Cenzúrázott ifjúsági regény

2007. november 27., kedd, Magazin

Az arany iránytű (The Golden Compass) című díjnyertes fantasyregény egy időre lekerült az Ontario tartománybeli Halton körzetében lévő könyvtárak polcairól, miután panasz érkezett a szerző ateista nézetei miatt.

A Halton körzeti katolikus iskolák tanácsa, amely mintegy negyvenhárom alapfokú és középfokú iskolát felügyel, ,,elővigyázatosságból" a magát ateistának valló Philip Pullman trilógiájának másik két kötetét is beszedette a polcokról. Az Északi fény című regényt 1995-ben adták ki először, s a főszereplő igazságmutató, iránytűszerű eszköze miatt Észak-Amerikában a The Golden Compass (Az arany iránytű) címmel vált ismertté. A könyvből készült mozifilm Nicole Kidman és Daniel Craig főszereplésével decemberben kerül a mozikba. A bemutató hírverése válthatta ki a vitát a mű körül.

A könyv elleni panasz állítólag a szerző nemzetközi médiában megjelent interjúi miatt indult, amelyekben Pullman ateistának vallotta magát. A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy kinek volt kifogása a könyv ellen, amely 1995-ben Carnegie Medal-díjat nyert, és amelyet egy júniusban tartott nemzetközi internetes szavazás szerint az elmúlt hetven év legjobb gyermeknovellájának választottak. Pullman His Dark Materials (Az Úr sötét anyagai) című trilógiája már korábban is konzervatív csoportok kereszttüzébe került, melyek szerint a sorozat a kereszténységre mér csapást, és az ateizmust pártfogolja.

Az Egyesült Államokban a Katolikus Liga a szülőket a film bojkottálására szólította fel; a konzervatív szervezet korábban a 2006-os év egyik legnagyobb sikerének számító, A Da Vinci-kód című film esetében is hasonlóan járt el.

Az arany iránytű elleni vizsgálat nem jelenti a trilógia betiltását, a könyveket továbbra is ki lehet kölcsönözni, viszont az eljárás befejezéséig leveszik a polcról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2007-11-27: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
,,Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Boruljatok le halkan, csendesen, gondoljátok, hogy nem fáj semmi sem." Fülünkben újra megcsendül a hangod, szinte látjuk minden mozdulatod. Hiányod nagyon fáj, mert akit keresünk, nincs köztünk már. Hiába omlott rád a sír komor göröngye, emléked itt maradt szívünkben örökre. A szíved pihen, a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik. Virágot viszünk egy néma sírra, beszélünk hozzá, de ő nem válaszol vissza.
2007-11-27: Magazin - x:

Felsőfokon képzett ipari kémek

A megvetett és üldözött ipari kémkedés bizonyos formái napjainkra elfogadottá váltak, célravezető és etikusnak mondott módszereit pedig néhány országban már hivatalosan oktatják. Elnevezése is sokkal szelídebbé vált.