A kóbor lovak maradnak

2007. november 24., szombat, Közélet

Sertések is bejárnak a városba

Nehéz kérdés a megyeszékhelyen legelésző lovaké, nem nagyon jut közelebb megoldásához a városvezetés — ismerte be Albert Álmos polgármester, miután a múlt héten is tárgyalt a roma közösség képviselőivel.

Úgy tűnik azonban, hogy semmiképp sem akarják megérteni a törvényes lótartás szabályait (gazdalajstromba vetetés, állatorvosi vizsgálat), és a számukra (az Őrkő alatt) kijelölt legelő helyett is inkább a lakónegyedek zöldjére csapják ki állataikat. Mi több, a befogott és kiváltott lovakban is tönkretették (fogóval megszorították) az állatorvos által beültetett azonosító készüléket (csipet), mert csak így tudnak feketén kereskedni velük. A szabadon kószáló négylábúak begyűjtése egyelőre vegyes eredményekkel jár: egy részük ugyan vágóhídra került, más részükért pedig kifizették a több száz lejes bírságot, de az is megtörtént, hogy ellopták a megőrzésben levő lovakat, a városháza alkalmazottjának pedig betörték a kocsiablakát. Télen várhatóan még több félvad háziállat jelenik meg a felső városrészeken: a disznókra máris több panasz van, s ráadásul más módszert is ki kell kitalálni, mert a kóbor lovak és kutyák elkábítására használt szer rájuk nem hat. A civilizált városért folyó küzdelem tehát bizonytalan eredménnyel folytatódik...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2007-11-24: Közélet - Sylvester Lajos:

Helytelenkedés a padon

Vargyason a Makovecz Imre tervezte, a XIII. századi román kori templom alapjaira épült gyönyörű templom és a közeli Daniel-kastély melletti kis parkban egy pad szomorkodik a körülötte lévő gaz, pocsolya és a sárba taposott európai parlamenti képviselőjelöltek képe láttán.
2007-11-24: Közélet - Fekete Réka:

Szentgyörgyi diákszínjátszók az országos élmezőnyben

Hatvanhárom diákszínjátszó társulat közül hármat választottak ki Bukarestben a januári LicArt 2007 gálára, köztük a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaosztályos diákjai és a Mikes Kelemen Főgimnázium Osonó Diákszínháza közös produkcióját, a Részletek a bolyongás meséiből című előadást.