A magyar díszítőművészetben kiemelt helye van a népi mintakincsnek, azt is mondhatnánk, olyan, mint a csecsemőnek az anyatej – tápláló, tiszta, mai kifejezéssel szólva fogyasztóbarát, és mindenki számára elérhető. Erről árulkodik a tíz éve működő sepsiszentgyörgyi Míves Házban szerdán megnyílt, Erdélyi mintakincs című, eladással egybekötött kézműves-kiállítás.
Erdély egyetlen, folyamatosan oktató kézművesházában nem először állítják ki a Guzsalyas Alapítvány tanítványainak munkáit, minden alkalommal az előbbinél változatosabb a kínálat, igényesebbek az alkotások. Így van ez rendjén, mégis rácsodálkozunk, milyen mérhetetlenül tág az alkotói fantázia, amellyel a népi mintavilágot és az egyéni képzeletet ötvözik a kezdő és haladó mesterek, akik szabad idejükben szappanozzák a gyapjút, formázzák az edényt, írókázzák, karcolják az előégetett darabokat, szabják és varrják a bőröket, zománcozzák a használati és dísztárgyakat. Az oktatók – Csókási Nóra Katalin (tűzzománc), Kolozsi Attila és Máté Szentkirályi Imola (fazekas), Tölgyesi Béla (bőr), Tóth-Birtan Tinka (nemez) – gyakran maguk is elcsodálkoznak, hogy az alapokra, amit ők adnak át a tanítványoknak, utóbb mi épül rá. Az a világ, amit ez a közösség megteremt a maga számára, és amelybe egy-egy évad termését összegző kiállítás alkalmával a kívülálló is bepillanthat, a szépérzék, a hagyománytisztelet szigete, ahová érdemes belépni, oda tartozni.
