges, friss gyümölcsben, vala­mint a hagyományos, évszázados népi receptek használatában rejlik. A híres tarpai szilvalekvárt a Szatmár-beregi síkságon és a Tisza árterületein honos Penyigei kék­szilvából, vagy ahogy a helyiek emlegetik, a "nem tudom" szilvából főzik. Az igazinak a százszázalékos gyü­mölcstartalmút tartják, s ahhoz semmilyen adalékanyagot vagy tartósítószert nem használnak. A hagyományos eljárás során – ahogy azt réges-rég a falusi házaknál is készítették – a gyümölcsöt megmossák, kimagvazzák, felezik, majd réz- vagy zománcozott üstbe rakják, és hosszú órákon át lassan főzik, amíg a massza "öreggé" nem sűrűsödik. Az üvegbe rakott lekvár teteje "bőrösödik", s a légmentes réteg megőrzi a minőséget egészen a felhasználásig.
Ezt a lekvárfőzési módot bárki otthon kisebb edényben is kipróbálhatja, persze, mint minden, nagy tételben, egy teljes üsttel, üstházban, szabad tűzön főzve az igazi – mondják a beregi falvak háziasszonyai. A szilva mellett meggyből, sárgabarackból és birsalmából is főznek lekvárt Tarpán, sőt, biolekvárokat is készítenek. Az utóbbiaknál a százszázalékos gyümölcstartalmú szilvalekváron kívül akácmézzel ízesítik a sárgabarackból, meggyből és birsalmából főzöttet. Az ugyancsak híres szabolcs-szatmár-beregi akác­mézet 15 százalék arányban keverik a 85 százalék mennyiségű gyümölcshöz. (MTI)