Drága Lajos, soha nem hittem volna, hogy az én tisztem lesz a búcsúztatásod. Mindég is ragaszkodtam hozzád, életemben megkülönböztetett helyet foglaltál el, pályám alakításában is tevékenyen részt vettél, hiszen a hatvanas évek végén úgyszólván az utcáról vettél fel a Népi Alkotások Házához, s innen kerültem egy idő után a Megyei Tükörhöz, s lettem újságíró.
Noha a köztünk lévő korkülönbség nem indokolta volna, egy idő után, amikor barátságunk bensőségesebbé vált, kétségtelenül egyfajta idősebb báty, túlozzunk (s miért is ne, hiszen túlzásaink is jellemeznek minket), apa szerepet is betöltöttél az életemben. Ismerve szívós természeted, nem hittem, hogy végül is a betegség lesz az erősebb, mintha a csodában reménykedtem volna.
Az elágazó ösvények kertjéből figyelsz, érzem a jelenléted, rakosgatom a könyveidet, az utóbbi időben mintha érezted volna, fogy az időd, egyre-másra jelentek meg újabb és újabb köteteid, bizonyítva, hogy mohó érdeklődésed a valóságunk iránt az évek múltával egyáltalán nem csökkent, sőt. Te mindig cselekvő ember voltál, nem gondoltad megváltoztathatatlannak a valóságot, s mindig is, bárhova is vetettek pályádon a hazai történelem tektonikus mozgásai vagy a diktatúra szeszélye, igyekeztél helytállni, s változtatni a megszokotton, kultúrpolitikusként is, színházigazgatóként, újságíróként és íróként is. Soha nem adtad fel, ha valamit, hát ezt aztán eltanulhattuk volna Tőled. Nem hittél a determinációban, ellenkezőleg, hittél a világ változtathatóságában és jobbításában. Igen, a könyveid is ezt a feladatot vállalták, dacosan vonzón, felejthetetlenül.
Az Ojtoz völgye a hadak útján vagy a sorsodra szimbolikusan rímelő című, Frigyre lépni a szülőfölddel szűkebb pátriánk zűrzavaros történetének fehér foltjaira koncentrálnak. Tanítanak is. Meg akarják ismertetni történelmünk félig ismert periódusait, hogy a Székelyföld történetének ne legyenek ismeretlen területei. Elbűvölő útikönyved is, a Szőttesünkben török minták, amint a cím is utal rá, törökországi útjaid kalandozásai élményeiből ihletődtek.
Életed egyik legfontosabb könyve a Háromszéki nekigyürkőzés, emléktöredékeket ad közzé az 1989–90-es rendszerváltás napjaiból. Hogyan is kezdődött az új világ, amelynek eljövetelében mindig is hittél, ha nem teljesen ilyennek gondoltad is, mint amilyenné válott az elsuhanó két évtizedben.
Nézegetem a könyveidet, drága Lajos, érzem, változatlanul érzem jelenlétedet. Ezentúl majd onnan, a másik világból figyelsz, s számon kérő tekinteted nem veszed le rólunk. Biztatsz, ne adjuk fel soha, bármilyen arcát is mutatja írásaink hőse, az ember, nekünk Hozzá kell hűségesek lennünk.
Legyen Neked könnyű a föld.
