Az európai vezetők továbbra is zárt ajtók mögött kötik meg a legfontosabb megállapodásokat a kontinens jövőjéről, a lakosság azonban egyre hangosabban hallatja hangját, és követeli, hogy azt a politikusok meghallják. Az európai gazdaságpolitikák alapvető változásokon mentek át az eurózóna alapjait lefektető Maastrichti Szerződés megkötése óta eltelt két évtized során, az ezek kialakításához vezető út azonban nem – írta a The Guardian brit lap internetes oldalán Timothy Garton Ash történész, az Oxfordi Egyetem Európa-szakértője.
Két évtizeddel ezelőtt Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár játszotta a főszerepet az euró létrehozásában, s Giulio Andreotti olasz miniszterelnöknek is fontos szerep jutott a tárgyalásokon. Ugyanezen három ország képviselőjén múlik a közös fizetőeszköz sorsa is: Francois Hollande-on, Angela Merkelen és Mario Montin.
Mára az újságírói és tudományos kutatómunka rávilágított, "hogyan sütötték a maastrichti tortát", amely azonban csak félig sült meg. A monetáris uniót az annak fenntartásához szükséges fiskális unió kialakítása nélkül hozták létre. Mitterrand és Kohl már 1989-ben a nemzeti költségvetések összehangolásáról tárgyalt, Andreotti és Mitterrand pedig 1991-ben úgy akarta meggyőzni az újonnan egyesült Németországot, hogy német típusú költségvetési szigort szabtak az eurózónába való belépés feltételeként. "Fogják meg az oldalukat, és nevessenek, mert egyébként sírniuk kellene" – fogalmazott Garton Ash a mai és a húsz évvel ezelőtti helyzet hasonlóságaira utalva.
A jól bejáratott módszerekkel Európa vezetői kompromisszumra fognak jutni. Ez valószínűleg egy "felvizezett, de feldíszített Hollande-féle növekedési paktum lesz a Merkel-féle fiskális paktum kiegészítésére" – vélte a történész.
A döntéshozatal alapvetően nem változott Maastricht óta. Habár az Európai Parlament (EP) jogkörei nőttek, ez mégsem vezetett ahhoz, hogy az európai gazdaságot európai politikák vezessék. Ma – ahogy húsz éve is – a nemzeti elitek által meghatározott nemzeti érdekeket képviselő nemzeti vezetők alakítják a kontinens gazdasági viszonyait. Ahogy azt Franciaország és Görögország példája is mutatja, a nemzeti választások sokkal fontosabbak az EP-választásoknál, sőt, egyes esetekben még tartományi választások – például az észak-rajna-vesztfáliai voksolás – is jelentősebbek lehetnek, mint az uniós szintűek.
Egyvalami azonban megváltozott Maastricht óta, ez pedig az európaiak hozzáállása. Mindig is volt egy szemernyi igazság abban, hogy az EU-t az "elitek összeesküvése" építette fel – de csak egy szemernyi, nem több, mivel a legtöbb országban az elitek a maguk Európa-párti politikáját a lakosság erős egyetértésére tudták alapozni. Ma már nem tudják – írta Garton Ash. A görögöknek éppen most lett elegük, s ennek következtében az eurózóna kaotikus szétesésének veszélye fenyeget.
Ha Merkel, Hollande és Monti hatékony lépéseinek következtében esetleg mégis sikerül megakadályozni a valutaövezet felbomlását, az európai embereket akkor is meg kell győzni az integráció mélyítésének szükségességéről, mivel még az erősen EU-párti tagállamokban is egyre több a kétely a közös projektet illetően.
Az eurózóna – és egyben az egész európai projekt – megmentése továbbra is néhány nemzeti vezető döntésétől függ. De ahhoz, hogy ők sikerrel járjanak, európai emberek millióinak támogatására lesz szükségük. Enélkül a mentőakció kudarcra van ítélve – vonta le a következtetést Timothy Garton Ash, figyelmeztetve arra is: egyelőre nem sok jele van annak, hogy a lakosság elkötelezett a politikusok céljai iránt.
