A vásározást, az áruforgalom normális menetét, a piac használatát a város mindig kiemelten kezelte, és a lakosság érdekeit is figyelembe véve intézkedett az adás-vétel szabályozásában. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a piaci vámok alakulása a költségvetés bevételi részének fontos tételét képezte.
1897-ben az alispán beleavatkozott a város belső ügyének számító vámszedésbe, amit a városi tanács barátságtalan viszonyulásnak tekintette azért is, mert Sepsiszentgyörgy pénzügyi egyensúlya kialakításának lehetőségét veszélyeztette. Az alispáni rendelkezés a heti és országos vásári napok kivételével a vámszedés alkalmazását betiltotta. A városi képviselő-testület egyhangúlag elhatározta, hogy a rájuk nézve hátrányos rendelkezést a kereskedelemügyi miniszternél megfellebbezik. A város örömére és elégtételére a miniszteri leirat a sértett félnek kedvezett: a város mindennapos vám- és helypénzszedési jogát megsemmisítő alispáni intézkedést hatályon kívül helyezte.
1903-ban hasonló témában és ugyanolyan végkifejlettel, de ezúttal jogi úton igazolódott a város keresete. A vármegyei hatóság a városi vásárvám- és helypénzszedési jogából származó jövedelmére kivetett járadékadó ellen fellebbezett, de a vármegyei közigazgatási bizottság ezt elutasította. A tanács a határozat ellen a közigazgatási bírósághoz fordult jogorvoslatért. 1904. március 8-án az igazságszolgáltatás a várost a tőle követelt járadékadó kötelezettsége alól felmentette.
Az élelmiszerek árusításában a közegészségügyi és higiéniai szabályok betartása a gyakori betegségek és fertőzések okán egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A kérdéssel a kormány is foglalkozott, és a piac tisztán tartásáról 1910-ben leirat révén intézkedett. A miniszteri rendelet Háromszék vármegyében a hús piaci árusításának rendszabályozását tartalmazta. A látlelet megállapítja, hogy eddig a piacokon a húst a köztisztaságra és közegészségügyre vonatkozó minden rendszabály figyelmen kívül hagyásával portól, piszoktól védtelenül forgalmazták. Ezért elrendelték, hogy a hús piaci árusítására szolgáló sátrak oldalait és tetejét vízhatlan ponyvával kell elzárni, hogy az csak az árusítóasztal felől legyen nyitva. A sátrakban elhelyezett húst csak az árusítóasztalon tarthatták, és az árusítás szünetelése közben kötelező volt terítővel letakarni. Az asztalok és tőkék tisztán tartása külön figyelmet igényelt, minthogy ezek voltak leginkább kitéve a szennyezésnek. A sátrak favázát mindig tisztára súrolva és ellenőrizhető állapotban kellett tartani. Az árusítóasztalok lapjai csak festetlen fából készülhettek a könnyebb tisztán tartás érdekében, a húsvágótőkét az árusítás megkezdése előtt le kellett gyalultatni. A húsvágás és -kimérés közben keletkező hulladékokat, hogy a levegőt ne fertőzzék, a sátor sarkában arra alkalmas tárolóedénybe kellett összegyűjteni, és a vásár befejezésével onnan haladéktalanul eltávolítani és megsemmisíteni.
(folytatjuk)
