Esetenként viszont, amikor a politikai erők az észt megfosztották trónjától, s erőszakot, önkényt ültettek helyére – s példázhatni lehet ezt huszadik századi jobb- és baloldali diktatúrákban megtörtént esetekkel –, végzetes személyi következményei is voltak, ha például kihallgatótiszt vagy ügyész "olvasott" és "értelmezett" valamely szótárat, mivel könnyen olvasott ki belőle akár az állam vagy a rendszer ellen felbujtó titkos üzenetet is... Csakis abból a meggondolásból követi egy tankönyv szótári részében tragédia szavunkat a traktor, hogy a szocialista mezőgazdaság bukását, tragédiájának gondolatát ültesse el a szótárt lapozó ártatlan vagy óvatlan olvasóban. A mostohaanya és a Moszkva szó egymásutánja ugyanazon szótárban pedig azt sugallaná az előbb emlegetett "értelmezők" szerint, hogy Moszkva az egykori szocialista tömb népeinek mostohája lenne – vádolták meg s ítélték sokévi börtönre egyik szótárt szerkesztő, kishazánkból származó nyelvészt mintegy jó félszázaddal ennek előtte.
Persze, kísérletező hajlamú költő is múlathatja idejét, szavak szótári rendjéből vagy szavak esetleges társításából kiindulva alkothat verset például, sőt, született már szótár formában szerkesztett regény is a magyar irodalomban. Tehát lehet írói, művészi eljárás a szavakkal való játék. Egy-egy új gondolat, üzenet vagy jelentés létrehozásához számtalan ismeretlen úton juthatni el. Új, eleddig ismeretlen összefüggéseket keresni és találni a mindenkori kísérletező ember számára folytonos kihívás.
Ha ezúttal tetszőlegesen a szajkó szónál állnánk meg, szótári környezetében találnók például a szájhős és a szajkóz szavakat. A szajkó szó szerint is igen színes látványt nyújtó madarunk, amelyről azt tartják, hogy nyár idején faluhelyen – lévén hogy ilyenkor fészekrabló ösztöne is felébred – komoly veszélyt jelenthet a kiscsirkékre. De nemcsak színes, hanem hangos is, mint énekesmadár igen sokféle hangon képes "megszólalni". Ebből kiindulva mondható a megértés nélkül valamely szöveget, rendszerint mások szövegét ismételgető emberre, hogy szajkóz, s aki tán ideig-óráig célt is ér ezzel a "tehetségével". Igazából azonban csupán szájhős lehet az illetőből. Jószerivel ilyenek láthatók mindig, mindenhol az első sorokban, tőlük hangosak a hétköznapok "csataterei", a munkahelyek, a különböző fórumok – politikai rezsimekre és korokra való tekintet nélkül. Okkal szólalt meg Petőfi is ezekkel szemben, amikor 1848 tavaszán eljött például a politikai cselekvés ideje, s látnia kellett a költőnek, hogy vannak, akik csak beszélnek s csak beszélnek. Ekkor állította ki a politikai tehetetlenség látleletét, írván, hogy a nyelv mozog s a kéz pihen, s eme körülményekre tekintettel figyelmeztetőleg még kijelentette: maholnap minden az ó kerékvágásba’ lesz. A szájhőst különben leginkább a szolgalelkűség jellemzi, amely értelemszerűen olyan személy tulajdonsága, aki a magasabb rangúakat érdekből vagy gyávaságból elvtelenül kiszolgálja.
Hogy mindezt hol tanulni? Nem bizonyos, hogy – ezúttal egy másik szócsalád felé nyitva – kutyaiskolában. Ott ugyanis komoly nevelés zajlik, kutyahűségre s kutya kötelességre tanítanak, nem pedig kutyakomédiára. Hogy ennek ellenére mégis miért mondható rosszallólag világunkról, hogy kutyavilág, nem könnyű megválaszolni, de ha meg is válaszolnák, nem valószínű, hogy kutyagumin kívül más egyebet is kapnánk elismerésül...