November 21-én pont került az Európa-bajnoki selejtezők maratoni küzdelmének végére. Ötven csapat rajtolt ― kettő élvezte a házigazda szerepével járó előnyt ― tizennégy továbbjutást biztosító helyért.
A küzdelem végén, a célba érkezéskor tehát tizennégy csapat nevetett, harminchat sírt, kesergett, köztük olyanok, mint az angol, a skót, az ír, a dán, a belga, a szlovén, a szerb, a bolgár... Na persze, a csúcsot az angolok, a britek jelentik, nem szabad viszont a dánokat sem elfelejteni, hiszen ők már egyszer megmutatták oroszlánkörmeiket, azt, hogy mire is képesek... Na de hát ilyen a foci, tele örömökkel, bánatokkal, meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, egyszóval: szép. Következhet tehát a két évig tartó maratoni küzdelemsorozat (a 2008-as Európa-bajnokság 14 helyéért) összefoglalója.
A-csoport. A csoport kellemes meglepetését a finnek szolgáltatták, az igazi meglepetésről már szóltunk, ez a szerbek és a belgák nevéhez fűződik. A három volt szovjet állam csapata az igyekezettel maradt. Eredmények: Lengyelország―Portugália 2―1 és 2―2, Lengyelország―Szerbia 1―1 és 2―2, Lengyelország―Belgium 2―0 és 1―0, Lengyelország―Finnország 1―3 és 0―0, Lengyelország―Örményország 1―0 és 0―1, Lengyelország―Azerbajdzsán 5―0 és 3―1, Lengyelország―Kazahsztán 3―1 és 1―0, Portugália―Szerbia 1―1 és 1―1, Portugália―Belgium 4―0 és 2―1, Portugália―Finnország 1―1 és 0―0, Portugália―Örményország 1―0 és 1―1, Portugália―Azerbajdzsán 3―0 és 2―0, Portugália―Kazahsztán 3―0 és 2―1, Finnország―Szerbia 0―2 és 0―0, Finnország―Belgium 2―0 és 0―0, Finnország―Örményország 1―0 és 0―0, Finnország―Azerbajdzsán 2―1 és 0―1, Finnország―Kazahsztán 2―1 és 2―0, Szerbia―Belgium 1―0 és 2―3, Szerbia―Örményország 3―0 és 1―0, Szerbia―Azerbajdzsán 1―0 és 6―1, Szerbia―Kazahsztán 1―2 és 1—0, Örményország―Kazahsztán 0―1 és 2―1, Azerbajdzsán―Kazahsztán 1―1 és 1―1.
1. Lengyelország 8 4 2 24—12 28
2. Portugália 7 6 1 24—10 27
3. Szerbia 6 6 2 22—11 24
4. Finnország 6 6 2 13—7 24
5. Belgium 5 3 6 14—16 18
6. Kazahsztán 2 4 8 11—21 10
7. Örményország 2 3 7 4—13 9
8. Azerbajdzsán 1 2 9 6—28 5
B-csoport. Nagyon kevésen múlott, hogy a világbajnok franciák lemaradjanak az Európa-bajnokság döntőtornájáról... Végül is jól kukorékoltak a gall kakasok, s összejött a szükséges pontszám a skótok nagy-nagy bánatára. A mi oldalunkról nézve többet vártunk az ukránoktól. Már csak azért is, mert a következő Európa-bajnokságot ők is rendezik. Eredmények: Olaszország—Franciaország 0—0 és 1—3, Olaszország—Ukrajna 2—0 és 2—1, Olaszország—Skócia 2—0 és 2—1, Olaszország—Litvánia 1—1 és 2—0, Olaszország—Grúzia 2—0 és 3—1, Olaszország—Feröer-szigetek 3—1 és 2—1, Franciaország—Ukrajna 2—0 és 2—2, Franciaország—Skócia 0—1 és 0—1, Franciaország—Litvánia 2—0 és 1—0, Franciaország—Grúzia 1—0 és 3—0, Franciaország—Feröer-szigetek 5—0 és 6—0, Skócia—Ukrajna 3—1 és 0—2, Skócia—Litvánia 3—1 és 2—1, Skócia—Grúzia 2—1 és 0—2, Skócia—Feröer-szigetek 6—0 és 2—0, Ukrajna—Litvánia 1—0 és 0—2, Ukrajna—Grúzia 3—2 és 1—1, Ukrajna—Feröer-szigetek 5—0 és 2—0, Litvánia—Grúzia 1—0 és 2—0, Litvánia—Feröer-szigetek 2—1 és 1—0, Grúzia—Feröer-szigetek 3—1 és 6—0.
1. Olaszország 9 2 1 22—9 29
2. Franciaország 8 2 2 25—5 26
3. Skócia 8 0 4 21—12 24
4. Ukrajna 5 2 5 18—16 17
5. Litvánia 5 1 6 11—13 16
6. Grúzia 3 1 8 16—19 10
7. Feröer-szig. 0 0 12 4—43 0
C-csoport. Mi tagadás, két évvel ezelőtt még reménykedtünk abban, hogy a továbbjutásért versenyben lesz a magyar válogatott is. Nos, nem lett... Ez pedig nagyon fáj. A csoportból az Európa-bajnok Görögország igazolta a legmeggyőzőbben, hogy a kontinens legjobbjai közé tartozik, a továbbjutást biztosító második helyért pedig török—norvég versenyfutást jegyeztünk, s ezt éppen otthon veszítették el a norvégok, amikor kikaptak a törököktől, miután Törökországban döntetlenre játszottak. Végül is ,,emelt fővel" zárjuk a csoportküzdelmet, hiszen mi, magyarok megelőztük Máltát! Eredmények: Görögország—Törökország 1—4 és 1—0, Görögország—Norvégia 1—0 és 2—2, Görögország—Bosznia és Hercegovina 3—2 és 4—0, Görögország—Magyarország 2—0 és 2—1, Görögország—Moldova 2—1 és 1—0, Görögország—Málta 5—0 és 1—0, Törökország—Norvégia 2—2 és 2—1, Törökország—Bosznia és Hercegovina 1—0 és 2—3, Törökország—Magyarország 3—0 és 1—0, Törökország—Moldova 5—0 és 1—1, Törökország—Málta 2—0 és 2—2, Norvégia—Magyarország 4—0 és 4—1, Norvégia—Bosznia és Hercegovina 1—2 és 2—0, Norvégia—Moldova 2—0 és 1—0, Norvégia—Málta 4—0 és 4—1, Bosznia és Hercegovina—Magyarország 1—3 és 0—1, Bosznia és Hercegovina—Moldova 0—1 és 2—2, Bosznia és Hercegovina—Málta 1—0 és 5—2, Magyarország—Moldova 2—0 és 0—3, Magyarország—Málta 2—0 és 1—2, Moldova—Málta 1—1 és 3—2.
1. Görögország 10 1 1 25—10 31
2. Törökország 7 3 2 25—11 24
3. Norvégia 7 2 3 27—11 23
4. Bosznia 4 1 7 16—22 13
5. Moldova 3 3 6 12—19 12
6. Magyarország 4 0 8 11—22 12
7. Málta 1 2 9 10—31 5
D-csoport. Egy Európa-bajnoki ,,specialista" és egy világbajnoki ,,szakértő" külön versenyfutását a ,,specialista" Csehország nyerte. A mezőny többi tagja csak asszisztált a nagy előadáshoz, a versenyfutáshoz. Eredmények: Csehország—Németország 1—2 és 3—0, Csehország—Szlovákia 3—1 és 3—0, Csehország—Írország 1—0 és 1—1, Csehország—Wales 2—1 és 0—0, Csehország—Ciprus 1—0 és 2—0, Csehország—San Marino 7—0 és 3—0, Németország—Szlovákia 2—1 és 4—1, Németország—Írország 1—0 és 0—0, Németország—Wales 0—0 és 2—0, Németország—Ciprus 4—0 és 1—1, Németország—San Marino 6—0 és 13—0, Szlovákia—Írország 2—2 és 0—1, Szlovákia—Wales 2—5 és 5—1, Szlovákia—Ciprus 6—1 és 3—1, Szlovákia—San Marino 7—0 és 5—0, Írország—Wales 1—0 és 2—2, Írország—Ciprus 1—1 és 2—5, Írország—San Marino 5—0 és 2—1, Wales—Ciprus 3—1 és 1—3, Wales—San Marino 3—0 és 2—1, Ciprus—San Marino 2—0 és 1—0.
1. Csehország 9 2 1 27—5 29
2. Németország 8 3 1 35—7 27
3. Írország 4 5 3 17—14 17
4. Szlovákia 5 1 6 33—23 16
5. Wales 4 3 5 18—19 15
6. Ciprus 4 2 6 17—24 14
7. San Marino 0 0 12 2—57 0
E-csoport. Talán a legkiegyensúlyozottabb csoport, négy csapat volt versenyben az utolsó pillanatokig az első két helyért. A nagy verseny nagy vesztese Anglia lett. Erre nem sokan gondoltak. Mi sem. Eredmények: Anglia—Horvátország 2—3 és 0—2, Anglia—Oroszország 3—0 és 1—2, Anglia—Izrael 3—0 és 0—0, Anglia—Észtország 3—0 és 3—0, Anglia—Macedónia 0—0 és 1—0, Anglia—Andorra 5—0 és 3—0, Horvátország—Oroszország 0—0 és 0—0, Horvátország—Izrael 1—0 és 4—3, Horvátország—Észtország 2—0 és 1—0, Horvátország—Macedónia 2—1 és 0—2, Horvátország—Andorra 7—0 és 6—0, Oroszország—Izrael 1—1 és 1—2, Oroszország—Észtország 2—0 és 2—0, Oroszország—Macedónia 3—0 és 2—0, Oroszország—Andorra 4—0 és 1—0, Izrael—Észtország 4—0 és 1—0, Izrael—Macedónia 1—0 és 2—1, Izrael—Andorra 4—1 és 2—0, Észtország—Macedónia 0—1 és 1—1, Észtország—Andorra 2—1 és 2—0, Macedónia—Andorra 3—0 és 3—0.
1. Horvátország 9 2 1 28—8 29
2. Oroszország 7 3 2 18—7 24
3. Anglia 7 2 3 24—7 23
4. Izrael 7 2 3 20—12 23
5. Macedónia 4 2 6 12—12 14
6. Észtország 2 1 9 5—21 7
7. Andorra 0 0 12 2—42 0
F-csoport. Háromesélyessel indult a küzdelemsorozat, aztán Dánia lemorzsolódott, és spanyol—svéd sikerrel zárult a nagy küzdelem. E pillanatban tényleg a két legjobbnak sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Eredmények: Svédország—Spanyolország 2—0 és 0—3, Svédország—Dánia 0—0 és 3—3, Svédország—Lettország 2—1 és 1—0, Svédország—Izland 5—0 és 2—1, Svédország—Észsak-Írország 1—1 és 1—2, Svédország—Liechtenstein 3—1 és 3—0, Spanyolország—Dánia 2—1 és 3—1, Spanyolország—Lettország 2—0 és 2—0, Spanyolország—Izland 1—0 és 1—1, Spanyolország—Észak-Írország 1—0 és 2—3, Spanyolország—Liechtenstein 4—0 és 2—0, Dánia—Lettország 3—1 és 2—0, Dánia—Izland 3—0 és 2—0, Dánia—Észak-Írország 0—0 és 1—2, Dánia—Liechtenstein 4—0 és 4—0, Lettország—Izland 4—0 és 4—2, Lettország—Észak-Írország 1—0 és 0—1, Lettország—Liechtenstein 4—1 és 0—1, Izland—Észak-Írország 2—1 és 3—0, Izland—Liechtenstein 1—1 és 0—3, Észak-Irország—Liechtenstein 3—1 és 4—1.
1. Spanyolország 9 1 2 23—8 28
2. Svédország 8 2 2 23—9 26
3. Dánia 6 2 4 21—11 20
4. Észak-Írország 6 2 4 17—14 20
5. Lettország 4 0 8 15—17 12
6. Izland 2 2 8 10—27 8
7. Liechtenstein 2 1 9 9—32 7
G-csoport. A románok szempontjából idő előtt eldőlt, hogy válogatottjuk ott lesz az Európa-bajnokság döntőtornáján, így aztán a véghajrát a páholyból nézhették a szurkolók, nyugodtan élvezhették az albánok elleni gólzáport, a holland—bolgár külön versenyfutást a második helyért. A csoport végeredménye lényegében igazolta várakozásunkat, legalábbis ami a dobogósok névsorát (nem rangsorát) illeti. Eredmények: Hollandia—Románia 0—0 és 0—1, Hollandia—Bulgária 2—0 és 1—1, Hollandia—Szlovénia 2—0 és 1—0, Hollandia—Albánia 2—1 és 1—0, Hollandia—Fehéroroszország 3—0 és 1—2, Hollandia—Luxemburg 1—0 és 1—0, Románia—Bulgária 2—2 és 0—1, Románia—Szlovénia 2—0 és 2—1, Románia—Albánia 2—0 és 6—1, Románia—Fehéroroszország 3—1 és 3—1, Románia—Luxemburg 2—0 és 3—0, Bulgária—Szlovénia 3—0 és 2—0, Bulgária—Albánia 0—0 és 1—1, Bulgáira—Fehéroroszország 2—1 és 2—0, Bulgária—Luxemburg 3—0 és 1—0, Szlovénia—Albánia 0—0 és 0—0, Szlovénia—Fehéroroszország 1—0 és 2—4, Szlovénia—Luxemburg 2—0 és 3—0, Albánia—Fehéroroszország 2—4 és 2—2, Albánia—Luxemburg 2—0 és 3—0, Fehéroroszország—Luxemburg 0—1 és 2—1.
1. Románia 9 2 1 26—7 29
2. Hollandia 8 2 2 15—5 26
3. Bulgária 7 4 1 18—7 25
4. Fehéroroszo. 4 1 7 17—23 13
5. Albánia 2 5 5 12—18 11
6. Szlovénia 3 2 6 9—16 11
7. Luxemburg 1 0 11 2—23 3
A 2008. június 7―29. között megrendezésre kerülő, osztrák―svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság tizenhatos döntőjébe jutottak a csoport első két helyezettjei, valamint a két rendező, házigazda: Ausztria (házigazda), Svájc (házigazda), Németország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Horvátország, Hollandia, Csehország, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Svédország, Spanyolország, Törökország.
A DPA német hírügynökség szerint az UEFA-együtthatók alapján (a rangsorolásnál a most véget ért Eb-selejtezőket, illetve a 2006-os németországi világbajnokságot megelőző kvalifikációs sorozat eredményeit vették figyelembe) az alábbi kalapokba kerültek a válogatottak:
1. kalap: Ausztria, Svájc (mindkettő a házigazda jogán), Görögország (címvédőként), Hollandia
2. kalap: Horvátország, Olaszország, Svédország, Csehország
3. kalap: Románia, Portugália, Németország, Spanyolország
4. kalap: Franciaország, Lengyelország, Törökország, Oroszország.
A csoportküzdelmek sorsolása december 2-án lesz Luzernben.