Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, még az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember s annak egy fia. Két kicsi ökör s egy darab szántóföldecske: ennyi volt a szegény ember gazdasága.
– No, fiam – mondta a szegény ember –, fogjuk be az ökröket, s menjünk, szántsuk meg a földecskénket.
Egykettőre befogták az ökröcskéket, kimentek a mezőre, ott beleálltak a földecskébe, de még hármat sem fordultak, nagyot kiált a fiú:
– Nézzen ide, édes apámuram! Kulcsot találtam.
– Az ám – mondta a szegény ember –, ez csakugyan kulcs. Hát ezt te hol találtad?
– Ezt én a barázdában, édes apámuram.
– Ejnye, ejnye – mondta a szegény ember –, de jó volna, ha ládát is találnál hozzá, s az a láda tele volna arannyal meg ezüsttel!
– Hej, de jó volna! – mondta a fiú is.
Aztán továbbmentek, mendegéltek, de most már kettőt se fordultak, megint nagyot kiált a fiú:
– Nézzen ide, édes apámuram! Ládát is találtam!
– Az ám – mondja a szegény ember –, ez csakugyan láda. No, édes fiam, próbáljuk meg, hogy talál-e bele a kulcs.
Egyszeribe megpróbálták, s hát a kulcs talált a ládába. Nosza, kinyitották a ládát, szép lassan felemelték a fedelét, aztán nézték, nézték, vajon van-e benne arany meg ezüst. Hiszen nézhették, mert nem volt abban sem arany, sem ezüst, de még csak réz sem.
Na, mit gondoltok, mi volt benne?
Egy icipici, kurta farkú egerecske!
Ejnye, ejnye, ha legalább hosszú farka lett volna az egerecskének! Bizony mondom, ha az egerecskének hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
