SportéletA kocka el van vetve, II.

2007. november 26., hétfő, Sport

Csütörtökön szerkesztőségünkben járt Farkas Csaba, a megyei tanfelügyelőség sportért felelős tanfelügyelője. Sok mindenről beszélgettünk, így a pénteki sportteremavatóról, na és természetesen az átadást megelőző, A kocka el van vetve című, lapunk hétfői számában megjelent újságcikkről.

Farkas Csaba anélkül, hogy támadott volna valakit, az alábbi kiegészítéssel gazdagította ismereteinket:

— Még 2007 áprilisában átiratot küldtem a városi tanácsnak, a prefektusnak és a megyei tanácsnak az átadásra váró sportterem ügyében, s kértem, hogy a Kós Károly Iskolaközpont mellett működő Iskolás Sportklub fennhatósága alá kerüljön. Albert Álmos polgármester úr már másnap válaszolt, jelezve, hogy az Iskolás Sportklub előnyt fog élvezni.

Nem nyugodtam bele, s megkértem az egyik tanácstagot a probléma újrafelvetésére a közeli tanácsülésen. Meg is tette, a tanács viszonyulása pedig pozitív volt. Úgy döntött, hogy a sportbizottság tárgyalja meg a sportterem ügyét, éspedig készítsek egy tanulmányt a sportterem felhasználására vonatkozó elképzelésről.

Össze is ült a sportbizottság, együtt a két sportiskola vezető tanárával, a sportért felelős tanfelügyelővel (tehát velem), s előadtuk elképzelésünket, elmondtuk, hogy egy független Iskolás Sportklubot akarunk, s hangsúlyoztuk: ezt a lépést egyébként sürgeti is a tanügyminisztérium, az Országos Sporthivatal és a Román Olimpiai Bizottság júliusban aláírt együttműködési megállapodása, melynek lényege, hogy minden megyeközpontban legyen egy reprezentatív Iskolás Sportklub.

Ennek a független Iskolás Sportklubnak kértük tehát az új sporttermet, melléje megfelelő üres területet, ahová székházat, bentlakást, kantint lehet építeni, kértük még a labdarúgó-edzőpályát és a Kisstadiont. Azt is elmondtuk, hogy csak önálló Iskolás Sportklubbal lehet pályázni a pénzekre (tavaly láttuk, nem is kevés pénzről van szó), a Kisstadion korszerűsítésére, mikrobuszokra, melyekkel megkönnyíthetjük sportolóink szállítását. Hangsúlyoztuk: a független Iskolás Sportklub a városé, a megyéé marad, az ifjúságé, a megye sportmozgalmáé. A megbeszélés végén mindenki támogatást ígért.

Továbbmenve, a tanfelügyelőségnek is fontos a sportterem sorsának eldöntése, mert különben nem kérheti az önálló Iskolás Sportklub létrehozásának engedélyezését, ha nincs anyagi bázisa, saját sportbázisa, más szavakkal fogalmazva: a pozitív döntés meghozatalának elnapolása megzavarja beiskolázási tervünket. A megyei tanfelügyelőség tehát támogatja a független Iskolás Sportklub-tervet!

Az önkormányzat vette a lapot. Ma (november 26.) 14 órára összehívták a sportbizottságot egy újabb megbeszélésre, melynek holtbiztosan nem az a célja, hogy gátat vessen a sportmozgalmunk jövőjét biztosító Iskolás Sportklub életre hívásának. Hinni merjük, hogy életre kell az utánpótlást nevelő intézmény, mely kivitelezi azt, amit a Municípiumi Sport Club elfelejtett: a megye tehetséges gyerekeinek kiválasztását, felkarolását, menedzselését, fejlesztését, mert lesz egy igazgatója, aki összefogja és irányítsa, majd felügyelje a tanárok, a gyerekek munkáját. Végre olyan lesz az utánpótlás-nevelés, amilyenre igényt tartunk, amilyenre szükségünk van.

Úgy legyen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 686
szavazógép
2007-11-26: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Közművelődési szakemberek találkozója
A Gyergyószárhegyi Megyei Kulturális és Művelődési Központ partnerségben a Kovászna Megyei Művelődési Központtal, a Hargita Megyei Kulturális Központtal és a Székelyföldi Közművelődés-szervezők Egyesületével (SZEME) megszervezi a Kovászna és Hargita megyei közművelődési szakemberek találkozójának harmadik kiadását november 30. és december 2. között a gyergyószárhegyi kastélyban.
2007-11-26: Sport - x:

Peking téged vár (Olimpiatörténeti szellemi vetélkedő)

A tíz héten keresztül tartott országos egyéni verseny eredményei alapján a legjobb 120 versenyző jutott tovább.